Nyár óta kerülgetem ezt a könyvet. Vonz és taszít egyszerre. Vonz, mert amint felütöttem, megragadtak a veretes, burjánzó mondatok, amelyek igazi irodalomolvasási élményt nyújtottak: poétikájukban el tudtam merülni. És taszít, mert ezeket a pompás mondatokat olyan üzenetek megformázására használja a könyv (a szerző), amelyeket nem egyszer végigolvasatlanul hagynék. Abbahagynék. Aztán mégsem mondtam le a szövegekről, de ez a kettősség most, a kötet többedszeri végigolvasása után is megmaradt.
Előbb annál időzök, ami maradéktalanul elvarázsolt a Szabó Róbert Csaba könyvében: írásainak legendaszerűsége, valamint mondatainak sejtelmessége.
A könyv egy modern kori szellemhistóriával kezdődik, Matolcsi víziedző rejtélyes halálával, aki feltehetőleg a túlvilágról kiabál be éjszakánként a fedett medence tetőablakán − egyszerű, kortárs üzenetet: „Hideg, makacs állatok vagytok, nem tanultok, idétlenül és sután mozogtok, amiként a szárazföldön, úgy a vízen is. Elégtelen, osztályismétlő.” (10. o.) Egyszerű, kortárs világunk vigasztalansága szól belőle, amiként a novella egész környezetrajzából is. A hosszú, többnyire mellérendelő szerkezetekből álló mondatok ezt a vigasztalanságot oldják és líraivá teszik. Elandalítanak. „Áztatják visszeres ülepüket a vénasszonyok a termálban, derekukat az öblös cső szájához nyomják, csepeg rájuk a mennyezetről a párából hideg csókká dermedő víz, bámulják a kitörött tetőablakon át a szürke, téli eget.” (Uo.) A mellérendelések miatt mire a mondat végéhez érek, már elfelejtettem, hogy mi is volt az első, esetleg a főállítás. De ez nem gond, sőt hozzátartozik a sejtelmességhez, lebegtetett atmoszférához, amelyből a legendaszerű történetek hatásosságukat nem kis mértékben merítik.
A kötet több írása foglalkozik egyébként a halál tematikájával, legyen az gyilkosság (Matolcsi víziedző halála, Lelkiismeretünk bekötő útjain, A bölényvadász), baleset (Alakváltók, Változatok életre és halálra), betegség (Temetés este tízkor) vagy valami mágikus erő, fordulat következménye (A teremtés hatodik estéje, Mit tud a természet). Ez a klasszifikáció korántsem helyes azonban, mivel egyrészt ezek a novellák egy másik olvasó számára bizonyára nem elsősorban a halállal foglalkoznak, másrészt azért, mert az újraolvasás során mindegyre kiderült, hogy a halál nem úgy következett be, ahogyan arra egy előző szövegélmény alapján emlékeztem.
Hiszen Szabó Róbert Csaba igencsak változékony kötetet írt. Lírai mondatfűzése rejtélyeket hoz létre, az egyértelműsítés ki van zárva − és ezt nemcsak azon irodalomelméleti megfontolásból mondom, amely szerint a szöveg minden elolvasása új és új jelentéseket hoz létre, hanem mert ebben a kötetben valóban nehezebb az értelmet rögzíteni, mint sok más, kortárs szöveg esetében. (A kötet fülszövege például azt állítja, hogy a „szerelmi szál” az, ami egybefűzi a novellákat.)
Van erre magyarázat is a kötetben, mondhatni metafiktív gesztus: a Változatok életre és halálra című írás. Az elbeszélő apját elgázolja egy autó, és tetemét egy nővel együtt találják meg, a nő is halott. A nő az apa valamikori nagy szerelme, akivel az elbeszélő anyja szerint a házasságuk egy bizonyos pontján elkezdte megcsalni őt, az anyát. Együtt haltak meg, egymásba kapaszkodva, ami a házasságtörés szolid bizonyítéka az anya számára, aki a családi legendáriumot létrehozza. Ez a történet a-val jelölt változata. A c-vel jelölt variáns szerint azonban, amelyet a halott apját feltehetőleg abszolválni kívánó elbeszélői hang kreál meg, teljesen másként zajlott a dolog. Igaz, hogy apját azzal a nővel együtt találták meg, de az apja éppen hazafele tartott a munkahelyéről, amikor az átjárón éppen vele szembe jövő nővel a közeledő autó előtt, ijedtükben, egymásba kapaszkodtak. Nem is ismerték fel, meg amúgy is gyűlölték egymást. Ja, és nem is voltak egymásba kapaszkodva, hanem néhány méterre találták meg őket egymástól. Ez eddig két variáns, a közbeeső pedig, amelyet b-vel kellett volna jelölni, egyszerűen hiányzik a novellából. Néhány információból tehát − apa, halál, autó, nő, együtt − a két, szövegben közvetlenül vagy közvetetten megnyilvánuló tudat teljesen eltérő narrációt kreál. A harmadik (második) tudat az olvasóé, akire rábízatik, milyen háttértörténetet kerekít ki.
A Temetés este tízkor kötet minden szövege ilyen: a mondatok, amelyek az aktuális olvasó előtt zajlanak, poétikusan sűrített, sokféle irányból terhelt tartalmakat közölnek, amelyek képesek egy következő olvasáskor újabb jelentéseket generálni.
A kötetbeli kedvenc novellám A Színjátszókör-rejtély. A szerző felolvasásában találkoztam vele először. Poénos, mély és érdekfeszítő. Kérész Isti születése (vagy inkább: fogantatása), felnövekedése és gyilkossága a kommunizmus utolsó időszakának nyomorú, groteszk, s mint ilyen, tragikomikus kontextusában veszi kezdetét, egy cérnagyári színjátszókör egyetlen női tagjának kegyeiért való versengésben. Színpadi produkció és valóság egybemosódik, a darab egy harcos kommunistáról szól, akinek tetteit azonban az amatőr színészek nem a rendező, hanem a maguk meglátása szerint értelmezik. Aztán következik Kérész Julcsa története, aki a szülészeten az apa neve helyére a mélyen tisztelt színjátszókört íratja be, és aki néhány év elteltével a profilt váltott cérnagyár területére mint apaföldre lógatja be fiacskáját. A jó humorral és leleményesen előadott történetben súlyát veszíti, groteszk fintorrá válik az a kettős gyilkosság, amely által Kérész Isti feltehetőleg bosszút áll „az apjain”. Szintén pátoszát veszíti a rendszerváltás, az apátlanság, a nyomozás, a bírósági tárgyalás. Az eseményeket minden esetben a szemtanúk vagy a pletyka tanúsága révén követhetjük, a szerteágazó mondatok itt a tények relativitását érzékeltetik.
Azzal kezdtem ezt a bemutatót, hogy párszor szívesen letettem volna a kötetet. Akkor történt ez, amikor a kötet (a szerző) olyan tabukat kíván kikezdeni, amelyek ledöntése egyrészt nem nagy kunszt, másrészt számomra visszataszítónak tűnik. Remekbe szabott mondatait − amelyekből egyebek között az a büszkeség is sugárzik, hogy mennyire pompásan sikerülnek ezek (nagyon helyesen) − miért használja olyan kérdések megragadására, mint amelyek a Jób lánya, az Akit elfelejtettek, az ér a legtöbbet vagy A szerelmi szál címűben megfogalmazódnak? A kérdés az enyém, a válasz a többi olvasóé (lehet). Akiknek persze éppen ezzel csigáztam fel az érdeklődésüket a kötet iránt. Ám lássák.
Szabó Róbert Csaba: Temetés este tízkor. Bookart, Csíkszereda, 2011.
