Ezzel a két súlyos szóval nehezen birkózunk meg a mindennapi életben. Rendszerint összezavarjuk őket, felcseréljük őket, félremagyarázzuk vagy jóhiszeműen félre is értjük őket. Nagy a zűrzavar e két szó körül. Ez a zavar abból ered, hogy mindenképpen társítani akarjuk őket más szavakkal, jelentésekkel. A nehéz az komolyat is jelenthet alkalomadtán, a könnyű meg felszínest, komolytalant is, ahogyan éppen akarjuk vagy érezzük. A nehéz mélységet sugallhat, a lélek mélységeit. A könnyűt felelőtlenséggel, meggondolatlansággal azonosíthatjuk. A nehéz emelkedettséget, a könnyű lealacsonyodást is jelenthet. És mindebből következhetik, hogy a nehéz az értékes és a könnyű az értéktelen. Ami pedig értékes, az őszinte, ami könynyű, az hazug. És a szembeállítás folyamata ezzel koránt sem ér véget. A fennkölt és alantas, az erkölcsös és erkölcstelen, a tisztán szellemi és a gyakorlatias anyagi kategóriák csak úgy röpködnek a vélemények, meg(és el)ítélések tűzijátékában. A nehéz az már szinte magában rejti a mesterségbeli tudást, a könnyű pedig ennek hiányát.
A bonyolult egyben nagyszerű is, az egyszerű csak afféle csekélység, elhanyagolható semmiség. Az egyik az ÉRTELEMHEZ szól, tehát felsőbbrendű, a másik az ösztönöket korbácsolja fel, tehát alsóbbrendű. Az egyik tartalmas, a másik tartalmatlan. A zűrzavar iszonyatos és tömegméretekben félrevezető és ártalmas.
A három művészet közül a zene van a legnehezebb helyzetben, mert csak ritkán támaszkodik a szó vagy a kép erejére, amely közel vihetné a közérthetőséghez. És mégis gyakran nagyobb ereje van, mint a szavak és képek remekmű-világának. Egy himnikus dallam hatalmas hatásúvá válhat százezrek ajkán. Ilyen dallamról senki sem kérdezheti, hogy nehéz-e vagy könnyű, tartalmas vagy tartalmatlan. Bár a zűrzavar néha még erre a területre is belopakodik.
Egy életen át a nehéz oldalán álltam, mint muzsikus, zeneszerző és zenehallgató. Soha nem tettem fel magamnak vagy másnak a fentebb egymással szembenálló szavakat, fogalmakat. Vakon, átgondolás nélkül hittem a nehéz-oldal igazában. És most, éltem végéhez közeledve döbbenek rá, hogy végzetesen elszalasztottam minden pillanatot, ami a másik, a könnyű oldalához való tartozásomat is segíthette volna. Csak mostanság teszem fel magamnak a kérdést, hogy például Mozart, ha egy időgép segítségével belecsöppenne a mi korunkban, akkor melyik oldalon is állna. A dodekafónia, az elektronikus zene vagy mondjuk a rockzene oldalán? Vagy talán mindkettőben könnyűszerrel jártas lenne? Mit csinálna például az átszellemült zeneiségű egyházi zeneszerző Palestrina a mi mostani világunk zenéjében? Mozart is, Palestrina is új egyszerűséggel indított új zenei korszakot. Amit írtak, könnyű volt mindahhoz képest, ami körülöttük zajlott a zenében. Mindketten pontosan érkeztek. Az egyik az 1500-as, a másik az 1700-as évek közepére hozta el az új egyszerűséget. De mi történt az 1900-as évek közepén, miért nem jött el az új Palestrina vagy Mozart? Miért nem jelent meg az úgynevezett magas zenében az új könnyen érthetőség, az áttetsző, kristálytiszta szellemiség? Ehelyett inkább minden még bonyolultabb lett, még átláthatatlanabbá vált és teljesen eltávolodott mindentől és mindenkitől. Csak mostanában értettem meg, hogy a várt egyszerűsödés valóban bekövetkezett, de nem ott, ahol sejtettük, nem a nehéz muzsikában, hanem valahol a „mélyben”, a lekicsinyeltebben, a mellőzöttben, a könnyű zenében. Itt nem kell a napi slágerekre gondolni, a pillanatra és egyszeri használatra szánt zenékre. Ezek mellett megszületett egy FIATAL művészet, amely a maga primitívnek látszó zenei eszközeivel olyan dolgokat csinál, ami már a jövő zenéjének rendkívüli értékeivel terhes. A mostani megújulás még nagyobb horderejű és termékenyebb, mint bármelyik is az elmúlt ezer évben. Igazából az európai zenei virradathoz hasonlítható. Még csak sejtjük azt, ami ott lent a zenének a MÉLYTUDATÁBAN végbemegy. A mai fiatalok érzik és értik is azt, ami ott LENT történik. Lemezjátszómról egy új zenei világ üzenete szól hozzám. Magam is próbálom átvenni, sőt magam számára átlényegíteni. De érzem és tudom, hogy ők jobban csinálják, mert az ÖVÉK. Eljött az ő idejük!
