"hőskorok leáldoztán"
Kereső  »
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 10. (600.) SZÁM — MÁJUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Szilágyi István
600.
Erős Kinga
„Öleléssel kezdődött az erdélyi honfoglalásom” - Beszélgetés Szakolczay Lajos irodalomtörténésszel
Egyed Ákos
Középajtai Benkő József pere 1803-ban
Király László
Versei
Karácsonyi Zsolt
Versei
Papp Attila Zsolt
Kagylóban a tenger
Sigmond István
Molekulák 28. - Maga csak egy ember
Székely Örs
Versei
Nagy Koppány Zsolt
A vég szövedéke mindig fölfeslik valahol
Pál Tamás
Versei
Horváth Előd Benjámin
Versei
Bogdán László
Vaszilij Bogdanov: Arcok a forradalmi menetoszlopból
Szőcs István
Amiről fenn a hegyekben beszélnek
Gömöri György
Három új vers-hungarikum Angliából
Láng Orsolya
Azonosulások
Demeter Zsuzsa
Színház és kontextusai
Szántai János
A diktatúra indiszkrét tája
Terényi Ede
EMBER A ZENE MÖGÖTT - Csak tiszta szívből
Júniusi évfordulók
 
Egyed Ákos
Középajtai Benkő József pere 1803-ban
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 10. (600.) SZÁM — MÁJUS 25.

Középajtai Benkő Józsefnek, a történettudós papnak jelentős irodalma van, de a levéltárak még mindig rejtegethetnek meglepetéseket hányatott életéről. Miklósvárszék levéltárát kutatva bukkantam rá egy 1803. évi, ellene folytatott per irataira, amely szerint a bíró életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte különböző vallásúak összeesketése miatt. Elöljáróban szeretném előrebocsátani, hogy Benkő Józsefet a 18. század legnagyobb magyar történetírói közt tartja számon napjainkban is a historiográfia, aki a felvilágosodás erdélyi úttörői közé tartozott, s az államtörténeti iskola erdélyi megalapítója volt. 
Benkő József az erdővidéki Bar-docon született 1740-ben. Elemi iskoláit Nagybaconban végezte, ezután a székelyudvarhelyi és a nagyenyedi református kollégiumban tanult, majd 1767-ben papi állást vállalt Középajtán, ahol apját váltotta fel, sőt már nagyapja is itt volt lelkész. Benkőnek nem volt lehetősége nyugati egyetemet járni, hogy ott megfelelő szakmai műveltséggel vértezze fel magát. Így a kiváló tehetségű fiatal pap, aki hatalmas akaraterővel is rendelkezett, kénytelen volt egy székely kisfaluban domidoctusként pótolni az elmaradt egyetemi tudományokat, de néhány éven belül olyan eredményeket tudott felmutatni, hogy kortársai polihisztornak ismerték el, különösen a történetkutatásban és növénytanban felvonultatott kutatásaiért. Egymásután írta könyveit, köztük megemlítjük a Bécsben 1778-ban kiadott Transsilvaniát, amely most is alapmunkának számít a 18. századi Erdély történetét illetően. Az egységesnek elképzelt munka második kötete a szerző életében nem jelent meg, csak 1999-ben Szabó György fordításában, kiváló bevezető tanulmányával, jegyzeteivel Transsilvania specialis címen. Viszont másolatban már korábban számos példányban terjesztették. Minderről bőséges információt talál az érdeklődő gróf Mikó Imre Benkő József élete és munkái (Pest, 1867) című munkájában.
Megemlítjük még a Filius Posthu-mus kéziratát, amelyet másolatban terjesztettek, míg végre 2004-ben kiadták. Egy sok elismerést és vitát kiváltott könyve Milkovia címen Bécsben jelent meg 1781-ben. Az erdélyi barlangokról szóló munkájáért a haarlemi holland Tudós Társaság tagjává választotta. És szólhatnánk sok újat hozó, számos botanikai munkájáról is, amelyek Linné rendszerének szellemében készültek. Foglalkozott nyelvészettel, s a székely nyelvjárá-sokról is érdemleges észrevételei voltak. 
Az elszigeteltségében is ilyen eredményesen dolgozó tudós papra felfigyeltek Erdélyben is, és ennek következtében meghívást kapott a székelyudvarhelyi Református Kollégiumba (1787), ahonnan azonban különböző intrikák és irigykedések miatt egy év után távoznia kellett, amihez saját emberi gyengeségei is hozzájárultak. Székelyudvarhelyről 1789-ben visszatért Középajtára, de ott a következő három évet nem papként, hanem gazdálkodóként töltötte népes családjával együtt. 
Már udvarhelyi kudarcához sem kis mértékben járult hozzá a túlzott alkoholfogyasztás, ami természetesen összeférhetetlen volt mind a tanári, mind a papi hivatásával. Bár ezt a szenvedélyét ezután sem tudta levetkőzni, néhány év után mégis meghívást kapott, hogy foglalja el a megüresedett lelkészi állást a Középajtával szomszédos Köpecen. Azonban ez a vállalkozása még nagyobb kudarccal végződött: öt évi szolgálat után, az egyházközség kérésére, az aranyosszéki Felvincen 180l-ben tartott zsinat eltiltotta a papi tevékenységtől, ezért kénytelen volt visszaköltözni Középajtára, ahol leélte további életét.
A papi tevékenységtől nemcsak a mértéktelen alkoholfogyasztás miatt tiltották el Benkő Józsefet, hanem azért is, mert több éven át különböző vallásfelekezetűeket összeadott, megesketett, holott ezt mind az egyházak, mind a világi törvények tiltották. S mert a pap – aki egyházi főjegyző, majd esperes is volt egy időben – az egyházi figyelmeztetéseket semmibe vette, a Gubernium elrendelte, hogy ügyét vigyék polgári törvényszék elé. Erre az adott közvetlen okot, hogy Benkő József határőri státusban lévő férfit is megesketett, ezért a katonai hatósággal is összetűzésbe került.
Az ellene hozott büntetésekkel eddig is foglalkozott az irodalom, különösen gróf Mikó Imre, ezért csak röviden szólunk róla. Egy korábbi perre 1803. február 7-én került sor a miklósvárszéki törvényszéken, amikor a törvényszék kétévi, Szamosújváron letöltendő fogságra ítélte Benkőt, de a börtönbüntetést a Királyi Tábla pénzbüntetésre változtatta. A vádlott pedig megfogadta, hogy nem követ el újabb törvénytelenséget. 
Csakhogy a brassói városi tanács rövidesen azt jelentette, hogy egy római katolikus férfit és egy lutheránus nőt összeesketett, mire a Főkormányszék elrendelte Miklósvárszéknek, hogy az elkövetőt azonnal vesse közkereset alá. Ez meg is történt Miklósvárszék törvényszékének 1803. szeptember 15-i ülésén. Azonban az ítéletet nem tették közzé, s a vonatkozó iratanyag is ismeretlen maradt a Benkő József életével foglalkozó történetkutatók előtt. Közbevetve jegyezzük meg, hogy az 1812-ben lefolytatott újabb per iratai nagyrészt megismétlik az 1803-as perben elhangzottakat, amit gróf Mikó fel is dolgozott, de ez mégsem ugyanaz a történet volt, mint a korábbi.
Ezért úgy vélem, hogy ennek részletes ismertetése hozzájárul a kérdés, s főleg pedig a tudós erdővidéki pap gondolkodásának pontosabb és talán elmélyültebb megismeréséhez.
Az 1803. szeptember 15-én tartott per Thury Sándor alkirálybíró elnökletével zajlott le, s a vádat a törvényszék ügyvédje, Forró Zsigmond sorolta fel, aztán Benkőnek nyílt lehetősége, hogy elmondja önvédelmi beszédét, amelyet teljes terjedelmében jegyzőkönyvbe vettek.
Az előterjesztés három pontban összegezte a vádat. 
Az A pont alatt először is megjegyzi, hogy az alperest különféle törvénytelen cselekedetei miatt a Református Consistórium sok rendben megintette, de ő az intelmeket nem fogadta meg. Sőt, nagyon sok esetben törvénytelenül, minden valláson levőket egybe esketett, mely „ártalmas gonoszságainak folytában” újabban megesketett egy brassói római katolikus férfit egy lutheránus nővel. 
A B pontban emlékeztetik a beidézettet arra, hogy a Református Consistórium a papság gyakorlásától tökéletesen megfosztotta s a Gubernium fiscalis actio alá rendelte.
A C pontban a vonatkozó iratok szerint, több gonosz esketéseivel az intelmeket „megvetette”, s hogy több efféle „gonosz cselekedetet ne követhessen el a Szamos Újvári fogházban örökösön bézárattassék”, s a fiscalis büntetésnek is tegyen eleget.
A vádlott Benkő József önvédelmi beszédében hat pontban fogalmazta meg a maga érveit.
1. Azt állítja a gondosan készült vád, hogy őt az Erdélyi Főigazgató Tanács, valamint az Erdélyi Református Consistórium sok esetben megintette a törvénytelen esketései miatt, de ez a „feltétel ellenem soha még nem bizonyittaték”. Csupán egyszer kapott ilyent, de akkor sem közvetlenül, hanem a Superintendentia által. „Lehetetlen azért igen igen megilletődött Lélekkel nem hallanom s érzenem, amiket hallani kéntelenítettem, mind az által amit kimondani bátorkodom meg illetődésnek, nem pedig vakmerőségnek szava”. Azért ami a dolog valóságát illeti: 
1. Balgatag vakmerőség volna, ha tagadná, hogy hét esztendő alatt törvénytelenül nem esketett volna meg „egy s másféle házasuló személlyeket”. Meg kell vallania, nem tudja ehhez az indító okot honnan vette: Isten tudja, honnan „sugallatott belém”, de azt tudja, hogy azokat, akik egymásba szeretnek s „öszve házasodni tűzön vízen igyekeznek”, de tiltják a szülők, rokonok vagy mások, ritkán történik, hogy az ilyenek „a Sátánnak kárhozatos köreibe” ne essenek, paráznaság bűnébe vagy gyilkosságba. Ugyanis ki nem látta és ki nem tudja annak lelkeket szomorító példáit, hogy az „illyenek többnyire ezért fertelmes életre vetemednek s ezt annál inkább követik, mentől inkább tiltatnak egymástól”. Az ilyenek között kettős gyilkosságot is elkövetnek, nem idegent ölnek meg, hanem magukat vagy magzatjukat Nem kevesen vannak olyanok, akik világra hozzák magzatjukat, de megölik, „mások vízbe ugranak születendő magzatjaikkal”, vagy „éti” eszközökkel vetnek véget azok életének. Ismét mások idegenbe vándorolnak. De – fűzi hozzá – annyi veszedelem fenyegeti azokat, akik tiltás ellenére házasodni akarnak, hogy lehetetlen azokat mind előszámlálni.
2. Ilyen „boldogtalan esetekben sírnak, ordítanak a tilalmas szülék és véreik, de már késő, ilyenkor, bezzeg fájhat azoknak a Papoknak is Lelkek, kik az el-veszteket az egybe esketéssel megtarthatták volna.” Elégtételt érez viszont azért, hogy bizonyos szülők és papok, akik nem akarták némely ifjaknak összekelését, minek utána látták a jó kimenetelt, „az én szolgálatomat előbbi zúgolódások helyett köszönettel hálálták”.
3. Nem mind ő eskette meg azokat, akiket az ő számlájára írnak, mert „némelyeket háromszéki magyar és ugyan háromszéki s Fejér megyei oláh prédikátorok eskették egybe”.
4. Vannak olyanok, akik vallási különbségek miatt nem kelhetnek egybe, s ezért „vallásukat megváltoztatták”, s mivel ezt nem meggyőződésből teszik, sokaknak holtig tartó gyötrelmet s depressziót okoz. „Tanácsosabbnak véltem azért az ily veszedelmet is el távoztatni, mikor ez a törvények tűrhető bántódásának hijával eshetett”. Vérségi rokonokat nem esketett, erre igen vigyázott.
5. Rosszul esett neki, amikor „omnium Religium Profanatornak” nevezték.” Ennek éppen az ellenkezője az. Ő soha egyetlen vallást sem vetett meg, viszont tisztelte a „nemes hazabéli 3 recepta és több tolerált nemzeteket, mind pedig a 4 recepta vallásokat.” Itt szólt a történeti munkáiról és a papi szolgálatairól, mind azt bizonygatva, hogy mennyire tisztelte a különböző vallásokat. „Hivatalbéli tselekedeteimet ami illeti, prédikátor lévén, sok esztendők alatt eclésiámbéli szolgálatomon kívül mind Erdővidéken, mind Háromszéken sok nevezetes nemes házaknál tettem halotti predikációkat, de nem félek, hogy csak egy lélek is találtassék, hogy valaha tőllem csak egy szócskát is hallott volna akármellyik vallás ellen”. Felhozza azt is, hogy jegyző és esperes korában sok esetben kellett kemény ítéletek meghozatalában részt vennie, de „gyarló személyek” eskettetésével „megszenteltetésüket és csendesítésüket munkálkodtam”, nem háborította meg a „Hazát”. Pénzt keveset kapott az esketésekért, már csak azért is, mert szegény emberek fordultak hozzá.
De a fentiek ellenére kijelenti: meg kell vallania, hogy előadott érvei nem elégségesek a mentségére, mert a törvényt „által hágtam”. A törvény „büntetést kiált ellenem”, de mégis lehetetlen, hogy az ítélet oly szörnyű legyen hogy: „Articularis Poenat és a Szamos Ujvári fogházba való örökös bézárattatást” szabjon ki rá.
Az első nem vonatkozhat rá, s egyébként is az általa tett vétségek, a „nem egészen törvényes” házasságok inkább dicsőítik, mint kisebbítik a Jehova Istent. Az articuláris büntetést azért sem tudná teljesíteni, mivel kevés javai a három „császári fegyvert viselő” fiaira, s részben a négy lányára szállottak, „és ők adnak nékem élelemre tsak amit lehet, és akarnak”.
A szamosújvári örökös fogsággal nem lehet őt büntetni. Oda „ama szeles és, vérengző Erdélyi Fejedelem Báthori Sigmond azokot a nagy Urakot rekesztette kiktől a fejedelemséget féjtette, és hazaárulónak ítéltek”. És a mostani sem egyebeknek, hanem a hazaárulóknak, erőszakos gyilkosoknak és országos tolvajoknak a fegyháza. „Nem illem oda Én, aki nemes Hazánknak, nem ártottam annyit, amennyit használtam közhaszonra sok fáradtsággal készült munkáimmal inkább, mint sok nagy fényű Hazafiak.” Kész megfogadni, hogy többé a legkisebb törvénytelenséget sem fogja elkövetni, s igyekszik munkácskáival is a Hazának szolgálni.
A törvényszék nem hozott ítéletet. A jegyzőkönyv szűkszavúan csak annyit jegyzett fel, hogy a Fiskus kérésére Miklósvárszék kész asszeszorait kirendelni, hogy a pénzbüntetés dolga „megvilágosodjék, és bizonyittassék”. Kétségtelennek tűnik, hogy a nagyon kemény ítélet kimondásának az volt a tulajdonképpeni célja, hogy a tudós papot a további törvénytelenségek elkövetésétől elriasszák.
Azonban Benkő József nem tartotta be a fogadalmait, s újabb személyeket esketett meg, és emiatt többször került ügye a felsőbb fórumok s törvényszékek elé, amelyek közül az 1812-es ítélet majdnem ugyanazokat a büntetéseket helyezte kilátásba, mint az 1803. szeptember 15-i törvényszék.
A közvádló szerint Benkő megfeledkezett a jó rendről, s ha szabadon maradna, lehetősége volna tovább folytatni törvénytelen cselekedeteit, mert megtéréséhez semmi remény nem fűzhető. Ezért javasolja, hogy örökös rabságra ítéljék, hogy ott alkalma legyen a jó cselekedetre, s ne mutathasson szabadon „botránkoztató példákat”. Az ítélet, a rabság mellett, heti két napra kenyéren és vízen való böjtöt is kiszabott rá.
Benkő is az 1803-as önvédelmi beszédében mondottakat szedte össze és terjesztette elő az 1812. május 5-én beadott írásában, megfogadva, hogy „soha többet senkit nem esket össze, ha azt meg nem állja, legkeményebb büntetésre ítéli magát”. Hivatkozott öregségére, betegségére is. Ennek ellenére az 1812. szeptember 25-én hozott ítélet holtig tartó fegyházat szabott ki rá. Az ítéletet 1813. február 28-án felterjesztették a Guberniumhoz. Azonban a büntetés életbe léptetése ezúttal is elmaradt, mert egyházi felettesei igyekeztek késleltetni annak megkezdését, amit egyébként is rövidesen tárgytalanná tett az 1814. december 29-én bekövetkezett halála.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében