"a testre váró lelkek egyre közönyösebbek"
Kereső  »
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 15. (605.) SZÁM — AUGUSZTUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Jancsó Miklós
Jancsó Elemér Párizsban
Papp Attila Zsolt
„Ne maradjunk semlegesek a színpadi történésekkel szemben” - Beszélgetés Székely Csaba íróval, drámaíróval
Páll Lajos
Versei
Szőcs István
Ki volt az a „marha”? - befejező rész
Király László
Integetők
Sigmond István
Molekulák 33. - Várakozunk
ULJANA WOLF
Versei
MIKLÓSSI SZABÓ ISTVÁN
Apja fia III.
Cseke Róbert
Versei
TŐTŐS DOROTTYA
„Dögölj meg, kedves vendég, ha jót akarsz”1
POTOZKY LÁSZLÓ
Téli eső
Vallasek Júlia
Angolkeringő 2. „Oda nézel, ahova nem szeretnél”
Fodor Györgyi
Imádott ugató szavak!
FERENCZI SZILÁRD
Senkinek nem édesapja
Oláh András
Versei
ZOLTAY LÍVIA
Mint a borsó meg a héja
Hírek
 
FERENCZI SZILÁRD
Senkinek nem édesapja
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 15. (605.) SZÁM — AUGUSZTUS 10.

Két dolgot szeretnék megköszönni Philippe Falardeaunak. Először is azt, hogy elkészítette a filmet, melyről itt mindjárt szó lesz. A másik, szervesen az elsőből fakadó, hogy a filmtörténet részévé tette egyik kedvenc karakteremet, Bashir Lazhart. Nemrég ismertem meg, oly nagyon öreg barátság nem köt, de nincs filmhős, kivel mélyebben együttéreztem volna másfél órán keresztül, és azóta is. Ha van, ha lehet egyáltalán férfitragikája a világnak, az lehetne nyugodtan Mohamed Fellag humorista, aki Lazhar tanár urat alakítja a tavalyi legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért versenyző kanadai iskolai drámában. Saját traumájával még senki (számomra ismert) filmfia nem viaskodott ily nemesül, nincs, ki személyes katarzisát hatékonyabb gyógyerővé lényegítette volna át, mint a huncut vonásain sötét felhőket úsztató Bashir. Mindezért, illetve mert remekül ír és rendez, chapeau, Monsieur Falardeau!
Bashir Lazhar eredetileg Evelyne de la Chenelière (aki maga is szerepel a filmben) színműve, egy Kanadába menekült algériai vendéglős egyszemélyes kamaradrámája, ki tanári munkát vállal, és annak szüneteiben mesélve éli át újra keserves közelmúltját. Falardeau ezt alakította át sokszereplős, sokszor díjazott mozgóképpé. 
A tanterem barátság, munka és illem helyszíne kell legyen, egy életteli tér, ahogyan maga Lazhar tanár úr vallja, ahol átadsz az életedből, amelynek életet szentelsz, és nem arra használod, hogy saját reményvesztéseddel egy egész iskolát megfertőzz. Mert abban az osztályteremben, ahol Martine Lachance tanárnő felakasztotta magát, az átfestett falak és újrarendezett padok sem enyhítik apró diákjai kétségbeesését. A szeretett pedagógus helyébe érkezik Bashir Lazhar, kinek titkolt tragédiája hasonló módon feldolgozásra vár, lelki sebei irtóztatóak. Merőben szokatlan, hagyományos oktatási módszereihez eleinte nehezen alkalmazkodnak a hatodikosok, egy nyaklevest is kioszt, így hát igazgatói figyelmeztetésben részesül az anyag nehézségeit, valamint a tanulókkal való fizikai érintkezést illetően. A tollbamondáshoz Honoré de Balzac Szamárbőréből válogat, kirándulni Molière Képzelt betegére vinné az osztályt, mintegy szoktatva diákjait az öngyilkosság gondolatának alternatíváját kínáló reményhez. Két gyerekkel különösen erős kapcsolatot teremt. Alice, kinek édesanyja pilóta, és nevelésre nincs igazán ideje, kivételesen érett és érzékeny kislány, aki rögtön megszereti a titkos bánatot cipelő Lazhar urat. Simon, az osztály vásott kölyke, provokatív tetteivel valójában az öngyilkosságért érzett lelkiismeretfurdalását igyekszik leplezni. A két barát néha őszinte, gyermeki kegyetlenséggel feszül egymásnak, de (ön)vádjaik és deffenzívájuk végül békére lel a tanár határtalan szeretetében. 
Sokszorosan egymásra tevődő kettősségek filmje ez, amelyben számos, önnön súlyuk alatt roskadozó képi és verbális kijelentés játékából építkezik a narratíva. Egyszemélyes és közösségi traumák hatnak szenvedőikre és végeredményben egymásra, abban a közegben, mely a felnőtt-gyermek viszony másodfokú színtereként óriási felelősséggel terhes. Lazhar szelíd didaktikája egyenesen arányos belső gyötrelmei mélységével. A valamikori Martine fényképét a legalkalmatlanabb helyzetekben kajánul lobogtató Simon a diákok legsérültebbje, míg a gyerekek által analfabétának megbélyegzett tornatanár látja át legtisztábban a helyzetet. Ha a fénykép sebez és fegyelmet bomlaszt, az írott szöveg gyógyít és közösséget teremt. És végül, ha együttérzésünk az arcizmokkal történő azonosulási képességen áll vagy bukik, hogy lehet, hogy Lazhar úr tarkója a maga érzelemleplezésében elemi erővel képes áttörni a képi döbbenet legmakacsabb gátjait?
Sosem sajnáltam ennyire, hogy a magyar nyelvben némely természettudományi jelenségnek inkább gyakorlatias, mint költői a megnevezése. A franciául titokzatos, sokszótagú chrysalide (báb, a teljes átalakulással fejlődő rovarok utolsó fejlődési stádiuma), mely többször is elhangzik az általános iskola nyelvóráin, metaforikus értelemben, szinte alaphangként hatja át a szövegkönyvet, számos lényeges mozzanat épül rá. A zárójelenet tanmeséjében betöltött szerepének sokrétegű jelentésétől hosszú ideig nehéz lesz szabadulnunk, amint Lazhar úr, az örök szülő és pedagógus, mint a bábnak otthont adó fa képzetétől is. Hisz ő valóban senkinek nem édesapja már, de valahogyan, mégis, valamennyiünké.

Monsieur Lazhar, színes, kanadai film, 94 perc, 2011. Rendezte: Philippe Falardeau




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében