"...melyik ország, melyik nyelv, melyik szív?"
Kereső  »
XVII. ÉVFOLYAM 2006 15. (461.) SZÁM - AUGUSZTUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Fehér hamvak vagy zúzmarák
Szegedy-Maszák Mihály
Bánffy Miklós - a karikaturista
Fekete Vince
Két variáció
Pomogáts Béla
Az én ötvenhatom
Szőcs Géza
Kalinyin elvtárs Königsbergben
Ioan Negru
Havazás farkasokkal
Időszakos illúzió
Fehér a fehéren
Az illat felidézése
Balázs János
A goliárdság emlékei a magyar szókincsben
Szántai János
A klozett-olvasó naplójából 3.
Király Farkas
napforduló
viharváró
Lászlóffy Csaba
Az áldozat (Befejező rész)
Szőcs István
Dallamtalan jegyzetek
Pusztai Emese
Felejteni?
Járni kell
Felejteni? (még egyszer)
A forráshoz
Sarokban
Közöttünk
Állomás
Képtelen és hangtalan titkaim
Szokások
Terényi Ede
Bartók - 2006 - 5. A Kozmikus Mandarin
Hírek
 
Szántai János
A klozett-olvasó naplójából 3.
XVII. ÉVFOLYAM 2006 15. (461.) SZÁM - AUGUSZTUS 10.

Ha tetszik, egy műalkotáson ülök, olvasok és végtermelek. Ez (is!) a klozettolvasás értelme(zése). Neveztem már a locust szigetnek, trónnak, sztoának, az itt-létet pedig összkomfortos, intimus robinzonádnak. Műalkotásnak még nem. Ez is egy zoom. Monte Zúma, avagy a Közelítés hegye. Ködösítek, mondhatná valaki. Inkább játszom. És tehetem, hisz magam vagyok, s trónon. Henry Moore: Király és királyné. Ők ugyan székforma trónon ültek. Nekem már készen kapott (lásd: ready made, szabad, mondhatni libertinus fordításban) művön van szerencsém trónolni. Az eredeti címe Forrás, mert... Mert nem igazán tudni az okát. Jöjjön a néző, s egészítse ki a készen kapottat saját esztétikájával, ha meri, s van rá költsége.
Tehát: a vécé. A porcelán habfehérje. A formák esszenciálisan női domborulatai, homorulatai. Miért nincs szögletes vécé? (Lehet, hogy van, nem tudok róla, pedig de sok klozett-szigeten játszottam robinzonádot.) Talán, mert férfiak tervezik őket? És a porcelán, e pőre lény életre hívja a férfiban a megformálható női tökélyt, amelyre hús-vérben csak vágyhat? Megtapogattál-e már, nyájas olvasó, egy vécékagylót? Talán nem. Talán túl anti-esztétikusnak, tabunak, uram bocsá’, ízléstelennek tartottad. Gondolj hát a Forrásra, a műre, melyet készen kapott az alkotó is. Képzeld el, amint a Forrás második változata egy New York-i magángyűjtemény falán lóg (megjegyzem, az első változat elveszett!), s aztán próbálkozz újra. Felfedezheted a porcelánba öntött Désire-t. S közben: a könyv. Pierre Cabanne beszélget Marcel Duchamppal. 1966-ban. Vagyis most. Az interjúköteteknek mindig van valamiféle jelen-sége. Sokkal inkább, mint a dokfilmes beszélgetéseknek. Mert a látott környezet paradox módon odavisz és –köt. Vagyis vissza, abba a jelenbe, ami akkor volt. A dialógus írásban röghöz kötöttsége mögül, akár a palimpszeszten, elődereng az örök jelen, a mindig-mostan. Marcel Duchamp Forrásán ülök, az első változaton, amely elveszett. És hallgatom a beszélgetőket. Akik közül az egyik okos, kellőképpen okos ahhoz, hogy ilyen-olyan dolgokat jól kérdezzen a nagy Sakkozótól. Számomra ugyanis Duchamp itt és most, a mindig-jelenvaló szigeten, elsősorban és mindenek felett sakkozó. És elsősorban nem a szó szoros értelmében. Persze ott a sakk-könyv, a francia sakkválogatott tagság, a jelentős versenyek, satöbbi. A klozett-szaloncsevely során elhallgatva kimondatik valahol az is, hogy Duchamp nemcsak életformának tekintette a sakkot, hanem az élet formáját sakkjátszmának. Ahogy módszeresen, lépésről lépésre kivonult mindabból, amit a hagyomány anno Art-nak nevezett. Kivonult a múzeumból. Az áldozat természetesen azért hozatott meg, hogy később helyzetelőny kovácsolódjék belőle. Azaz: hogy a sakkozó létrehozzon egy új felállást, amelyben már ő vonul be a múzeumba, a hagyomány meg ki. Gyanúsan sokszor hangzik el a csevely során, hogy „szórakozás”, „szórakoztam”, „szórakoztató”. Ez lenne hát a képzőművészet? A szenvedés, a karrierért, piedesztálért, stb. folytatott küzdelem? Nem hinném. A játék viszont, ha valóban az, valóban szórakoztató. A játékos elmondhatja magáról egy whistparti után, hogy: Jól szórakoztam. Itt és most, Forrásomon ülve úgy vélem, Duchamp így szórakozott. És, hogy én is fordítsak egyet a csavaron: min? A csevely szerint igen gyakran azon, hogy a világ mi mindent belelátott abba, amit ő „dolgok”-nak nevezett, azok után, hogy az ecsettel egyszer s mindenkorra leszámolt. És azon, hogy őt a világ gazdagnak tartja. Pedig nem az. Például 1927-ben megvásárolta Brâncuşi jó néhány művét, a szobrász kérésére. Aztán később eladogatta őket, mikor kellett a pénz. (Na ja, egy-egy Brâncuşi-ból mondjuk, vonatjegyet, parizert, cipőt, fogpasztát venni, ezt gondold el, nyájas polgári olvasó!) Elképzelhető persze, hogy ez is csak játék Cabanne-nal, azaz velem (mert óhatatlanul átülök a kérdezői székbe), vagyis mindenkivel. Mert a sakkozónak ilyen srófra mozog az esze. Hogy ezt mondom, így lépek, közben egészen más mezőben járok. És közben szó esik a „dolgok”-ról is. De nem ez a lényeg. Cabanne zseniális húzása (például Octavio Pazzal szemben), hogy a könyvből kiűzte a „dolgok” fotográfiáit. Nem kellenek a „dolgok”. Ne lássuk őket, csak gátolnak a beszélgetésben. Beszélni beszélünk róluk, de felejthetők. Ezt mondja Duchamp is. Ezt játssza. Ami marad. A szórakozás. Végig a könyvön. És a végén szelíden csobogni kezd a Forrás alattam, jelezvén, hogy ez is csak jeu.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében