közel húzódik
fogalmaimhoz
alszik. elvonja magát
igazán elvonja magát tőlem
el a tárgyainktól
az akadó tetőablaktól
a panelhézagos szerdáinktól
Sára éjjeli sírásától
a tévé szemkanalazásától
el az olvasólámpám dárdafényeitől
alszik. közel húzódik fogalmaimhoz
merészen végletesen közel
együtt tornyosulnak miközben
makaójátékként emelgetik egymást
s kihívnak egy-egy idétlen rímet
egy félig sikerült kötőszót
tovább sirítik sodorják izgágaságom,
és gyanútlanul ki tudja mi káoszba érkezem
egyvégtében
ó ti berzenkedők
szívemben verekedők
rikkancsai sorsnak sárnak
süvölvény isten vágtat
dombjain e látomásnak
tűzbe fagyba ki- s bejárat
szó lehetsz Te annak szánlak
szó leszek én annak szántak
őszi égnek kerepelő
emlékekbe szemetelő
torzsája a messziségnek
könnyet zubogtató ének
torokba dagadt falat
egyvégtében hajtott mondat
kietlen vers rekedt szózat
nem emésztett sűrű salak
kietlen vers rekedt szózat
nem emésztett sűrű salak
mi lapszélére így hogy ülök
életembe belekötött
s a roncsvégtagok s pattant erek
a mindenségbe kimerednek
így vagyok így magam mögött
törött térben örvény pörög
bennem a szó bronza kékje
merülünk a feledésbe
a következő álomban
a rá következő álomban
kíséret nélkül hagyott szavak
és érkezetlen idegenek gyűrték az arcom:
ideges züllés és nyugton ülő békétlenség:
váltott műszakban, éjféli szag
és kifelejtett sorok:
beletorzult hóhértanoncok kedvetlenül
és alig, aligha emberien;
MINDEGY, mindegy is, így alakult:
kipontozva, hiányos leltárívek margóin,
széljegyként kiszakadt fertállyal,
szívemmel kezemben,
hogy bűzös monológok és
veretes vezeklések legyenek
vigasztalóim, könnyfakasztóim
abban, ebben a zöld sötétségben,
hol a kipingált vásznakon
az előző éjszaka, múlt hetek látlelete,
de a születés is nyomon követhető
élethalál
Á-nak
na, de ennyi élemedett pardont
csóka csípte csókot
szükséggel születést
lélekbe vert horgonyt
szívbe akadt horgot
zöldre pingált éjjelt
kéjjel piszkált homályt
kétséget rögeszmét kételyt
fájdalom-hombárt
és húr-reszketést
genny-hodályt
ennyi élethalált
ennyi megzizzenést
ennyi demens vágyat
na de ennyi, mennyi
nehezen sebző vágat
túlloccsant
gyolccsal fogott vér
gyér fénybucka sor
hiába lekésett járat
mennyi leszámolt
szó- és hangtörek
mennyi cséplés
mennyi kínköteg
és
mennyi félre- mennyi
meg nem- mennyi
visszaértés
mennyi sejtés
mind selejt és
mennyi szemenszedett
a végén még igazság
piszkozat
az árnyék kirajzol engem.
árnyékomat én kirajzolom.
tüntet a lélek is bennem.
egyre egyre csak szigorodom.
este van. este van. este.
csak a lámpa melege fürdet.
csenget az ébrenlét csöndje.
a gondolat meztelen üget.
van. lehet. van. lehet. van van.
írnak a régi régi sorok.
mostra a mostra riadtan.
még az ágysarok is nyikorog.
piszkozat s piszkos a széle.
sok utcahideg gyönyör olvad.
vége lesz. vége lesz. vége.
a hajnal is csak idehorpad.