"a seb helye még vakítóan izzik"
Kereső  »
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 5. (595.) SZÁM — MÁRCIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Március
Xantus Boróka
„A mi lehetőségünk a szó” - Beszélgetés Fried István Herder-díjas irodalomtudóssal
Fried István
Monográfia Tőzsér Árpádról
BENGT POHJANEN
Versei
SÁRKÖZY PÉTER
Egy „szardíniai” magyar író halálára
Sigmond István
Molekulák 23. A szomszéd bácsi
VASS ÁKOS
Versei
NEMES JÁNOS
Dodó, a címerállat
Tóth Mónika
Versei
HERTA MÜLLER
Fácán az ember, semmi több
Lászlóffy Csaba
Francia hármas (befejező rész)
Szőcs István
Igazi – legigazibb…
Síppal-dobbal – szaxofonnal?
Bakk Ágnes
43. Magyar Filmszemle „Kétharmaduk is elég lenne”
SZÉMAN E. RÓZSA
A derű mesterfoka
Terényi Ede
EMBER A ZENE MÖGÖTT - Művész a zene mögött
Hírek
 
SZÉMAN E. RÓZSA
A derű mesterfoka
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 5. (595.) SZÁM — MÁRCIUS 10.

Valamiféle íratlan szabályként tartja magát az az elképzelés, hogy megírni csak a negatív dolgokat lehet. Írók, de főként költők hada sorolható elő a busongó alkotásaikkal, melyekben elégedetlenek az élettel, szerelmükkel, magukkal, munkájukkal – általában mindennel. Kétlem azonban, hogy minden költő minden perce csak negatív pillanatokból állna össze, talán általános emberi igényeinkre adtak választ akkor, amikor azokról írtak. Hiszen mi, egyszerű emberek is panaszkodni szeretünk, elmesélni, hogyan csaptak be, hogy lettünk szerencsétlenek, hogy nem tudjuk kifizetni a gázszámlát, hull a hó, hogy hideg van télen – aztán majd, hogy meleg van nyáron, nincsen légkondicionáló, de ha van, akkor attól meg kötőhártya-gyulladást lehet kapni. Amikor jó dolgok történnek velünk, mondjuk kisüt a nap, vagy találkozunk egy rég látott, kedves ismerőssel, vagy éppen csak nem vagyunk betegek, azt természetesnek vesszük, magától értetődőnek, olyannak, ami nem érdemes arra, hogy elmeséljük, hogy meghallgassuk. A jót lehet irigyelni, de csámcsogni rajta nem, van és kész. S oly ritkán vesszük észre, hogy az valósággal üdítően hat, vidámságot és optimizmust csempész a mindennapokba. Ahogyan egy olyan verseskötet is, amelyből árad a jókedv, a tiszta öröm, a világra való örök rácsodálkozás.
Noszlopi Botond második verseskötete, A szórakoztatás mesterfoka tavaly jelent meg az Erdélyi Híradó Kiadónál, öt évvel az első, Csendrappszódia című könyve után. A kötet olvasása során két, nagyon kellemes meglepetés ért, rögtön az első pár vers után. Az egyik a már említett derű, szépség (mint esztétikai kategória), amely a versekből árad, a másik az ezeket keretben tartó forma. A szabad áradású szövegekkel szemben a szabályos rímbe és ritmusba öntött versek valamiféle helyreállt rendet sugároznak, s ezáltal olyan nyugodtságot, amely alapja kell, hogy legyen egy derűs életnek. A szórakoztatás mesterfokában találunk szonettet, ódát, fél-, kereszt- és páros rímeket, szabályos szakaszokat, amelyek a verseknek lüktetést, sajátos ritmust adnak, feszes, éles szabályosságot vagy lágy, hajlékony hullámzást. Így kapcsolódik forma és tartalom, válik harmonikussá és harmóniát árasztóvá a kötet maga.
A melankolikus nyitóvers hosszú soraival és páros rímeivel olyan, mint egy valóságos keringő (Valse triste), melyben a lemondás, beletörődés folyamatos ismétlődése mégis a küzdés, a cél felé igyekvés akarását erősíti az énben – és így az olvasóban is. Az első részt ez a hangulat határozza meg, a címét adó A magány genealógiája verssel is összhangban az énnel, kapcsolatainkkal, magányunkkal, önmagunkkal és másokkal való viszonyainkkal összefüggésben levő kérdéseket boncolgat. Például azt az örök kételyt, hogy honnan tudom, helyesen cselekszem, s hogy vajon a másik oldalról is ugyanolyan helyes-e ez, s nem éppen fordítva. Ám ez nem az értékek viszonylagosságát jelenti, hanem épp ellenkezőleg, szigorú rendjét, melyben néha mi, emberek, nem tudunk kiigazodni. Az értékeknek nagyon is pontos helyük van ebben a költészetben, különösen a szépnek mint abszolút értéknek. Éppolyan szokatlan ez, mint az, hogy jóról, pozitív dolgokról hallhatunk, olvashatunk. Az Óda a zsarnok szépséghez azt a tünékeny emberi érzést igyekszik megragadni, ami mindenkiben benne van, a szép iránti vágyat, az egyszerű, természetesen szép irántit, amit mi, értelmiségiek szeretünk elhessegetni magunktól, hiszen nem lehet tudományosan megmagyarázni: ez az a bizonyos, ami „érdek nélkül tetszik”. Mintha válasz lenne ez A magány genealógiája című versre, mely kérdésekkel van teli, állításaiban is faggat, kételkedik. A magára maradt ember tépelődése ez, akit türelmetlensége miatt minden és mindenki elhagyott.
Fémrúd és tükör a második egység címe, mely fülledt erotika helyett fémes csillogást, józan belátást sugall, és szembenézést – valamivel, valamikkel. Az érzékiség persze nem hiányzik belőle, és természetesen a szerelem a központi téma, de nem pusztán a testi szerelem és vágy, hanem a szívben megszülető, talán be sem teljesülő szerelem. Mint az első részben, itt is az ember, az érző, gondolkodó, olykor szenvedő, olykor vidám, de a világra mindig valamiféle derűvel tekintő ember nézőpontja érvényesül, hol komolyabban, hol tréfásabban. Látunk pénzért, muszájból vetkőző nőket, látunk kitartót és kitartottat, látunk szerelmes férfit, aki a nemlétezőre vágyik, és látjuk a megcsúfolt Hugh Hefnert is, villájával és benne a „száz árva kéjnyuszi”-val. Valahol, valamikor mindannyian eladjuk magunkat valamiért, vagy muszájból, vagy egy jobb élet reményében, de lehet, hogy tudatlanul, akaratlanul kerülünk olyan helyzetbe, amelyben, így vagy úgy: prostituálódunk. S mindezek után szembe kell néznünk magunkkal, a világgal, meg kell látnunk magunkban (és a világban) a rosszat, hogy a jóra tudjunk koncentrálni.
Akarva-akaratlan, a cím mindig meghatározza azt, amit megnevez. Ha az alkotói szándék választja ki, akkor hatványozottabban, de ha úgymond véletlenszerű, akkor is rányomja bélyegét a tejes szövegre, már csak éppen a fenti gondolatmenet miatt is, hisz az értelmező kapcsolatot keres ott is, ahol nincsen. A harmadik egység címe Kinéztem a dobozból, mely A megalkuvás pszichológiája ciklus harmadik darabjának kezdősora; ebben a részben van a kötetnek nevet adó alkotás is. A versek itt nem annyira egységesek, mint az előzőekben, ám a kötet egészének hangvételéhez pontosan igazodnak. Ezekben a versekben több a játékosság, az önmagáért való rímfaragás, és kevesebb a kontempláció, de ez sem hiányzik. Legmegfelelőbb példa talán A lelkesedés hiábavalósága vagy A megalkuvás pszichológiája – húszas éveink második felében járva bizony nem egyszer kell szembenézni azzal, hogy a lelkesedés nem mindig elég valaminek a véghezviteléhez, s bár ott mocorog néhányunkban valami, ami miatt időről időre abban reménykedünk, hogy a mi életünk nem lesz rutinos-nyugalmas: ez bizony nem mindig sikerül. Mint ahogyan a megalkuvást elkerülni sem, hiszen rájövünk: nem minden lehetséges, amiért tizenévesen lelkesedtünk, és nem mindig elkerülhető, ami ellen hadakoztunk. És igen, eljön az a pont, ha az ember magába néz és becsületes, hogy megkérdi: „Hogy kiabáljak, ha elfogadtam / sok előnyt, mit becstelenül kaptam? / S dacára, hogy nem tetszenek dolgok, / már nem rívok és nem zúgolódok.”
A kötet címadó verse, A szórakoztatás mesterfoka nyolc sor mindösszesen, első olvasatra alig vesszük észre, olyan rövidke. Aztán, ha az említett kapcsolatkeresési szándéktól vezérelve visszatérünk hozzá, és soronként, szavanként boncolgatni kezdjük, egyszerre csak magunk előtt látjuk a bohócot (a művészt, az alkotót), nem csak a Noszlopiét, aki hiába tesz meg a mindennél is többet, hanem a Karinthyét is, aki éveket és elveket áldozott fel, hogy eljátszhassa dalát a közönségnek, melyet az nem is értékel. Posztmodern sajátosság az elődök megidézése, mely új rétegeket tár fel az értelmezés előtt, s itt nemcsak azokra a konkrét kötetbeli utalásokra gondolok, amikor egy-egy cím vagy sor pontos citátum, hanem a rejtettekre is, amelyek csak felsejlenek, mint egy álomban, Karinthytól József Attilán át Nagy Lászlóig, vagy Dsidától Kányádi Sándoron át Hervay Gizelláig.


Noszlopi Botond: A szórakoztatás mesterfoka. Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2011.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében