"a testre váró lelkek egyre közönyösebbek"
Kereső  »
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 15. (605.) SZÁM — AUGUSZTUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Jancsó Miklós
Jancsó Elemér Párizsban
Papp Attila Zsolt
„Ne maradjunk semlegesek a színpadi történésekkel szemben” - Beszélgetés Székely Csaba íróval, drámaíróval
Páll Lajos
Versei
Szőcs István
Ki volt az a „marha”? - befejező rész
Király László
Integetők
Sigmond István
Molekulák 33. - Várakozunk
ULJANA WOLF
Versei
MIKLÓSSI SZABÓ ISTVÁN
Apja fia III.
Cseke Róbert
Versei
TŐTŐS DOROTTYA
„Dögölj meg, kedves vendég, ha jót akarsz”1
POTOZKY LÁSZLÓ
Téli eső
Vallasek Júlia
Angolkeringő 2. „Oda nézel, ahova nem szeretnél”
Fodor Györgyi
Imádott ugató szavak!
FERENCZI SZILÁRD
Senkinek nem édesapja
Oláh András
Versei
ZOLTAY LÍVIA
Mint a borsó meg a héja
Hírek
 
Sigmond István
Molekulák 33. - Várakozunk
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 15. (605.) SZÁM — AUGUSZTUS 10.

A tolvaj nem volt sem filozófus, sem műstoppoló, sem disznópásztor. A tolvaj tolvaj volt, nem másodállásban. Működésének eredményessége igen komoly elismerésnek örvendett szakmai körökben, tulajdonképpen iskolát teremtett a megoldhatatlan feladatok megoldásának tárgykörében. Csakhogy ebben az iskolában a kinyilatkoztatás szintjén folyt a munka, a piaci zsebmetszők, avagy a primitív szajrésok továbbképzéséről szó sem lehetett, s noha az úri kleptomániásokat és a szurkos kezű kolompárokat minduntalan lefülelték, a mi emberünk reggelenként tiszta lappal indult, s ugyanúgy fejezte be a napot, merthogy lelkeket lopott. Az iskolának nem volt épülete, nem voltak osztálytermek, padok és miegymás, a Mester agytekervényeinek konzultációs termében szervezte meg a lelkek okítását, a saját szellemi korlátaikba ütköző filozófusok, a műstoppolás kiválóságai és a disznópásztorok föld szagú bölcsei számára az időtlenség varázsának felfoghatatlan időtartamában. Az egyház kezdetben megrökönyödve, majd kétségbeesve tapasztalta, hogy a testet kapott és a testre váró lelkek egyre közönyösebbek az Ige betűinek eddigelé az örökkévalóság igazságait hirdető tanai iránt, a Tolvajok Mestere felsorakoztatta az ellopott lelkeket szellemi holdudvarának koszorújában, s közhírré tette az elkövetkezendő évezredek hitelveit.
– Elvtársak! – kezdte. – Vagyis izé, na, mindegy. Megtagadjuk a múltat, megtagadjuk a jelent. Megtagadjuk a földet, megtagadjuk az eget. Megtagadjuk a Mindent. Nincs fény, nincs szellemi kikelet. Tagadunk minden szabályt, elvet, erkölcsöt, törvényt, haladást. Hirdetjük a lét értelmetlenségét, a cselekvés hiábavalóságát. És maszkot viselünk. Egyforma maszkokat, hogy ne tudjanak azonosítani sohasem.
– Kik? – kérdezte egy aprócska lélek az utolsó előtti sorban, középen.
– Ők! – mondta a Mester.
– Értem – mondta az aprócska lélek. – Így már értem.
– És most helyben maradunk, nem mozdul senki, nem történik semmi, ez a vég. A Mindennek a vége.
– És utána mi lesz? – kérdezte az aprócska lélek az utolsó előtti sorban, középen.
– Maga...maga testből jött vagy testre vár? Kicsoda maga? – kérdezte a Mester némileg idegesen.
– Én, kérem szépen – mondta az aprócska lélek az utolsó előtti sorban, középen -, én vagyok Isten.
Nem dörgött, nem villámlott. A lelkek visszasomfordáltak valamikori önmagukba, a Mestert szívesen látták a piaci zsebmetszők, a primitív szajrésok, az úri kleptomániások és a szurkos kezű kolompárok körében. Az aprócska lélek is kilépett a Mester agytekervényeinek konzultációs terméből, és a mindenség imádságos magányában megpróbálta lefejteni az arcára kényszerített maszkot. Most is azt teszi. Az időtlenség varázsának felfoghatatlan időtartamában ez a ténykedés fogja kitölteni értékes idejét. Vannak, akik hiszik, hogy igyekezete  előbb-utóbb sikerrel jár. A kövek, például. És a szél, a zúzmara, és legutóbb a szivárvány is hozzájuk csatlakozott. És ki tudja, mit hoznak a holnapok? Az avar még nem nyilatkozott, a lombsuhogás még habozik. E sorok írója a betűt próbálta kivallatni, de a betű hallgatott. A világ is várakozik. Kerekre nyitott, hatalmas szemében a hit ördögűzésbe lendült, a kétely meg azzal foglalatoskodik, hogy az ősrobbanás csokorba kötött, disszonáns hangvirágait elültesse a kozmosz elhagyatott, jeltelen sírhantjain.

2011.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében