A váróban kettesével voltak rendezve a sorok. Az embereknek rendszerint összeértek a térdei, vállai, sarkai. Leghátul, a fal mellett ültem le, egy cipőboltszagú férfival szemben, vállán egy rádió volt, ütötte rajta a ritmust. Biztos voltam benne, hogy csak tévedés. Nem ártott soha senkinek, pénze sem volt, szeretője sem. Nem az a fajta.

A 10 órás hírekben is bemondták: „Tegnap hajnalban holtan találtak egy férfit Kiskaján utcáján. A halál körülményei egyelőre tisztázatlanok, az esetet orvosi szakértők bevonásával a rendőrség jelenleg is vizsgálja. Déli híradásunkban interjút hallhatnak a falu alpolgármesterével, Balogh Ştefan úrral.”

Nem értettem, miért engem hívtak. Miért nem a családját? Egy éve beszéltünk utoljára, akkor költözött be a faluba, és hívott, látogassam meg. Egyáltalán honnan tudták a számomat? Vették a telefonját és a legelső nevet a telefonkönyvéből felhívták? Erre később sem kaptam választ. 

A buszon végighallgattam az alpolgármestert is: „Véres gyilkosság történt tegnap – nyilatkozta – Kiskaján. Azt tudni kell, hogy páratlan esemény Kiskaján történetében a rendszerváltás óta. Az elhunyt férfi 31 éves volt, egy éve és két hónapja tartozkodott a faluban, egy házat bérelt a centrumban. A holtestet fent találták meg a Kilátónál, a Selymik utca szélén. Az áldozatnak elmetszették a nyakát egy éles tárggyal, majd többször is megszúrták. A halálát okozó gyilkos fegyver, véleményem szerint, egy csoroszlya volt. Kérdésünkre, hogy mi az a csoroszlya, elmondta, hogy az eke egy tartozéka. Éles. 25-30 méter mélység esetén használatos.” Gyanúsítottként Rollsteiner Ivant nevezte meg. Majd így folytatta: „De semmit sem tudni biztosan. Ez olyan dolog, hölgyem, hogy ha nem tudjuk, nem hiába beszélgetünk. Mindenesetre ez maffiánál maffiább. De felhívom a falubeliek figyelmét is ezúton, hogy a hivatalos szervek feladata kideríteni, hogy mi is történt igazából. Mi semmiképpen nem állapíthajuk meg, hogy mi miért történt. Az itt történtekről a legkevesebb, amit el lehet mondani, az, hogy felháborító.” 

A templom mellett, a jobb oldalon volt a ház, a kulcsért előbb el kellett mennem a szomszédba, az öreg cigányasszony, miután ideadta, rögtön szembe is csapta velem az ajtót. Úgy tűnt, mitha nagyon félne tőlem. Amíg végighaladtam a falun, nem leskelődtek az ablakokból, a ház előtt sem állt a rendőrség, nem volt lezárva, nem voltak öregasszonyok, nem pletykált senki, nem rimánkodtak. Nem bántam. De nem erre számítottam.

A ház olyan volt, mintha napok óta nem fűtöttek volna be. Nem éreztem a különbséget kint és bent között. Fát a verandán találtam, bükköt, de nem szárazat. Biztosan átverték. Azon kaptam magam, hogy minden tárgyhoz gyanúval nyúlok. Nehezen sikerült begyújtanom. Szállt a füst, izzadni kezdett a fa, és vele együtt a falak, a gőzben érezni kezdtem a piszkos törölköző szagát, a levegő besűrűsödött, akár egy gyógyfürdőben. 

Az asztalon egy piros határidőnapló volt, fehér gumival átfogva. Úgy tűnt, el lett helyezve, de már nem voltam biztos benne, hogy mi lehet fontos, és mi az, amit kötelességből gyanítok. Ez állt rajta: „Telkes A.: Terepnapló”. Tudtam, hogy kötelességem elolvasni, meg kell tudnom, miért gyilkolták meg. Talán nem ment jól, amiért idejött, és belefogott valami másba, talán a másik oldalra állt, talán nő van a dologban. Az utolsó bejegyzéssel kezdtem:

„Stratégiát kell váltanom. A falubeliek egyre gyanakvóbban néznek rám. A tegnap direkt cigányul beszéltek mellettem, éreztem, hogy rólam van szó, nagyon feszült volt a hangulat. A megfigyelés körülményei megmaradnak. Továbbra is két részre osztom fel a buszt. Felváltva figyelem meg egyik részt egyik nap, másikat másnap. Továbbra is ragaszkodom a 12:30-as járathoz, és háromkor vissza. A jelölések is megmaradnak: RN, RF, MN, MF, CN1, CN2, CF1, CF2. Ezután azonban: csak figyelek.” 

Nem kellett visszalapoznom. Rájöttem, hogy mi történhetett. Illetve olvastam már egy ilyen történetet. Ott egy fekete Dacia volt a főszereplő.