Még nem írok, csak rajzolok.
Ágota, a tanítónő utasításait követve az egész osztály csak rajzol. Először I alakokat, majd -t, aztán rendes U-t, ugyanígy V-t, O-t, C-t, ~-ot, a-t. Majd egy-két szó jön, jelentés nélkül: ma, só, áll, mozi.
Az Olvasni tanulunk könyvet használjuk. Képekről tanuljuk meg a szavakat. Anya, Apa, gyerekek. Éva olvas – írja a könyv és behúzom a vonalat az olvasó lány rajzához.
Az ABC-t tanuljuk. Az ábrán látható alak, vagy tárgy nevének első betűje az, amit meg kell tanulni. A juhász például a J. Gyorsan ráérzek az ízére, a televíziónál már bekiabálom az osztályba: T!
Otthon mondatokat írok fel.
A tű szúr
A téli tüzelő a szén
Nini ott fent van a nap
Papa fával tüzel
Szeretem a telet, mert lehet szán kózni. Ágota néni írja: Szebben!
Másodikos vagyok. Tovább folytatjuk a gyakorlást. De nem figyelek oda. Viszont szeretek történeteket utánozni.
Szüleimmel templomba járunk. Otthon megírom Isten naplóját. Úgy gondolom, a templomban őrzi Isten a kincsét. Leírom, hogyan rejtette el az oltár alá. Térképet is rajzolok hozzá.
Az iskolában írunk már.
A kislány elment biciglizni. Hátranézett, mert szaladt utána a kutya. Fölborult a biciklivel
Megtanuljuk a magánhangzókat.
Fröccsen, reccsen.
Aztán a mássalhangzókat.
Enne, lenne.
Elkezdjük a mondatok fajtáit leírni.
A kijelentő mondattal közlünk, kijeltünk vaamit
Tetszik az írás, de mindig kihagyok betűket. Otthon elkezdek naplót írni, de megunom. Aztán szólok az Omának, hogy írja le ő, amit diktálok, mert én lusta vagyok. De ő se tud írni, nem magyar az anyanyelve, hanem sváb. Mégis megteszi. Két-három bekezdést ír nekem.
Ved fel a sápkád!
Aztán én folytatom. Rajzolok is mellé. Képregényeket. Ami tetszik a tv-ben, azt én is meg akarom írni. Az én Niels Holgerssonom Tomi lesz.
Ettél már. TOWNHALL, én csak így ismerem a nevét hogy TOWNHALL jó vendéglő volt az. Ettünk ott halat kacsát és még sokfélét. Aztán hazamentünk és sokszor mentünk oda.
Leírok mindent, amit apámtól hallok.
Nah, Grósz elvtárs építsd azt az erőművet majd szétszakad Budapest.
Aztán pár mondatban elkezdem leírni a Bibliát is.
Megesküdött neki Ézsau és eladta elsőszülöttségét.
Az egyik reggel Oma testvére jön látogatóba. Az udvaron vagyunk. Én hintázom. Oma testvére mond valamit és Oma ezen nagyon meglepődik. Majd leülnek és erről beszélgetnek. Kiszállok a hintából, a könyvemhez megyek, majd beleírom, amit hallottam.
Meghalt Kádár.
Az iskolában nem figyelek, állandóan másra gondolok, sorra rosszak a jegyeim. Új tanárunk lesz, Ági néni. Én tudom, hogy mit akarok írni, nem kell nekem nyelvtan. Gyorsan írok, mert közben elfelejtem, hogy mit akarok.
Otthon a polcaimon könyvek sorakoznak, elkezdek egyet olvasni. Egri csillagok. Lassan haladok.
Az iskolában hangosan kell olvasni más könyvekből. Amikor felszólítanak, úgy érzem egész jól megy, erre azt mondja Ági néni, hogy nagyon gyenge voltam.
Eldobom a könyvet, nem olvasom tovább.
Csak festményeket nézek.
Az iskolában az a feladat, hogy az oroszlán és az egér párbeszédét találjuk ki. Megírom. Azt mondja Ági néni, hogy zavaros, nem érti melyik az oroszlán és az egér monológja.
Szebben, olvashatóbban írj!
Párbeszédeket írok otthon a történelemről.
Dózsát keresztes hadvezérré sütik. Meg-mutatom Ági néninek, de azt mondja ez rossz, értelmetlen.
Nem értem, hogy miért.
Tovább írok, de mindig lehagyok egy betűt, vagy többet, nem választok el semmit.
Plakátott tettek, Megváltoztatuk. Ma-gaml rántotam a törököt.
Hibátlanul, gyönyörűen írd le újra!– hangzik Ági néni parancsa. De nem tudom, hogyan van hibátlanul.
Nem értem mi a hibás? Hol a hiba? – kérdezem. Hát nem látod? – mondja és elmegy.
Elegem lesz és eldobom a füzeteket.
Ötödikes vagyok. Novoszádek úr lesz az új tanár magyarból. A fogalmazás füzetekbe mindig úgy írok, ahogy hallom. ha helyesen kell írni, akkor nagyon kell koncentrálnom. De mindig megkapom a kettest.
Olvashatatlan. Sokszor zavaros a szórend.
Peregnek az események. Az országunkban lázadás volt, taxisokkal. Aztán megszakadt a Kacsamesék, a politikus halála miatt. Apám azt mondta: Végre! , meg, hogy kell nekünk még egy kis proletárdiktatúra!
Fogalmam sincs mi az.
Lesz kábeltévénk, csomó német adóval, köztük van egy mozifilmeket is vetítő adó. Azt nézem egyfolytában, ha hazaérek a suliból. A magyar tévében végre megy néhány westernfilm, meg katasztrófafilm is, azelőtt ilyen nem volt.
Anyám a munkahelyéről hazahoz egy írógépet. Nagyon tetszik, hogy nyomtatott betűket csinál. Újra kezdek írni. Elhatározom, regényt írok.
Először egy centurió a hősöm, aki túléli Savaria római város földrengését. Annyira tetszik, hogy megírom a folytatását is. Majd egy cowboyos történetet írok, olyan kincskeresős félét. Elújságolom a padtársamnak, Krisztiánnak. Elkéri tőlem a félig kész változatot. Pár nappal később visszahozza, azt mondja nagyon tetszett neki, főleg az a rész, amikor főhősöm a rablókat sorozatban puffantja le.
Örülök, hogy valakinek tetszik az írásom.
A házi feladatot nem csinálom meg. Ilona néni, a némettanárnő kiszúrja, megkérdezi, mit csinálok otthon. Mondom neki, hogy regényt írok. Csodálkozik, majd azt kéri, hozzam el neki. Elhozom. Sokáig ül rajta, olvassa. Egyszer azt kérem, hogy most már adja vissza. Elvisz a tanári szoba elé. Azt mondja, ezeket hagyjam abba, mert szörnyű és véres dolgokat írok benne. Nem jók. És borzasztó a helyesírásom.
Visszaadja a gépelt lapokat, megköszönöm és elmegyek.
Novoszádek magyaráz, de nem értem mit mond. Nem értem mi az, hogy kötőhang, melléknév, hogy jelző, tárgy, hogy ige. Nem értem, hogy rendeződnek a mondatban. Folyton elkalandozik a figyelmem. Ha egy pillanatra nem figyelek, elvesztem a fonalat. Feleltetnek. Novoszádek azt mondja, hogy hülye vagyok és én vagyok az osztály szégyene. Az osztályom, mindig mindenhol az első helyen van, de én lehúzom az átlagot.
Szégyellem magam.
De sose olvasok el egy kötelező olvasmányt se. Vagy megnézem filmen, vagy beszerzem a rövidített változatát.
Novoszádek elmondja anyámnak is. Folyamatosan írja be az egyeseket.
Év végén azt mondja, hogy mégis átenged, később kiderül, az volt a feltétele, hogy kivesznek az osztályból.
Új iskolába kerülök.
Az új helyen se megy az írás. Az első nyelvtan dolgozatom egyes lesz. Megpróbálom meghamisítani, de lebukok. A nyelvtan tanár ezért haragszik rám, az osztály is, de később megbékélnek. Az új osztályban van pár filmeket szerető ember, összebarátkozom velük.
Nem olvasok, csak képregényeket.
Ha írnom kell, a betűket összekeverem, de valahogy itt is megkapom a kettest.
Nem értem mit jelent az, hogy szóelemző írás. Hogyan elemezzük a szót?
Nem látom a toldalékot, nem értem határozók és jelzők különbségét.
Az alany-állítmányt is összekeverem.
Nekem csak gondolataim vannak, ahogy eszembe jutnak, úgy írom a lapra őket.
Érzésből.
Csak azt tudom tanulni, amit el tudok képzelni. Geometria. Fizika. Német. Földrajz. Történelem.
Meg akarnak buktatni, háromszor is feleltetnek, aztán végül átengednek.
Eltelik a hetedik és nyolcadik osztály is. Minden mondatomban van hiba.
Nem vesznek fel egy Gimnáziumba sem.
Nem tudom megírni a felvételit sem. Se matekból, se magyarból. Minden tudásomat a tv-ből szedem fel, csak a képekből…
Végül szakmunkásba megyek, ácsnak.
A szakmunkásban nem kell helyesen írni. Egy ácsnak mérni kell tudni, nem írni. Egy hetet tanulunk, egy hetet dolgozunk.
Nem érdekel az írás. Persze bármilyen könnyű is, itt sem tanulok. Sorra buktatnak meg, csak éppen most szakmai ismeretekből és algebrából. Lusta vagyok.
A lányok érdekelnének, barátnőt szeretnék.
A régi osztálytársakkal tartom a kapcsolatot, ők mind gimnáziumba mentek, érettségire.
Kezembe akad egy könyv, Gagarin, a kozmikus hazugság, 120 oldal, egy hét alatt elolvasom. Ez az első könyv, amit életemben először kiolvasok.
15 éves vagyok.
Nem vagyok jó ácsnak, figyelmetlen és lassú vagyok. Túlságosan elfoglalják gondolataimat a festmények. Albumokat bújok és néhány könyvet, sosem olvasom ki őket, csak pár oldalt. De azt mind megjegyzem.
Az egyik volt osztálytársammal beszélgetünk, nőkről. Azt mondja neki bejött, hogy Villon idézeteket mondott csajoknak, mert azt a benyomást kelti vele az ember, hogy szókimondó, de kulturált is. Ki az a Villon? – kérdezem. Francia költő, mondja. S nyakamon érzem, hogy seggem mily nehéz – folytatja.
Tetszik nekem. Megveszem. Kiolvasom a verseit.
Aztán Baudelaire-t, Verlaine-t, Rim-baud-ot is.
A volt osztálytársaim sorra adják a könyveket, azon kapom magam, hogy mindent olvasok.
Orwell, Asimov, Boris Vian, Csurka…
Elkezdem olvasni a filmadaptációk regényeit is.
Krasznahorkai, Bodor, Kodolányi, Huxley...
Írni azonban nem tudok jobban. A mondataim rendezettebbek lesznek, de nem tudom egyeztetni az alanyt az állítmányommal.
Bertrand Russel, Hamvas Béla, Hrabal…
A szakmunkásban a nyelv és irodalom tanárom nem is olvassa el a dolgozatokat. Három év után levizsgázok, megszerzem az ácsképesítést. 17 éves vagyok, 1998-ban. A záróvizsgán bejön az osztályfőnök, s külföldi munkát ajánl, majd a jelentkezőket felhívja az irodájába. Többen vele mennek az osztályomból. Én maradok.
Templomba járok. Fiatal, friss szellemiségű papunk van. Kaptam szüleimtől karácsonyra ecsetet és festéket, festeni próbálok.
Az atya gyónás közben kérdezte mit csinálok, mondtam most végeztem ácsként, de nem vagyok jó benne, a művészet érdekel. Elmondom, hogy festek is. Azt mondja, megnézné. Elviszem neki. Megnézzük együtt. Azt mondja tényleg nem jó, de van benne valami. Megkérdi nincs-e kedvem írni egy most induló újságban, ilyen helyi lap. Megmondja mit kell.
Megpróbálhatjuk. Hazamegyek. Meg-írom. Többször átolvasom. De nem találok benne hibát. Leadom. Jól letolnak, hogy sok a hiba benne, majd kijavítják.
Közben beiratkozom egy érettségi továbbképzőre, ott ismerem meg az első barátnőmet. Elmondom, hogy mi a bajom, hogy valamiért nem értem a nyelvtant. Megérti, elkezdi javítani az írásaimat. Segít nekem.
Az újság két-három szám után országos terjesztésű lap lesz, de hébe-hóba jelenik meg, két és három havonta, ahogy van rá pénz.
Igyekszem minél frissebb írásokat írni.
A nyelvtan tanárnő csodálja az olvasottságomat. Mindig egy-két leckével előrébb vagyok, mint a többiek és elolvasok mindent. Ha kikérdezi a nyelvtant, akkor tudom a szabályokat, mégsem tudok írni. Folyton tévesztem a szavakat, felcserélem a betűket, elvesztem a mondat szálait. A tanárnő nem érti miért van ez, minden szövegem tartalma jeles lesz, minden helyesírásom egyes.
Eljön az érettségi. Az akkori minisztérium hoz egy döntést, hogy az írásbeli és a szóbeli átlaga adja az érettségi jegyet. Az irodalmam ötös lesz, a nyelvtanom egyes, ennek átlaga hármas.
Leérettségizem.
Minden tanárom támogatja, hogy nekem egyetemre kell mennem. Egy angol tanárnő helyettem befizeti a jelentkezést.
De nem vesznek fel.
Szakítok a barátnőmmel. Nem javítja senki az írásaimat, ami a slampos szerkesztők miatt sokszor korrektúra nélkül jelenik meg.
2002-ben 22 éves vagyok. Az egész ország átpolitizálódik, egymás ellenségei lesznek az emberek. Az újság felkapott lesz, majd egyszer csak új főszerkesztőt vesznek fel. Kirúg mindenkit. Engem is.
Szeptember.
Pótfelvételin bekerülök az egyetemre. Történelmet tanulok, de esztétikát szeretnék. Először fizetősön végzem az egyetemet, egy évvel később felvesznek esztétikára is és állami finanszírozásra.
Sok új barátom lesz, szerelmek jönnek-mennek.
A vizsgák, ha írásbeli, akkor tesztekből állnak, vagy beadandók. A tesztekért sosem szólnak, hogy rossz lenne a helyesírás, pedig nagyon rossz. A beadandóakat sokszor el sem olvassák, így néhányszor van csak kellemetlenségem. A szóbeli vizsgák jól mennek. Mindig kidumálom magam.
Tanulmányi versenyre akarok menni, kedvenc festőmből dolgozatot írok. Odaadom egyik barátomnak, hogy javítsa ki. Megcsinálja, de ő sem figyel oda. Rengeteg hiba marad benne.
Az opponensem tobzódik, elmond minden hülyének. Felháborítónak tartja, hogy nem tudok magyarul. Hogy kerülök én ide? – írja nekem. Gyakoroljam a helyesírást. Vagy ha nem, akkor menjek el az egyetemről.
Gyakorlom a helyesírást.
Sokat kell jegyzetelni az órákon, valamikor négy órát is egyfolytában. Rengeteget írok, teljesen tönkremegy az írásképem. Az információkat nem bírom megjegyezni. Amit az előadásokon hallok, azt magamban megpróbálom mondatokba tömöríteni. De feltorlódnak és egyszerűen elfelejtem őket, kiesnek. Motorikusan írok, már magam sem tudom elolvasni. Egyre gyorsabban, görcsbe rándul a kezem, semmilyen nyelvtani szabályt nem tudok betartani. Két év alatt eljutok oda, hogy nem tudok jegyzetelni, inkább elkérem mások papírjait és lefénymásolom.
Olvasgatom a nyelvtan könyvet, de mindig félredobom. Majd egyszer gyorsan megtanulom az egészet, mondom magamban.
Az egyetemhez idegen nyelv kell. Angolt és németet kezdek tanulni, de a szigorlatok miatt gyorsan elhalasztom ezt is.
Nem bírom felfogni.
Se az igeidőket.
Se a mondatrészeket.
Azt mondják, az tud nyelvet tanulni, aki nagyon jól tud magyarul.
Én nem tudok semmilyen nyelven.
Újra van barátnőm. Nehéz vele, de segít kijavítani az írásaimat. Együtt lakunk.
Az egyik évfolyamtársam egyik nap megkérdezi, hogy volna-e kedvem egy kulturális portálon írni. Beleegyezem, a barátnőm segít.
Így leszek publicista.
A főszerkesztő sokszor letol, hogy nem tudok írni, miket csinálok, meg hogy borzasztó, de mindig leközli az írásomat, mert tudja, hogy nagy a vizuális tudásom.
Sokan azt hiszik okos vagyok, mert ellentmondok nekik. Pedig nem így van.
Mivel állandóan publikálok, azt eredményként veszik az egyetemen, ezért kiemelt ösztöndíjat kapok.
Újra beadom a versenydolgozatomat.
Egy másik tanár örül neki, még ki is javítja.
Különdíjat nyerek vele.
Felvesznek az Egyetem egyik szakkollégiumába.
A főszerkesztőmnek vannak kapcsolatai, ezért egy-két írásom az egyetemi lapban is megjelenik.
A barátnőm és a számítógép hatására kicsit jobban megy az írás.
Jegyzetelni még mindig nem tudok.
Sokat veszekszünk, emiatt frusztrálttá válok, írásaim sokszor megint szétesnek.
Meghívnak zsűrizni pár filmfesztiválra.
Újabb versenydolgozat, újabb különdíj, majd még egyszer, ezúttal harmadik díj.
Magyar nyelvű, nemzetközi konferenciára megyek.
Köztársasági ösztöndíjat kapok.
Mindezt úgy, hogy nem tudok helyesen leírni egy magyar mondatot sem.
Egy novemberi nap egyedül maradok.
Én és az analfabetizmusom. Nem javítja senki az írásaimat, így azokat folyton visszadobják.
Történelemből egy beadandót kell írnom. Behív a tanárnő. Kiabálni kezd velem, hogy mi ez, ilyen szart hogy lehet írni. Hány éves maga? Ennyi idősen nem tudja, hogy a tárgy ragja egy t?
Nem tudom – mondom neki. De hát nem érti, hogy lehet ez, hiszen nagyon jó a dolgozatom, de a nyelvtanom egy két éves gyerek szintjén van.
Bocsánatot kérek tőle, majd mondom neki, hogy ne haragudjon, kijavítom.
Két nappal később visszahozom a dolgozatot, kijavítva.
Leültet, beszélgetünk, elmondom mivel foglalkozom.
Összebarátkozunk. Kutatásokra bíztat.
Egy évvel később ő lesz a szakdolgozati konzulensem.
Megírom az egyetem leghosszabb történelem szakdolgozatát. 304 oldal. Összeismerkedek egy lánnyal, egymásba szeretünk, nagyon sokat segít a dolgozat elkészültében. Ő javítja az írásaimat.
A tanárnőm azonban azt javasolja, hogy menjek el orvosi vizsgálatra, hogy miért van ez a tévesztésem. Én azt mondom azért, mert figyelmetlen vagyok, meg lusta tanulni.
Elmegyek egy logopédus-szakorvoshoz. Másfél órán keresztül teszteket kell kitöltenem, meg felolvasnom.
Az eredmények negatívak.
Majd azt kéri, hogy kezdjek el írni a saját tempómban. Egy perccel később azt mondja, hogy hagyjam abba, elég lesz.
Pozitív.
Mit lehet tenni? – kérdezem. Semmit, mondja, ön már örökre így marad, valószínűleg soha nem tud megtanulni segítség nélkül írni. Erre nincs kezelés, se szakirodalom.
Elhűlök. Utánanézek, tényleg nincs.
Kezembe nyomja az orvosi szakvéleményt.
Súlyos diszgráfia. Javulása nem várható.
Segítséggel írok. Rengeteget. Ha fáradt vagyok, teljesen széthullanak a betűim, ha kipihent, akkor kevés hibám van. Eredményeim miatt több helyre felvesznek publikálni. Írok, megállás és gondolkodás nélkül. Valami miatt és valamiért. Nem tudom miért csinálom, miért látom értelmét. Egyszerűen belülről éget.
Csak kell csinálni.
Kell írni.
Dolgozni kell.
Lemarad a határozott és határozatlan névelő.
Felcserélődnek a betűk, a szavak is.
Keverem az igeidőket, múltból egyszer csak jelen lesz.
A szakdolgozatom egyik fejezetéből szociográfiát írok. A harmincadik születésnapomon irodalmi díjat kapok érte. Majd nem sokkal később egy másikat.
Elvégzem az egyetemet. De nincs nyelvvizsgám. A párom megnyugtat, jó a nyelvérzékem, menni fog.
Újra tanulok, ezúttal más nyelveket. Angolt és németet.
De nem megy, az első próbát elbukom.
A másodikat is.
A harmadikat is.
Analfabéta leszek. Egyre kevesebb cikket rendelnek tőlem. Más munkát sem kapok.
Elkezdek novellákat írni.
Író vagyok, aki nem ért a nyelvhez, a betűkhöz.
Újra elkezdem tanulni az anyanyelvemet.
Újra elkezdek betűzni.
