"Milyen érzékeny, jaj, Uram, a mérleg"
Kereső  »
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 12. (602.) SZÁM — JÚNIUS 25
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Fekete Vince
Versei
GÁLFALVI ÁGNES
„A szonett ma is él” - Beszélgetés a 90 éves Jánosházy Györggyel
Hertza Mikola
Elsietett történetek
Szőcs István
Elmefuttató - Nevezetes nevek meg nevetlenkedések
Sigmond István
Molekulák 30. - Farkasok
Láng Orsolya
Versei
Varga Borbála
Fotók
Dobai Bálint
Versei
GHIURUŢAN–BURA ROZINA
Hívó szelek
ŞTEFAN AUGUSTIN DOINAŞ
Versei
Gaal György
Az utolsó erdélyi heraldikus
MOLNÁR PÉTER
A látvány beszkennelése
KAÁLI NAGY BOTOND
Szeme vérzik, szíve könnyezik
Terényi Ede
EMBER A ZENE MÖGÖTT - „Csak küldöm a jeleket?”
Júliusi évfordulók
 
MOLNÁR PÉTER
A látvány beszkennelése
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 12. (602.) SZÁM — JÚNIUS 25

A Protokoll verses regény, főhőse Mátrai Ágoston, a magyar külügyminisztérium  protokollosztályának vezetője, Byron Don Juanjának, Anyegin, Hűbele Balázs vagy a Paulus Pál alakjának folytatója: „fölösleges ember”, akinek van státusza, de aki nem találja helyét a világban. Életuntságát, csömörét jól kifejezi a könyv megjelenése óta már sokat idézett passzus: „....rettegem, / Nem az országot, hanem csak lakóit; / Lakói egy részét. Hogy pontosítsak: Lakói 98 százalékát. / Fáraszt a Harmadik Köztársaság.” 
A történet kronologikusan következő epizódok füzére, melyek hátterében a 2000-es évek végének napi politikai eseményei, a gazdasági világválság, az influenzajárvány, a gázai háború, a köztársasági elnök Szlovákiából való kitiltása stb. húzódnak meg. Mátrai mindennapjait a munka tölti ki, hivatalos fogadásokat szervez a minisztériumban, a repülőtéren vagy külföldi hivatali utak alkalmával. Munkaideje lejárta után pedig éli a felső középosztály életét: drága vendéglőkben ebédel, zártkörű bulikba, színházba, kiállításokra, lóversenyre jár, bérelt jachttal száguldozik egyedül a Dunán a Római parttól a Batthyány térig. 
A Protokoll egy kicsit szociográfia is, a szereplői nem lélektanilag hitelesek, nem egyének a maguk egyediségében, hanem ennek a társadalmi rétegnek a tipikus alakjai: a spleenes Mátrai mellett megtaláljuk a sznob színházkritikust, Karányit, Rádlert, a vallásos rajongó ügyvédet, Dorkát, a csinos és kacér sportolónőt, vagy a nagy karriert befutó művészettörténészt, Blankát, Mátrai unokatestvérét, aki egyben a férfi szeretője is lesz. A „fölösleges ember” másik fontos jellemzője szerelmi életének zűrzavarossága. Mátrai életében mindig van szerelmi szál, amely kísérlet arra, hogy megtörje egykedvűségét, de amely minden esetben banális szexuális kalandokba fullad, vagy ha kialakul érzelmi kötődés, az végül „fagyási sebeket” okoz, elhidegüléssé változik. 
De vajon a Protokollal Téreynek csak az volt-e a célja, hogy egy társadalmi réteg kritikáját adja, hogy ennek sajátos problémáit fogalmazza meg? Ez minden bizonnyal így van, de a szorosabb olvasás nem mindig támasztja alá ezt a megközelítést. Mert a regény valójában nem annyira a szereplők lélektani motivációit követi, hanem sokkal inkább hely-, táj-, tárgy-, helyzetleírások füzére, a „globalizált” világ egyféle költői számbavétele, rendezetlen listája. Eltöprenghetünk azon, hogy a Protokoll mint cím arra vonatkozik-e, hogy az egyén a formaságok, a fennmaradt, de ma már ostobának tűnő hagyományok bilincsei miatt érzi rosszul magát a bőrében, innen származik-e spleenje, de Térey regénye erre csak kitérő választ ad. Hiszen Mátrai, bár néha valóban szorítónak érzi a diplomácia kötelező formaságait, de végül elfogadja ezek létét: „rájöttem, Kálmán, jót tesz némi függés” –  mondja egyik ismerősének. A kérdés sokkal inkább az, hogy a közeget, amely ezernyi napi aktualitással áraszt el és egy eseményekben kimeríthetetlenül gazdag jelen benyomását kelti, hogyan lehet a költészet nyelvén elmondani? Milyen költészeti formák, formaságok, azaz milyen „protokoll” szükséges ehhez? Mátrai utazásai, budapesti csavargásai során jó megfigyelőnek is bizonyul, mert az ő szemében, és mondhatni, költői látásán keresztül elevenedik meg előttünk a Genezáreti tó („A hegy mögött csillan a Genezáret,/Egy sokkal tengerszerűbb Balaton”), Brüsszel (...nem „vidéki Párizs”: íze van,/Apátsági söríze, mousselen-íze/És tehenészlány-puha-combja íze”), vagy akár a magyar főváros, annak jellegzetes élethelyzetei. Térey itt költészetének sajátos nyelvezetét veti be azért, hogy azt a világot, amelynek hátterét RSS-hírfolyamok, előterét a fogyasztói kultúra tárgyai adják, úgy mintázza meg nyelvileg, hogy beleszője a néha erőltetetten szellemeskedő, de gyakran mégis frappáns magyar köznyelvet. Úgy, mint az alábbi idézetben: „Nassolni jó a válság idején./A boldogsághormont a csokoládé/Hizlalja; fényes kedvünk élteti/A kedvesről a fénykép, ő maga,/S a táncparketten tíztől hajnalig/Bizonyos számú boldog BPM,/Ha összecseng a gyors szív ritmusával. Mátrai felpörög...” – a partikultúrából vett kroki jó nyelvi minta a regényből. Egy szórakozóhely jelenik itt meg, de leírásába, amelybe bekerülnek a kortárs köznyelv és szleng kifejezései („felpörög”, „boldogsághormon”, „BPM”) Térey a költészet klasszicizáló szófordulatait keveri: „fényes kedv” a „szívvel” való „összecsengés”, „a kedves”. Ez az emelkedett nyelvezet, amelyet a versforma, a rímtelen drámai jambus is támogat, mintegy beoltja a köznyelvet, és így plaszticitást kölcsönöz a leírt jelenetnek, bekeretezett képpé formálja. Ezen a képen az önmaga elől a szórakozó helyek káprázatos világába menekülő ember tablóját látjuk, melyen a depresszió, a melankólia hirtelen mániává, „felpörgéssé” változik.
Ennek a kevert nyelvnek a legszebb példája talán a New York-i álom leírása, amelyben Mátrai a város felépülése előtti Manhattan erdőit látja: „...Egy komplett ökológiai lánc. Ott volt a sűrűség, ahol a Times Square,/Pumák cikáztak benne, szarvasok....”. De talán határa is van ennek a nyelvezetnek, mert néha nehéz eldönteni, hogy a klasszicizáló és modernista nyelv keverése mennyire eredményez komolyan vehető formákat. Mikor Térey „karcsú”-nak nevez egy izraeli pályaudvaron található őrkaput, vagy mikor a gázai háborúval kapcsolatban azt kérdi, mi folyik „a békétlen vasak között”, vagy amikor Fruzsináról, a már említett országgyűlési gyorsírónőről mondja, hogy „leírja magyarok cselekedeteit” – gyakran van olyan érzésünk, hogy inkább nyelvi blődlizéssel van dolgunk.
De talán ez is része ennek a kompozíciónak. A Protokoll semmiképp sem „mély” lírai alkotás, sokkal inkább valami olyasmihez van köze, ami felületi, ami a dolgok látott felszínéhez kapcsolódik. Térey a Protokollban annak jár utána, hogy milyen az, ha, mint Mátrai egy maszadai kirándulás során, egyszerűen „szkenneljük” a látványt, ha kezdeni akarunk valamit a mindenhonnan felénk tóluló képekkel. A válasz pedig egy hatalmas kortárs irodalmi Brueghel-tabló, amely egy elidegenedett emberi kapcsolatokról szóló történet mentén káprázatos leírását adja annak, amit ma globális világnak szoktunk nevezni.

Térey János: Protokoll – regény versekben. Magvető, 2010. 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében