Közel a nyolcvanhoz az ember mind jobban emlékezik gyermekkori élményeire. Mostanában gyakran jut eszembe, ahogyan kisgyermekként zongoraórákra mentem a marosvásárhelyi Zenedébe, a Kultúrpalota jobboldali első emeletén a második terembe. A hosszú márványlépcsősor magasságában Liszt arcképe tekintett le rám. Akkoriban úgy éreztem, hogy nagyon szigorú volt a tekintete. A tanárnő is nagyon szigorú volt, sőt, úgy éreztem, hogy rideg és elutasító, mert sohasem láttam mosolyogni, még véletlenül sem. De Liszt szigorú tekintetétől, amely mintha számonkérte volna minden alkalommal, hogy tudom-e az aznapi zongoraleckét, sokkal jobban féltem, mint a tanárnő megrovó szavától. Mélyen bevésődött emlékeimbe ez a Liszt-i tekintet. Ezért is volt, hogy mindig különös komolysággal, tisztelettel közeledtem zenéjéhez és általában a Liszt-i jelenséghez. Mert Liszt felnőtt fejjel is megmaradt számomra kozmikus jelenségnek: a tökéletesség, a mindent átfogó jóság, a végtelen nagylelkűség emberi megtestesítőjének. Főiskolás koromban behatóan foglalkoztam a h-moll szonáta elemzésével. Bevallom, Bartók későbbi világát kerestem benne. Egy életen át megszállottan kapcsolódtam Bartókhoz. Kapcsolatom Bartók szellemi világával épp olyan erős maradt, mint amilyennek az első pillanatban zenéjének hatására felfénylett bennem a felismerés: ez a zene lelkem otthona. Nem véletlen, hogy Lisztben kerestem Bartók zenéjének lelki otthonát. Ma már tudom, hogy Bartók zenéjén át jutottam el Liszt hangzásvilágának befogadásához. Akkoriban még úgy tűnt, hogy csak BEFOGADOM ezt a Liszt-arcképet. Az évek folyamán mind több művemben tűnt fel zenei utalás Liszt világára. Modern korban természetesen a súlyosabb, a mélyben meghúzódó zenei gondolatokra való ráérzés vezetett. Az első zongoraversenyben már bátran használtam Lisztre visszautaló fordulatokat olyannyira, hogy magamban Liszt-portrénak is neveztem művemet. Ez a Liszthez való közeledés az utóbbi húsz évben még tovább fokozódott, inkább a mélytudat, mint a racionális, zenetudományos elemzés szintjén. Ahogy mind mélyebbre hatoltam abban a szellemiségben, amelybe beleszülettem, és amelyet zenémben – különösen zeném mélyrétegeiben – kifejezésre jutattam, ezernyi szállal kapcsolódtam Liszt szellemiségéhez. Liszt zenéjének azt a részét kedveli a világ leginkább, amely külsőségeiben a legjobban kapcsolódik a nyugat-európai zenéhez, egyszóval: a „romantikus” Lisztet. De zenéjének van egy rétege, amely acélkemény anyagból alkotott dallamíveket, harmóniákat, ritmusokat hoz magával egy másik, kelet-európai kultúrából. A „magyarázó” címek mögött (Haláltánc, Tarantella, Mephisto-keringő, Transzcendens etűdök, Csárdás obstiné, Dante-szonáta). A keletről érkező művészek ezt a Liszt-i világot „láttatják meg” az európai közönséggel (mostanság Igor Berezovszki).

A Liszt-i kettősség emlékeztet a sevillai világkiállításra épült magyar pavilon Makovecz Imre-i alapgondolatára: a nyugati oldal más arculatot kapott, mint a kelet felé néző oldal, mégis különös szintézisbe oldódnak: a kettős arculat harmonikusan eggyé válik, egyetlen monumentális alkotásban.

…zenét hallgatok, egy ismeretlen nevű zongorista játszik. Betűzöm a nevét: BERTRAND CHAMAYOU. Éppen Liszt általam is játszott három Petrarca- szonettjét adja elő. Gyönyörű zongorahang szól ujjai nyomán, gömbölyű hangok, mintha aranygolyócskák „cseppennének” a billentyűkre, csillognak, de súlyuk van. A romantikus hangzások mélységeibe viszi a hallgatót, valahová a Petrarca-kortárs Dante világába, amely oly közeli Liszthez. Gyorsan kinyitom Petrarca-kötetemet „Nincs békém, és erőm se háborúra, / félek s remélek, jég és tűz a lényem, / egekbe szállnék, s mászom porba hullva, / s világot ér át koldus ölelésem” (CXXXIV Szonett). Majd a Dante-szonáta hangzik fel Inferno és Paradiso váltakoznak a hangzások özönlő áradatában. Azt hiszem, senkinek sem sikerült ennyire felidézni Dante világát, mint ahogyan ezt Liszt, a legmodernebb hangzásokig előremutatva megalkotta. Ahogyan ez a fiatal (harmincas éveiben járó) zongorista ezt megszólaltatja, az maga a csoda: Liszt 200. születésnapját ünnepeltük meg az előadó jóvoltából.