Egyszer felveszem a férfibundát
Reszkessetek izmos barna testek,
szőke, skandináv mellkasok,
mit nőnek nem ildomos,
azt majd férfibőrben megteszem,
s nem érdekel, ha hitem iszlám,
méltón viselem ezt a turbánt,
háremhölgyek karából készítek gyurmát,
minden rímemre
új asszonykabátot varr az éjszaka.
Bortól ittasan bomlik el a testem,
lelkem kibérli a pajkos Mefisztó,
bitorló leszek, ha kell e csodás bálban,
táncom irigyli majd minden gigoló,
szüzekkel temetem el a hajnalt,
ebben az illatos, finom fűszerházban
megannyi íz nyelvemben lobog,
nem lesz leány ebben
a vad tivornyában,
ki nem lakná majd otthonom,
ha majd felöltöm a sármos férfibundát,
s a szivárvány alatt átlépek vele.
Másnapos lélekrajz
Csatorna szimfónia,
lágy szombatszonáta,
másnapos ébredés a nap derékszögében,
szobák hátán, mellkasán feszül az izom,
a dél sarokcipőjén ledér remény
az ébredés,
lüktet az agylebeny a mélabús
koboldtánctól,
dalra gyújt a lélek, kiporszívózza a testet,
a fekete csipkés tüdőre újabb
cigaretta varr
posztmodern halálmintát.
Ezüstvér asszony
A teste a holddal fürdött minden éjjel,
kékszemű férfik öléből oltotta szomját,
ajkán a mosoly talmi grimasz, kétely
aligruhában bővíti hosszú násztárlatát.
Friss szűzleányok bőrével födi be mellét,
a lokálban, hol minden piros selyemkéj.
Lecserélte ezüst vérét végleg.
Az ezüst folyóban áztatta ujját,
hullámok simították bokáit át,
illatáról regélt a partok meddő őre
a nőről, ki férfiként nézett a nőre .
Ha a hím rátalált, ajánlta magát
kibontotta az orgiák sikolyát.
Lecserélte ezüst vérét végleg.
Az ezüst habokban úszni nem tud,
pokol lesz ébredése, hiába fut
lelkét betemeti az úri unalom,
üde testét befödi végleg a lom.
A fehér folyó titkok áldomása,
a nőnek más lett már álmodása.
Lecserélte ezüst vérét végleg
Sovány mosollyal ringatja a férfit,
nem fürdik teste éjente a holddal,
alszik már csókjában minden ledér óhaj,
lecserélte ezüst vérét végleg.
Holdmágia
A vers feltűzve gyertyalángra
Most piros mágia minden szótag
Ha vér szaváról készülsz írni
Légy mohó a testbazárban
Aggasd magadra a kincset
Ajkad borcseppes óda
Rímkoktél a csók
Ha test mögötti másra
Várnál bohóságod feledd
S mértékkel idd a játszmát
Minden ösvény önmagad húsán
Át vezet
Golán hajnal Kolozsváron
François Brédának
Koszos mezében szalad a hajnal
Üveges szemmel bámul egy tömb
A hűvös térre álmosan áll ki a kurva
Ajkamról búsan párolog a borvidék
S az éj minek barna teste hulla.
Az elme büszkén cipeli terhét
A részeg napba nézést álnok verőfényt
Sárgán izzok mint a világ korongja
A földi hajnal rúzsfoltos ölén
Mint meleg kenyér ropog
Frissen a vérem.
Itt benn kisablakok kacsintanak
Részegülhetsz illatára a füstnek
S tán az örökkévalóságig visz
A sárga szivarvég
Vagy a kreált végzet nem tudni
Mi a való s mi a kívánat.
Odakint szürke verebek visongnak
Valahol fényt kapcsolnak fel újra
Sárga nyakkendő minden óra
Nyakamra tekert szín a táj
Virágárus néni kezében
Lopott harangvirág.
S lassan elkezdődik a robot kopott
Szimfóniák minden létsörért
Villamos sínen jajdul a másnap
Bűnös koboldok
Képzelt csókot nyomnak
Papírlapodra
Minek íze
Tán nem is evilági.
