"Milyen érzékeny, jaj, Uram, a mérleg"
Kereső  »
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 12. (602.) SZÁM — JÚNIUS 25
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Fekete Vince
Versei
GÁLFALVI ÁGNES
„A szonett ma is él” - Beszélgetés a 90 éves Jánosházy Györggyel
Hertza Mikola
Elsietett történetek
Szőcs István
Elmefuttató - Nevezetes nevek meg nevetlenkedések
Sigmond István
Molekulák 30. - Farkasok
Láng Orsolya
Versei
Varga Borbála
Fotók
Dobai Bálint
Versei
GHIURUŢAN–BURA ROZINA
Hívó szelek
ŞTEFAN AUGUSTIN DOINAŞ
Versei
Gaal György
Az utolsó erdélyi heraldikus
MOLNÁR PÉTER
A látvány beszkennelése
KAÁLI NAGY BOTOND
Szeme vérzik, szíve könnyezik
Terényi Ede
EMBER A ZENE MÖGÖTT - „Csak küldöm a jeleket?”
Júliusi évfordulók
 
Szőcs István
Elmefuttató - Nevezetes nevek meg nevetlenkedések
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 12. (602.) SZÁM — JÚNIUS 25

Az „ősi tudás” (vagy tudákosság?) szerint a név intőjel, előjel, omen; és sorsirányító! Sok szó esett a névadás, eltitkolás, változtatás módjához fűződő sok hiedelem, babona, szertartás, népi anekdota érdekességeiről, de szinte „köztitok”, hogy a mai szépújvilágunk is termett egy numenológiát, mintegy az asztrológia szellemében: jellemkép és sors vázolható fel általa. Amolyan ál-turnativ, para-fakultáció. Módszertanát, tantételeit nem ismerem, ám tudok egy kiváló bukaresti zenészről, aki ilyen alapon rettenetes jellemrajzokat szűrt ki kollegái, valamint kritikusok és újságírók neveinek betűkombinációiból. Amerikai tanulmányútján szedte össze tudását, bár nem e célból kapott ösztöndíjat. Nincs sok érzékem a rejtvényfejtéshez, ám úgy vélem, e hínárban is lappanghatnak ízletes kölönték, ízetlen aranyhalak, sőt gyanús kígyók is.
Azt hihetné az ember, hogy vezetéknevek az égvilágán mindenből keletkezhetnek, holott léteznek olyan „lény-csoportok”, melyek neveiből gyakrabban kerülnek ki családnevek, másokéból ritkán vagy szinte soha. Kedvenc szótáram, a Kázmér1 például majd’ száz madárfajta nevét sorolja fel, melyek családneveket ihlettek: legtöbb a Bagoly – ki tudja, miért? –, aztán a Sas, Varjú, Csóka, Kakas, de a Rigó, Galamb, Verébnél sokkal több a Sólyom, az úri ragadozó; ám alig akad köztük szép fehér Ráró, s kiderül, Zongor nevű sólyomféle is röpködött a magasságokban.2 
Ugyanakkor mért nincs Lille, Libuc, Málinkó, Pulyka, Pintyő, Ülü? Még Gém is csupán Gémes alakban. A libucról azt olvasom, hogy a bibiccel azonos, holott a Csongor és Tündében elhangzik egy szidalom: „vén libuc, te bélevő” – ennek alapján keselyű, netán róka, farkas is lehet? Valaha Kolozsváron a Sétatéri tó táján volt Libucgát.
Nem csak néhány madárfaj neve nem nemzett családneveket! Lepődjünk meg, a testrészek nevei sem! Fej, bőr, agy, szem, fül, orr, száj, nyak, kar, kéz, láb, gyomor, talp s még több tucat, nevek gyanánt csak toldalékokkal kerültek forgalomba, mint Fejes, Gőgös, Torkos, Tüdős stb. Haj nincs, ám mennyi a „hajminőség”: Szőke, Barna, Ősz, Kese meg Göndör, Bodor, Borzas, Fodor stb.3 
Kisebb méretű, de hasonló meglepetés a gyümölcsneveknél: legrangosabb, mondhatnók, legszentebb gyümölcseink, Alma, Dió, Meggy, Szőlő, nem szülnek családnevet, csak Almás, Diós, Diód vagy Almaszeg, Diószeg módosulataikban. És itt, hirtelen, beleakadunk a szegény, ágrólszakadt Kökénybe: nemcsak vezeték-, de helységnévként is! És végül, mintegy mesevilágból, elénk lép Szeder Fábián, a szigorú szerzetes, különös költő, titkolt tudós;4 pannonhalmi levéltáros korában a kolostor elé eperfákat ültetett, mivel azt sokfelé szederfának hívják…. Találni a régiségben Mogyoró nevűeket is, de ritkán, Fügét, bár állítólag ez már helynevek -i nélküli alakjából, és Mondolákat is, de a mai Mandulák többnyire a német Mandel származékai.5 
Ám Szeder Fábián neve máris visszautasít bevezetőnkhöz, a „parafantom” felé. (Nem véletlen, hogy ilyen falunevek közt kanyarog életútja: Csáb, Für, Füss.) Kivédhetetlenül kialakul bennünk az a vélekedés, hogy a ritkább családnevek viselői közt több az „érdekes alak”, pl. több a híresebb írástudó, s mintha így lenne ez a származási helyekkel is. És viszont, a nagyon elterjedt, „közönséges” vezetékneveket viselők közt aránylag sokkal kevesebb a jó író, költő stb.
Az egyik legnépesebb csoportja a családneveknek valamilyen etnikai származás emlékére utal: Székely, Szász, Horvát, Tót, Oláh (s még Rácz, Német, Török, Orosz, Lengyel); legalább ilyen sokan vannak a foglalkozásról nevezettek: Katona, Huszár, Juhász, Pásztor, majd a temérdek Kovács, Szabó, Varga, Fazekas, Pap stb. S végül nagyon sokan vannak az „általánosságban jellemző” nevűek, Nagy, Kis, Fekete, Fehér, Veres stb. 
Hajdanában sokkal többféle és többféleképpen képzett elnevezés jelölte a kézmíveseket: pl. Süveggyártó, Üveggyártó; még Olvasógyártó is volt, utóbbitól hadd ne csillanjon fel a könyvgyártók szeme: csak imádkozáshoz használatos számláló füzérekről van szó. Ám e népies kategóriákból hányan vetemedtek írásra? S hány közöttük a kiváló – aránylag?
SZÉKELY – mindjárt az 1500-as évek derekán, István, történetíró; ki a székelyek tiszta magyar nyelvét követendő példának hozza fel. És négyszáz esztendő telik el! – mire még egy Székely elhíresül, a marosvásárhelyi János! (Egy emberöltővel elébb egy „Székely” Szabédire változtatja nevét; azonkívül csak egy-két nem jelentős újságíró futott e név alatt.) 
SZÁSZ: az áttekintett félezer évben csak a vége felé bukkan fel Szász Károly püspök, költő, Dante-fordító. Igaz, e sok Szász között sok valódi szász is lehetett. Sokan jártak közülük Bécsben egyetemre…
HORVÁTH: az első említhető, Szkárosi után a XVIII. századból: Pálóczi Horváth Ádám, költő, népdal- és népzenegyűjtő, rögtön utána Horvát István, a nagy oklevélkutató, történész, nyelvész, há nélkül. Utánuk néhány, egyre szerényebb súlyú Horváth. Az első nevezetes TÓTH: Kálmán, a művelődéstörténész, majd a XX. században: Tóth Árpád. (Az öröm illan.) Ugyanilyen nagy az időbeli szórás a többinél is: OLÁH Miklós főfő közméltóság, történetíró az 1500-as évek derekán; majd csak 400 év múltán a költők Gábor meg János; s egy-két híres-hírhedt újságíró. A korai jelentkezés, majd a nagy üres időbeli távolságok jelzik, hogy e ritka jelentkezéseknek nem szociológiai okai vannak, amint a következő („iparos”) kategóriánál sem!
Bogáti Fazakas Miklós, majd Fazekas Mihály – 1548–91 és 1766–1828. Érdekes, mindkét költő nyelve életközeli, üde, de kemény, erőteljes. MOLNÁR Albert (szenci) műfordító és szótáríró, merev teológus, 1600 körül, s csak 300 év után következnek más Molnárok. KATONA –, hirtelenjében senki más nem jut eszünkbe Józsefen, a Bánk bán szerzőjén kívül???
S már kezdettől üres, járatlan út vezet annyi nem nagy NAGY között Lászlóig, Gáspárig. S hány valóban kis Kiss között (a jobb Kiss József mellett) a valóban nagy Kiss Annáig?
S a KOVÁCSok? Az úton senki, senki… Pedig az egyik legelterjedtebb név viselői! Végre a sok SZABÓ: a XVIII. század végén Baróti Szabó Dávid és Barcafalvi Szabó Dávid, mindkettő jó költő és – jó nyelvész! Még az is közös bennük, hogy előnevük: Barót – és Barca – összhangzik.
Majd több mint száz év múlva, a „közönséges” nevek nagy robbanása után: Szabó Dezső, Szabó Lőrinc, Cs. Szabó, Szabó Pál – s még sokan, mintha bosszút akarnának állni a csúfondáros versikékért: „Szabó-szabó, szab gatyát, három inget, hat gatyát”. Hogy mit gúnyol? Talán a mennyiséget?
S ha most utánaszámlálnánk a nagyon nagyok seregének? Mennyi a ritka, de szép, jól csengő név közöttük! Még a származási helyek nevét viselők között is! Milyen egyéni regisztereken búgnak fel!
A nem felvett, „egyedi, becsületes” nevek mind közkeletűen hatnak, mégis mintha oly ritkák lennének: Vörösmarty, Madách és a titokzatos nevű Mikszáth? Mixát? A fém nevek között az Arany oly ritka, mint a valóságban, de az János és László!6 Milyen szembemosolygó a nagy „kismester” – Édes Gergely neve! (örömödhöz több örömöt tölts, úgy bún túl jutunk, s kurucul uccú futunk). És Virág Benedek: – mint egy finoman festett korsó. Milyen feltűnő, hogy a jó íróknál-költőknél a sok „feudális” és „dzsentri” név is milyen egyénien zeng: Kisfaludy, Jókai, Ady, Krúdy, Kosztolányi, Kodolányi, Zempléni nem hat „kiürült úri” névnek, hanem „bensőnkkel együtt lélegzőnek”. 
Szembetűnő hát mégis, ha nem is numenológiai alapon, de lélektanilag: a nevek hatnak, visszahatnak viselőikre! A jó hangzású nevek alátámasztják az önbizalmat, a „közönségesek kompenzálnak szerencsés esetben, tehetségesek: csak azért is! Mindkét magatartás erőtartalékok halmozásával jár, s innét már legalább annyira akaraterő kérdése a siker, mint tehetségé! 
Tanulságosak a felvett és fel nem vett nevek példái is: Petőfi, Gárdonyi Géza – telitalálat! Márai sikerébe is – különösen külföldön – belejátszott a jól eltalált név. Szabolcska Mihály nevének elegyes íze még nem kelt destruktív interferenciát, azonban Kassák Lajos befogadottsága nagyobb lett volna, egy vagy magyarabb, vagy „idegenesebb” névvel. Az nem igaz, hogy az idegen név mindig taszít (pláne ma nem igaz). Például Passuth László népszerűségét pillanatig sem csökkentette az idegen név, mint ahogy – nem akarok blaszfém lenni, de – Kossuth Lajosét sem!
Ha az irodalomtörténész Po-mogáts Béla munkásságának óriási ügybuzgalma és szívóssága ellenére sincs tekintélye, abba belejátszik neve, amely egyszerre idézi a pogácsát és a csámcsogást. Sajnos, Karácsony Benő írói nevének utótagja, bizonyos régebben elterjedt kabaréadomák, ugratások miatt megzavarja az olvasót; nagy kár, hogy nem őrizte meg a Bernáthot. Klebelsberg Kunó mérhetetlen érdemei ellenére, neve miatt nem lett eléggé befogadott; sőt, ismert sem! Szathmári Sándor, a Kazohinia szerzője, világhírű lehetett volna Zothmar Sandur néven – így, magyar olvasók közt sem elég ismert.7 
Végül, más síkra térve, a nevek ritkaságának is megvan a maga külön varázsa: lásd Dsida Jenő, Sziveri János, Czuczor Gergely… S az enyhén disszonáns összetételeknek: Móricz Zsigmond, József Attila.
Praktikusan nézve, az írói név a hatáskeltő eszközökhöz tartozik; ezen túlmenően azonban név és lélek mágikus kölcsönhatásban éltetik egymást… 

Jegyzetek

1Kázmér Miklós: Régi Magyar Családnevek Szótára, XIV–XVII. század 1993.
2Meggondolatlanság kijelenteni, hogy valamilyen név „nincs”. Pl. szótáram csak Ónos, Ónozó alakot ismer; az Al-Duna mentén találkoztam Ón nevű személlyel, Moldvában van Ónfalva. „Ezüst” névvel nem találkoztam, de lappanghat, esetleg lefordított névként. A réz név mögött lehet félreértés is, mert létezik REZ: hegy- és erdőnév!
3Ha írásban nem is találni nyomát, vannak trágár nevek is, köztük testrészek nevei. Egy bősz nyelvész állította, feneke csak a fazéknak  s a pohárnak van, az embernek csak s...e! Nem igaz; a fenék hangrendi párhuzama a fonák, térbeli ellentéte a fan(tájék), pubis, szeméremdomb. Sokfele a népnyelvben fon alakban is használják, „népi pornó” dalocska: Gyere este a fonomba, rövid o-val.
4Szeder Fábián, 1794–1859, szerzetes, tanár, író (Azael halála), nyelvész; kiadatlan gyökszótár, néprajzkutató, tanulmány a palócokról.
5A meggy szóval az a probléma, hogy a gyümölcs nevétől függetlenül létezett Medgyes, Meggyes nevű székely főnemzetség, lásd a Sopron melletti Fertőmeggyestől – Aranyosmeggyesen át – a vöröstoronyi „Meghies” patakig.
6Aranyék családjával távoli rokon: Arany Ágnes kortársunk, író. Ismertem e családból majd’ 50 évvel ezelőtt Júlia nevű költőjelöltet, de nyoma veszett, D. E. hibájából.
7Jókai először Jókai Móricz néven jelentkezett; szerkesztője „kijavította” Mórnak. Erre ő a szerkesztőnek, Tóth Lőrincnek így válaszolt: „Tóth Lőr úrnak”. Később mégis csak a Mórt használta. Ennek következtében esett meg vele, hogy amikor negyven esztendős érettségi találkozójára utazott, a vonaton egy volt osztálytársa így szólította meg: „Te, Móricz, mi volt veled, hogy negyven évig semmit sem hallottunk rólad.” – Én magam Szilágyi Istvánt és Szálinger Balázst próbáltam rávenni valamilyen frappánsabb, másoktól le nem járatott vagy nem használt írói álnévre, ám eredménytelenül. Pedig inkább ne ismerjen rád a szomszédod, de ismerjen a világ…




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében