Én és a Szenszimillia
Fény nem süt be,
bár valamikor
előkelő család lakása volt ez.
Sok árny járt itt
a félhomályban
és járnak most is.
Ahogy elpasszoljuk a cigit,
a szerelem számlákat ír
és megérkeznek a vendégeink,
kezükben kés, hiány, rózsafűzér,
vagy csak egy sör,
a cél bizonytalan.
Háromszáz éve
elindultam valahonnan,
szürke házra emlékszem,
könyvek egymásutánjára,
akhájra és punkra,
a jeladásra
a nők szemében,
ahogy egy kisutcában
táncolnak velem,
megelőlegezve
mindenféle identitászavart
és kényelmetlen allűröket.
Pedig nagyon boldog voltam
és így mondom most is.
Az a feszültség
aztán elengedett,
bármi is volt, bele is haltak,
bele is haltam,
hazamennek a vendégek,
fény nem süt be,
talán éjszaka,
a tűzhely pattog,
betakar Szenszimillia,
mert lassan tél van,
valahogy így élünk,
bár nincs semmi
holtomiglan-holtodiglan,
mostanság inkább úgy,
hogy na még egyszer,
még ma, még holnap,
mert egyébként béke van,
ideiglenes a viszonyunk,
aztán többé nem találkozunk.
A kisutcára vágyom este,
az illatra a szoknyák alól,
de a világ félelmetes
és van még elintéznivalóm.
Tűnődő Cseplin
Elvégre mindegy, bárhogy állsz, tudod,
az örvény végül mindig partra vet,
a körülmény lehetne menny, pokol,
ebből-abból kiveszed részedet,
a meghajlás jöhetne bármikor,
a gesztusok bukott történetek,
ha valamit magadból nem hozol.
Itt ülsz, fejedben sör, vagy tíz üveg,
örülni kéne, végleg.
Csak játék, mondod s szépen elköszönsz,
talán kicsit sok benned a manír,
de utánad nem jön a vízözön,
csak hazamegy mindenki és lazít,
az átverés után nincs sok öröm,
a vért felszívja pár fehér papír,
amíg belül disznó vagy a köbön,
ha hajlik, mondod, eltöröm.
Jó lenne újra nézni, menni mindig
és esti nőket követni egy utcán
az illatban egy tetszőleges térig,
keresni háborút és hozzá formát,
röhögni, ha seggünket csúnyán nézik,
beszívni füstöt, sok-sok régi dívát,
akár kazettát, megfordítva...
...és hülye, aki megtanulja.
Feléled
És hazamész és visszaváltasz
mindenféle sörösüveget, párbeszédet,
várod, míg valamelyik nő felkeres,
nincs használható egyezséged a szerelemmel,
csak a gesztusok, szavak, szokások,
a pozíciók s viszonyok,
nem te oldod meg, hogy megújul az egész,
bár felkavar az állandó kezdés.
Párisz ellopja Helénét – és ennyit ér,
Hermész a nyájat, ennyit,
csak konkrét éleken csúszkálsz
és nem tudsz elsimulni,
a történeted lassan visszazökken,
figyelemmel kíséred az útját,
ha hozzádérne kéz, halál, harisnya
– mind feléled. Hogyisne
