"hőskorok leáldoztán"
Kereső  »
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 10. (600.) SZÁM — MÁJUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Szilágyi István
600.
Erős Kinga
„Öleléssel kezdődött az erdélyi honfoglalásom” - Beszélgetés Szakolczay Lajos irodalomtörténésszel
Egyed Ákos
Középajtai Benkő József pere 1803-ban
Király László
Versei
Karácsonyi Zsolt
Versei
Papp Attila Zsolt
Kagylóban a tenger
Sigmond István
Molekulák 28. - Maga csak egy ember
Székely Örs
Versei
Nagy Koppány Zsolt
A vég szövedéke mindig fölfeslik valahol
Pál Tamás
Versei
Horváth Előd Benjámin
Versei
Bogdán László
Vaszilij Bogdanov: Arcok a forradalmi menetoszlopból
Szőcs István
Amiről fenn a hegyekben beszélnek
Gömöri György
Három új vers-hungarikum Angliából
Láng Orsolya
Azonosulások
Demeter Zsuzsa
Színház és kontextusai
Szántai János
A diktatúra indiszkrét tája
Terényi Ede
EMBER A ZENE MÖGÖTT - Csak tiszta szívből
Júniusi évfordulók
 
Sigmond István
Molekulák 28. - Maga csak egy ember
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 10. (600.) SZÁM — MÁJUS 25.

Nem tudom, ki vagyok. Sosem volt senkim. Anyja se? Anyám se. Akkor maga nem létezik. Maga csak egy gondolat. Ez hülyeség, egy gondolat nem tud szorozni. Miért, maga tud? Mit gondol, csökött vagyok? Akkor mennyi ötször öt? Hát, ez egy kicsit nehéz, tudja?! Akkor maga mégiscsak egy gondolat. S akkor én önmagammal beszélgetek. Ez a vég, tudja?! Ez a vég. Na, figyeljen! A gondolat lehet tetves? Nem. Na, látja, én tetves vagyok. Akkor maga a különleges gondolatok egyike. Létezik házsártos gondolat, paprikáscsirke gondolat, tetves gondolat és még rengeteg. Maga a tetves. Na, figyeljen! Huszonöt. Micsoda? Az ötször öt. Hogy találta ki? Összeadni könnyebb. Akkor maga mégis létezik? Létezem, csak nincs anyám. Ennyi. Jól van, akkor nézzen a szemembe. A szememben mindenkit megőriztem. Ott van a testük is, a lelkük is. Van, akit egyben őriztem meg, egyeseknek a testét külön lehet látni a lelkétől, másoknak csak a sírhantja maradt a szememben. Látja a gyermekemet? Persze. Milyen?  Gyönyörű. Kimondottan gyönyörű. Milyen, azt kérdeztem. Nem érdekel, hogy maga gyönyörűnek tartja vagy sem. Engem a lelke érdekel, a lelkébe nézzen! Hát, először is csodálatos fekete hajzuhatag öleli körül mosolygós arcocskáját. Szinte mennyei... Állj! Maga keveset fog élni. Miért élnék keveset? Isten mindent megadott nekem, amit kértem tőle, jó meleg kanálist, pokrócot, bögrét, és nézhetem a maga szemében ezt az édes kis gyermeket. Csakhogy hazudik, azért fog meghalni. Nem kell találgatnia, én fogom megölni. A gyermekem szőke volt. Hullámos szőke haja leomlott a derekáig, és sosem mosolygott. Nem tudott mosolyogni. Mert itt született a kanálisban, a félsötétben. Néha mondtam neki, hogy mosolyogjon, de túl kicsi volt, nem értette, hogy mit kell tennie. És hogy miért, érti ezt?! Maga egy mosolygós gyermekarcot nem láthatott a szememben. Ha maga hazudik, akkor tolvaj is, gyilkos is, parázna is, hitetlen is, egyszóval maga nem érdemli meg sem a pokrócot, sem a bögrét, sem a meleg kanálist. Maga csak egy ember. Hányok, tudja, hányok! Bocsásson meg, hazudtam, igen, senkit sem láttam a szemében, ne haragudjék, de senki sincs a maga szemében, de jóváteszem, engedje meg, hogy jóvátegyem. Jól van, Isten is megbocsát mindenkinek, én is megtehetem. S a jóvátétel? Elárulom magának a titkomat, soha senkinek nem mondtam el, magának most vallomást teszek. Nekem volt anyám. Biztosan volt anyám. Engem egy anya szült, tudja, egy anya. És milyen volt? Nem tudom, nem emlékszem. Egyszer, régen, nagyon régen, pokrócom sem volt, bögrém sem, és kevesebb volt a patkány is, azt hiszem, szóval lezuhant egy fal, egy, lezuhant valami anyám és köztem. Megpróbáltam, egy ideig azzal kísérleteztem, hogy szabaddá tegyem az utat, de rengeteg törmelék volt, felvérzett a kezem. És abbahagytam. És elmentem onnan. Néha eszembe jutott, hogy vissza kellene mennem, de valahogy nem volt rá idő, egyfolytában egyébbel kellett foglalatoskodnom, szereznem kellett egy pokrócot, egy bögrét, és hogy miért vagyok. El kellett döntenem. Most már tudom. Ugye, ugye nem mondja el senkinek? Jól van, nem mondom el, de az enyéimet nem hagyom végleg elveszni a semmiben. Nyomja el azt a kanálisfedelet, és nézzen előre, annak az utcának a vége felé. Oda, ahol az emberek jobbra fordulnak az utcasaroknál. Látja? Az enyéim. Mielőtt befordultak volna, hátrahagyták az árnyékukat. Az a kicsi árnyék: a gyermekem. Most már látja a szememben? Legalább az árnyékát látja a szememben? Nem? Ezt sem? És maga rájött arra, hogy miért van? És nem lát? Nem lát semmit a szememben? Én behunyt szemmel is látnám, ha a maga szemében lenne valami. De semmi sincsen. Még egy patkány körvonalait sem látom. Még egy patkányfarkot sem. És mégis adok, igen, adok magának még egy esélyt. Jöjjön, feküdjünk le ide. Fogja meg a kezem. A másikat is. Így. Aludni kell. Álmodni kell. A sétatér első padjára álmodom magam, legyen ott maga is mellettem. Körülöttünk lesznek mindannyian. A maga szülőanyja is előtűnhet, majd vegye le a törmelékdarabokat róla, legalább ennyit megtehet. Az enyéim biztosan megjelennek. Ha szerencsém van, ha nagyon nagy szerencsém van, mosolyogni fog a gyermekem. Nézze meg jól, hátha ott marad a maga szemében is, és akkor bármikor látni fogom, ha a maga szemébe nézek. S ebből kiderülhet, hogy tényleg  értelme van az életének. Aludjunk.

2011.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében