még mindig a pincérlánynak
ez az évszak, hidd el, csupa siralom,
fájdalmam más számlájára utalom,
a jóisten blőd, hogy utamba eresztett,
s most mégis más nő szíve s öle melenget,
kivágod belőlem maradék csendem, eh,
csak jegyzetelsz és kínozol, mint Mengele,
de tudod mit, mikor, hogy, hol és hogyan,
együtt már talán csak a bulgakovban,
mert ennyi jutott nekem és egy kávé,
a számla zsebemé – csókod a számé
már csak egy következő életben lehet.
marad enyém kocsmák asszonyi pírja,
utam fölött a láb – ameddig bírja;
alaktalan tömegben gügyögöm neved.
pulton innen és pulton túl
kóboroltam mint korcs kutyák
elfeküdtem ‘hogy por szorong
így történt hogy pár éj után
egy kocsma lett az otthonom
szűk zeg-zugban szekrény mellett
most elmondhatom: nagy dolog
nőttem: ahogy penész terjed
s kocsmává vált otthonom
arcomat lassan megszokták
pulton innen és pulton túl
figyeltem dekoltázst szoknyát
mivelhogy én már nagykorú
vagyok dolgoztam, tanultam
sör mellett pár bechin túl
olvasd lírám pulton túlnan
s én pulton innen írom új
versemet a pincérlánynak
ki átnéz rajtam szorgosan
míg csak ő vonz e kocsmában
s metrumom tőle pontosabb
még nem húz le a lét-szurok
legalább történt ennyi is
nem kell farkamat behúznom
s ha van koronám nem tövis
maradok hát tisztelettel
pulton innen és pulton túl
megosztanék még sok mindent
de rövidkávéd túlcsordult.
várvétel
irtózik tőlem, mintha átható húgyszag övezne.
szerelmem tiltakozását körbelengve
csillapul. a vár bevehetetlen.
ostromra nincs elég ember.
nyilaimnak kitört hegye.
alagutaim? betemetve.
a fegyvert, ha van, leteszem.
már nem célom harcolni. (kedvesem.)
hajnaltájt fordul a szélkakas.
a vár bevehetetlen – marad.
nevettem egy
temetésen
eltűnt szerelmem szétroncsolt ajka
költött vasárnap hajnalom
(gondolkodtam. felkötöm magam
de inkább pizzát rendelek
egyszerűen dög vagyok.
így mondott csődöt az elhatározás
[amúgy pénzem sem volt]
eltompított a kényelem
mi kényelemnek nem mondható
attól függetlenül végtelen
mint egy önmagát vontató
vonat párhuzamos síneken
melyek nem találkoznak sehol)
megvadult akkor isten barma.
– madárcsicsergés a karzaton.
– hát ültem, konyhában, mint kenyér
sikított a teafőző aludt a zacc
jobb ha ilyen helyen halk vagy
– még jobb ha otthon sem maradsz
nem volt már meg a tavasz szaga
vasárnap émelyítő temető
az egész röhej. színdarab.
végigaludtam – négy hónap alatt..
míg ő... míg közben ő...
hosszú nyár volt – s nem sokat belőle
őrültek, drogok és alkohol
őszintén – még nem kaptam erőre
a macskakő... boldog párokat...
mögöttük magas páratartalmú ködben
fogat.
most.am.
reggelente hűvös izzadság ég
azóta is. arckép ablakon.
a zuhany alatt folyton énekelve
s elakadva. mindig ugyanazon
a kibaszott dalon.
the neck then the chain
the head is hung in shame
the neck then the chain
the head is hung in shame*
*Katatonia – My Twin
Szonett egy meg nem történt szeretkezésre
Kezdjük most így: ezt szét is bonthatom,
sebészi pontosság – működöm! – tekintetem szétvág
lassan, mint egy alig használt márkás női kardigánt,
mely alatt nem feszül rút melltartó;
nyüszít, mert sejti – tudja –, hogy kevés
hozzám. Nevem sikerül csillagra ordítania;
megannyi csillag bámulja testét:
egy üvegen túli, szívélyes leprakolónia.
És fekszünk egymáson. A tér hideg, fojtogat,
végül engem is kilök magából. Szórólap-
ként falaknak és embereknek csapódva csak száguld
testem át az éteren, lassan szétszóródva...
Távolian ajtócsukódás hallatszik – és bámul.
Csak rész vagyok a csillogó leprakolóniából.
