Versek amikben nem vagyok
(Poemele în care nu sînt)
És jelentkezem hajnalban egy kórház bejáratánál.
„Van neked is asszonyod otthon maradhatnál vele!”
mondja a vörös portás aki gyűlöli az esőket és öreg
mint a borcai temető.
Én nem az ő szemét hordom itt a zárt kapuk előtt
mondom én nem mosolygok soha a sakktábla gyalogjaira
engedj be én a királynőt szeretem csak.
„Van neked is asszonyod, otthon maradhatnál vele!”
folytatja a vörös portás aki gyűlöli az esőket és öreg
mint a borcai temető.
Egy kicsi babácska mutatkozik ott. Kicsi és merev
lekötelező és magányos. Engedj be kérlelem én a
királynőt szeretem csak.
„Van neked is asszonyod otthon maradhatnál vele!”
Az olvasónak meg kell tudnia
(Cititorul trebuie să ştie)
Egyedül jövök haza és csak a sorssal játszom.
Egy másik télben a történet metszetekről séta
a hegyek között megint más szintaxis az asszony.
Haza csillagokból és a húsból.
Az olvasónak meg kell mondanom most az igazat:
egyedül jövök haza és csak a halállal játszom.
Anélkül hogy kimondanánk a rosszakat tudni lehet.
Egy név (az enyém) tűnik fel a fehér lapon
majdnem büszkén koncertre készen. És mégis:
ki vagyok én ki vagy te egy princípium milyen
raktárakban penészedik meg.
Egyedül jövök haza és csak a sorssal játszom.
Az olvasónak végül meg kell tudnia.
JÁNK KÁROLY fordításai