"A hit pedig kegyelmi állapot"
Kereső  »
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 7. (597.) SZÁM — ÁPRILIS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Szilágyi István
Elment a soros NAGYÖREG
Jakab Villő Hanga
„Valami ellenáll bennünk a felejtésnek” - Beszélgetés Benő Attila költővel, nyelvésszel
Király László
Lépcsők
Benő Attila
Versei
Hertza Mikola
Rövidprózái
Sigmond István
Molekulák 25. Egy léleknyi távolság
ALBERT ZSUZSA
Versei
Bréda Ferenc
Angyal a Monostoron
BODOR TÍMEA
édesség kellemes színház
KARÁCSONYI TÍMEA
Versei
Sebestyén Mihály
Erzsébet királyné utolsó csillagkeresztes udvarhölgye
Szőcs István
A csodálatos elődök
Xantus Boróka
„Nincs szó arra, ami én vagyok”
Bartha Katalin Ágnes
A súgó mint krónikás
KOVÁCS BEA
Őszinte főhajtás
Karácsonyi Zsolt
Színház és diktatúra
Terényi Ede
EMBER A ZENE MÖGÖTT - Fausti gondolatok
Hírek
 
Szilágyi István
Elment a soros NAGYÖREG
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 7. (597.) SZÁM — ÁPRILIS 10.

Elment hát Fodor Sándor barátunk is – életének 85. esztendejében – egy zord márciusi hajnalon. Ő volt Kolozsvár magyar írói között immár jó pár esztendeje a soros NAGYÖREG. Csíki székely-polgár sarj, aki (bár aligha gondolt vele) igazából világpolgárnak született. Csak hát olyan világban, melyben polgárnak lenni már-már kockázatos vállalkozás. Négy impérium (rezsim? rendszer?) jött, ment, változott fölöttünk, körülöttünk s velünk három emberöltőnyi életidő alatt. Egyik passzusával útra keltünk, s mire visszaértünk, érvénytelen volt immár a keresztlevelünk is, nem hogy az útlevelünk… 
Fodor Sándor tizenévesen járta meg a hadak útját, ám az, hogy a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnáziumnak ez az eminens diákja miért kapaszkodott föl egy katonavonatra, hátán puskával, övére fűzött tele tölténytáskával s indult az elvesztett háború harcterei felé – bár kései életrajzi regényeit ennek megfejtésére szánta –, ez valójában életének (immár mindenkorra) igazi titka marad.
Miután hazavergődött, élete elkövetkező évtizedei – valójában mindvégig – az Erdélybe rekedt magyar kultúra szellemi őrhelyein teltek. Humora, olykor anekdotába csomagolt életigenlő sorslátása sohasem hagyta cserben; szívós országjáró, az iskolák Napsugár-találkozóin ő a fehér szakállú varázsló, a körötte örvénylő gyermekhad kedvenc mókamestere. 
A civil kurázsinak a körénk dermedt nehéz esztendőkben sem volt híján, csakhogy az ő bátorsága nem az a kérkedő, magamutogató fajta volt, hanem ama „bensőből” vezérlő késztetés, mely őt vasárnaponként s ünnepeink alkalmából a Szent Mihály-templom karzatára, a templom kórusába szólította, bár tudván tudta, hogy ezért igen neheztel a ködös tekintetű hatalom.
Ha olykor úgy fordult, hogy méltánytalanság érte, ezt ugyan számon tartotta, de végül legyintett, s azzal a fodoruras megbocsátó malíciával nézett el „a helyzet” fölött.
Miután megismerkedhettem vele – talán fél évszázad telt el azóta –, sokáig megfejthetetlen volt számomra: ennek a kedves arcú szelíd medveembernek honnan a benső békéje; magabiztos nyugalmának titka mi lehet? Mikor erről faggatni próbáltam, fejét fölszegte, s azt mondta: „Ez hit kérdése. A hit pedig kegyelmi állapot, s nekem ez megadatott.” Hinni, bízni Istenben, emberben s abban, hogy létezésünk nem csupán okkal való, de talán mozdul is valami üdv és rendeltetés felé… Ebben hitt ő elszántan, rendületlenül.
Igazán fölszabadultnak, gondtalannak közös kirándulásaink alkalmával láthattam a Gonosz törpe, a Boldog óriás, a Tipetupa „élőhelyein”, amint félrebillent arccal pisztrángos patak zsörtölésére figyel, magas hegy lankáján áfonyát szemel, s a bükkös-gyertyános erdő gombát dajkáló avarján vigyázva lép.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében