"a seb helye még vakítóan izzik"
Kereső  »
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 5. (595.) SZÁM — MÁRCIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Március
Xantus Boróka
„A mi lehetőségünk a szó” - Beszélgetés Fried István Herder-díjas irodalomtudóssal
Fried István
Monográfia Tőzsér Árpádról
BENGT POHJANEN
Versei
SÁRKÖZY PÉTER
Egy „szardíniai” magyar író halálára
Sigmond István
Molekulák 23. A szomszéd bácsi
VASS ÁKOS
Versei
NEMES JÁNOS
Dodó, a címerállat
Tóth Mónika
Versei
HERTA MÜLLER
Fácán az ember, semmi több
Lászlóffy Csaba
Francia hármas (befejező rész)
Szőcs István
Igazi – legigazibb…
Síppal-dobbal – szaxofonnal?
Bakk Ágnes
43. Magyar Filmszemle „Kétharmaduk is elég lenne”
SZÉMAN E. RÓZSA
A derű mesterfoka
Terényi Ede
EMBER A ZENE MÖGÖTT - Művész a zene mögött
Hírek
 
Terényi Ede
EMBER A ZENE MÖGÖTT - Művész a zene mögött
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 5. (595.) SZÁM — MÁRCIUS 10.

Jó dolog ez a modern hang- és képrögzítő technika. Lehetővé teszi, hogy újrajátsszuk (akárhányszor), újraélhessük a felvillanó zenei eseményeket. Nem száll el az emlékezés homályába a nagyszerű és gyakran egyszerűnek hitt élmény. Nem válik legendává vagy mítosszá, mert újra valóságként átélhető. Az újrahallgatásoknak nagy pozitív előnye, hogy emlékeink segítenek sok mindent megérteni, élvezni, amit első hallásra-látásra nem tudtunk befogadni. Hátránya, hogy mi magunk más és más időpontban, lelki és egészségi állapotban lévén az újrahallgatások pillanataiban nagyon másképpen tudunk bizonyos dolgokat lereagálni. Elég egy kis feszültség bennünk ahhoz, hogy ami egyszer már nagyon tetszett, az újdonság erejével hatott, az az újrahallgatás pillanataiban fakónak, értelemvesztettnek tűnjék. Hallgassunk csak meg egy szép hangversenyt kétszer egymásután, mint ahogyan én tettem BERTRAND CHAMAYOU szólóestjével a Mezzo tévé jóvoltából, és könnyen megtapasztalhatja, mennyire más egy élmény még akkor is, ha időben szorosan egymást követően éljük át. A zene nagyon ki van szolgáltatva a pillanat (a soha vissza nem térő pillanat!) hevének. Milyen sokszor átéljük a felforrósító pillanat jótékony csodáját és tudjuk, hogy egyszeri volt és megismételhetetlen. Be sokszor szeretnénk – Fausttal együtt – megállítani a pillanatot. És a csoda mégis megtörténik néha! Velem is megesett, hiszen rövid időközökben háromszor volt alkalmam meghallgatni Bertrand Chamayou Liszt-estjét. Már jó előre féltem a szokásos kiábrándulástól, hiszen a felvétel biztosan ugyanazt sugározza magából, mint amit már egyszer átéltem, de én magam már nem vagyok ugyanabban az állapotomban, mint akkor voltam, amikor először éltem át a csodát. A csoda azért nem ismételhető meg, mert időközben mi magunk is átlényegülünk, MÁS EMBERRÉ VÁLUNK. Hihetetlenül hangzik, de pillanatról pillanatra átlényegülünk, teljesen mássá változunk át. A művésszel is ez történik, ő is alá van vetve a lényegi változásnak. Ez segíti, hogy előadásról előadásra mást tudjon nyújtani ugyanarról a zenéről. Ezúttal viszont az történt velem, hogy az újrahallgatások során nemhogy fakult volna az élmény, de még jobban elmélyült bennem a hatása. Egyszóval: újra felfedeztem magamnak Lisztet. 
Legyen valaki bármilyen nagy virtuóz, fenomenális, mint Liszt vagy Paganini, a híre elszáll az időben, hatása elhamvad a lelkekben, történelem lesz belőle. Ami maradandó, az az ALKOTÁS, a leírt kottakép, amit egy új kor új művésze életre tud kelteni. A nagyon nagy virtuózok kevés alkotást hagytak maguk után, minden nagyszerűsé-gük a pillanatnyi élménykeltésre összpontosult. Ez annyira lefoglalja tudatukat, fizikai erőkifejtésüket annyira kimeríti, hogy alig marad idejük alkotással foglalkozni, hiszen a partitúraírás sok időt követel, sok gondot jelent. Zeneszerzőmesterség-beli kihívásoknak is eleget kell tudnia tenni a virtuóznak, aki mellesleg egy életet áldoz technikai tudása tökéletesítésére és karbantartására. Szinte csoda, hogy Lisztnek volt ideje és energiája arra, hogy maradandó zeneszerzői életművet is létrehozzon. Egy életművet, amely bő másfélszáz éve ott él a zenei tudatunk legbensőbb szféráiban. És íme most a 200. születési évforduló kapcsán világszerte sok mai virtuózt ihletett meg. Valóban ihletről van szó: a kottakép is ihlet forrása lehet, ha olyan művész kezébe kerül, aki a hangjegyek mögött a zenét is látja-hallja. Sok művész csak látja a partitúrát, viszont csak nagyon kevés HALLJA is azt. Kottával a kezemben hallgatom Bertrand Chamayou előadását. Valóban kottahűen játszik, hiszen ez ALAPKRITÉRIUM. De, és ezen van a hangsúly, túl tud lépni a kottakép csodatükrében abba a tükör mögötti világba. Liszt művei talán mindenki másnál jobban igénylik ennek a csodatükrön-túli világnak a megismerését, megértetését. Rendszerint csak a virtuóz zongoratechnikai nehézségek legyőzése, esetenkénti URALÁSA jellemzi a legtöbb Liszt-előadó játékát. A technika is alapkritérium, de önmagában inkább elfedi a mű lényegét, mintsem felmutatná azt hallgatóságának. Sok művész olyan Liszt-művekre összpontosított, amelyekben maga a szerző mondott le a technikai bravúrokról, az újszerű, az impresszionizmusig előremutató zenei megoldások javára. A lényeg a kettő szintézise.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében