"a világnak mégis ritmusa van"
Kereső  »
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 8. (598.) SZÁM — ÁPRILIS. 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Szakács István Péter
Agytornagyakorlatok Örkény tanár úrral
Láng Orsolya
Beszélgetés a 70 éves Gálfalvi Györggyel „Mindig közel engedtem magamhoz a kételyt”
Cseke Péter
Egy műfaj „hadtörténetéről” avagy a hetvenéves Gálfalvi Györgyről
Szőcs István
Álom s esős idő
NOVÁK ÉVA
Versei
Sigmond István
Molekulák 26. Cinkosok
CSERNA ENDRE
Versei
M. SZABÓ ISTVÁN
Sziklák és farkasok
TINKÓ MÁTÉ
Versei
KABDEBÓ TAMÁS
Versei
ZOLTAY LÍVIA
Vizes történet
Kabán Annamária
Kinek lila szárnya ragyog
KISS ERNŐ CSONGOR
Határhelyzetek végnapokra
PÁL-LUKÁCS ZSÓFIA
Hontalanul köröző madarak
Szántai János
Ki ez a Kertész Mihály?
Terényi Ede
EMBER A ZENE MÖGÖTT Az Imázs-ember
Májusi évfordulók
 
NOVÁK ÉVA
Versei
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 8. (598.) SZÁM — ÁPRILIS. 25.

Ünnepeljünk
Ünnepeste. Az arcok
tűzijátékkal megvilágított ég felé
fordított árnyprofilok, a csodavárás 
                                        pillanatában,
mint akik azt hiszik, megállítható
és megváltható ez a világ, most 
                                     és mindörökké.
Fénykardokkal csatáznak gyerekek,
a felnőttek fegyvertelenek.
Nem látszik, ami napfényben 
                                kibírhatatlan,
ez a hazának becézett, túlfűtött katlan,
ahol a történelem újrahasznosítható 
                                                       szemét,
ujjcsettintés alatt gyilkosból 
                                       gyúródik áldozat,
és a mocsok szintjét a falakon úgy jelölik,
mint régen a nagy árvizekét.
Itt formához idomul a tartalom,
és a forma idomtalan,
a minőség mértékegysége a bóvli,
azzal mér boldog-boldogtalan,
itt álszent szövegekkel bárki folyót rekeszt,
itt reggeltől-estig klónoznak 
                                  penészes szenteket,
itt a jellem, az erkölcs, az együttérzés
avítt kifejezések szótárába űzött szavak,
itt levegőt az kaphat, aki nyakába 
                              oxigénpalackot akaszt.
Hazai cipóba sütött reszelő sem segítene,
túl sűrű a rács, születéstől halálig 
                                             építi körénk
a térség, ahol kicsi a térerő.
Ez az én országom. Szülötteit tetszése szerint
elnyelő vagy kiöklendező, élő 
                                            organizmus.
Anyapótlék, apapótlék, gonosz mostoha.
Leomió partfalak miatt egyre 
                                      zsugorodó sziget.
Ünnepestéken felismerhetetlen. Haza.


De nem
Hirtelen hideg, pengeéles, kékes-fehéres
fény sugara elé tévedsz, ez nem baráti,
lágy, napsárga fény, mindegyik 
                                                makuládat
nagyítva látod, megmutatná csecsemő arcán
a ráncot, katasztrófa elhárítására
nincs remény. A sokk megbénít.
Tehát így látnak mások. Hiába bújsz
félhomályos zugokba, ha teheted,
és miért ne tehetnéd, nincs közöd
(ne büszkélkedj, ha nem szükséges) senkihez.
Feloldozás kellene vagy élveboncolás, 
                                               meggyőző
bíztatás, hogy napról-napra egyre jobban,
és akad majd még, aki. De nem.
Erdei út közepén a nyúl, megvakulva
járművek reflektorától, megadva magát,
gubbaszt tehetetlenül, elképzelve, amint
elegánsan táncol el az árokpartig, és
a fák közötti sötétségben eltűnik,
akár egy látomás. De nem.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében