A minap különleges kéréssel keresett meg a Csurfai Gyula. Bár ezen nem lepődtem meg, főként hogy már volt részem kitapasztalni a férfi különleges eseményekben gazdag életét. Azt mondotta, hogy gátat kell vetnem a fehérnépe galádságainak, hogy bíz öt pengőt számol le a tenyerembe, ha beigazolom állítását, miszerint az ő felesége másokkal jár hálni a szalmába. Olyat is említett, hogy az asszonya eléggé fehérmájú. Gondolkodtam is eleget, vajon a Csurfai miféle orvoslásnak a tudója, hogy képes a nő hasán keresztül megállapítani szervezetének színkombinációját. No, de ezzel törődjön csak a Csurfai, bíz azonnal a tenyerébe csaptam, oszt közzé is tettem, már készítheti is a jussomat, mert holnapig eleget teszek a kérésének.
Dolgom se akadt egyéb, mint a reggeli órákban megbújni a porta egyik bokrában, ahonnan állandó jelleggel szemrevételem tárgyává tudtam tenni a kocsiszínt. Már csak azért is álltam itt lesben, mert tudomásomra jutott, miszerint az Irén nagyon sokat időz bent azzal a kifogással, hogy bíz a szekeret tisztogatja, meg a szalmát rendezgeti. De a Csurfainak is föltűnt, hogy se a kocsi nem tisztább, mint volt, se a kazal nem rendezettebb, mint előtte.
No de türelmem meg is termelte magának azt a rózsát. Tán egy órát gubbaszthattam a bokorban, mikor a Csurfainét vettem észre, amint csipkés pendelyben, riszáló üleppel vonul be a színbe. Ez még nem is volt annyira meglepő, mint ami utána következett. Szabó Miska, a falu jóravaló csendőre tűnt fel a kertkapuban. Besurrant, oszt lapos kúszással egyik bokorról másikra osont át a portán, oszt vetette be magát a kocsiszínbe, mint egy szélvihar.
Aztán más dolgom se volt, mint fülelni. Hallottam Irén nyekergő nevetését, és azt hogy Szabó Miska folyamatosan parázna szavakat sugdos a nőnek. Besurranva a deszkák közötti résen, titkon meglapultam a bála mögött, oszt onnan próbáltam részesévé válni a nem mindennapi történéseknek.
A kocsiban, a széna tetején Csurfai felesége és a csendőr anyaszült meztelenül hempergőztek. A ruhájuk szétszórva a színben, a bálákon, a műhelyasztalon, de még a mennyezeti fagerendákon is függtek. Mintha Miska érkezési lendületének a huzatja kavarta volna szét a csicsás göncöket.
– A nemjóját! Hát én még ilyet nem tapasztaltam! Ezek összetapasztották magukat egymással.
Aztán Irén egy pofont csavart le a csendőrnek.
– Te, ne olyan vadul! Hát körösztül akarsz metszeni?
– Jól van no – morgott Miska –, de annyira fölhevítöttél, te szuka!
– A jó édös anyád a szuka! Ne merészöljél még egyszer így nevezni, mert leshetöd, hogy mikor bújok veled még én a kazalba!
– Bezzeg a Karabics Jenő – duzzogott a férfi. – Neki még azt is mögengedted, hogy ellős tehénnek szólíjjon! A kocsmába mesélte, hogy még búgtál is neki, mög követelted, hogy most már fejjön mög!
– Na befogd a pofádat, mert ha én fogom be, azt nem köll többet pálinkavedelésre használnod! Majd adok én neköd olyan ellős tehenet, hogy lefejelöd a garabolyt, oszt markolászhatod a tőgyét! Hát hun vagy te a Karabics Jenőhöz viszonyítva, csak azért mert uniformisba jársz, még nem köll magadat hivatalbélihöz hasonlítani. Mert bíz, ha a Karabics azt mondja, hogy vögyed le az egyenruhádat, akkor te levöszöd, ha rá vagy fagyalodva, ha nem.
– Enyje, enyje, kis dalos pacsirta madaram – markolt bele Miska a nő ülepébe. – Én csak viccölődni merészöltem véled, hát hogy gondoltam volna komolyan az efféle möghurcoltatást.
Irén erre újra kivirult, és elterülve a kazalba terpesztett lábai közé csalogatta a csendőrt.
– Ezek aztán túleszik a legmélyebb képzeletemet is. Olyan dolgokat művelnek itt, hogy azt már megemlíteni se lehet rendes körülmények között. Na de majd én keserűséget viszek ebbe a viháncolásba!
A kemény munka után mind a csendőr, mind a nő a kocsi tetején belekeveredve a szénába elszenderednek. El is jött rögvest a cselekvés ideje, előmásztam rejtekemből, oszt egy vastag legeltető kötéllel rendesen odaerősítettem mindkettőjüket a kocsihoz, no meg persze egymáshoz is, de úgy, hogy abból a hurokból önerőből bíz még Ropszky Máté se tudott volna a szabadulás mezejére lépni. Aztán megdolgozva a jussomért jobbnak láttam, ha odaki rendezem be figyelő állomásomat, oszt onnan leszek szem- és fültanúja a közelgő végítéletnek.
Alig fél óra múlva már el is jött az antikrisztus, ezúttal Csurfai Gyula megtestesítésében, egy sárga lével teli vödörrel a kezében, hogy az éjszaka folyamán összegyűjtött pisát az emésztőbe borítsa.
Mielőtt azonban minden napi dolgát nyugodt szívvel elvégezhette volna, bement a kocsiszínbe.
– Hogy a ménkűvel párosított isten nyila szakadjon rátok, oszt álljon a hátatokba úgy, hogy a kocsimnak ne lögyön semmi baja! – üvöltötte el magát, és az egyik faldeszka hatalmas reccsenés után levált a többitől, utat engedve ezzel a neki hajított pisás vödörnek.
– Hogy a fene essön beléd, te hálátlan fehérnép! Képes vagy a saját házam tájékán a mögcsalásomra vetemödni! Ráadásul az én kocsimon, az én szalmámban, mög az én színömben!
Fölébredtek mind ketten a kiabálásra, a csendőr alul, Irén felül, de akárhogy is próbálkoztak, menekülni nem tudtak.
– Várjál, Gyula – nyöszörgött a nő. – Mindönt mögmagyarázok, csak vögyél mán ki ebből a hurokból.
– Mit akarsz még mögmagyarázni? Hát nem ölég, hogy a tényök magukért beszélnek! Majd adok én neköd mögmagyarázni valót!
A kocsi alól előhalászott egy jókora husángot, felkapaszkodott a kocsin, oszt csépelni kezdte a két ádámkosztümöst. De abból a verésből inkább csak Irénnek jutott, mint Miskának.
– Majd adok én neköd mesztelenködést! Majd adok én neköd hancúrozást! Összerondítsátok a kocsimat, mög a szalmámat! Hogy a jóisten bökne nyakon, te csalárd!
Aztán kifáradva a püfölésbe, lemászott a kocsiról és kioldotta őket szorult helyzetükből.
Az asszony nagy nehezen talpra kecmergett, majd Miskára förmedt.
– Hát mit heversz te itt ilyen bambán! Hát vitessed azonnal a tömlöcbe, amiért hatósági embörre kezet mert emelni!
– Na most már el löhet csöndesülni, asszonynép! Mögkaptuk a jussunkat, oszt mög löhet ölégödni ennyivel!
A Csurfai aztán fölszívta a taknyát, oszt elkapta asszonyának két karját, és úgy ahogy volt, pucéran, kitette a kertkapu elé. A nő hiába visongott, meg fogadkozott, nem tudott a Csurfai szívébe férkőzni.
– Na eridj, oszt addig vissza se gyere, amíg nem tudol a lábad közinek uralkodni!
– Hát de meztelen vagyok, Gyulám! Hová mönnyek így?
– Mönny a templomba, oszt gyónjál mög a papnak!
– Gyula bátyám – jött elő a csendőr nadrágját gombolgatva. – Oszt haragot tápláló-e irántam?
– Már mért tönném ezt, Miska koma? Hát nem te csaltál mög az asszonnyal, hanem az asszony véled.
– Jó, jó, de bíz én is köllöttem a csalárdsághoz, oszt emiatt most lelkiismeret gyötrésbe szenvedök.
– Csöppet se lögyön az, Miska, de ha mégis van, tudom a módját, hogy miként szabadulhatnál mög a nyavalyádtól.
– Ne kímélj, Gyula! Valljad mög becsülettel!
– Hát röggel hallottam, hogy a Csabakihoz Tokaji fehéret hoztak, olyan igazi szüretit. Gondolom, ha most rá bírol beszélni arra, hogy elfogadjak tőled egy bögrével, akkor bíz hamarabb elgyün a mögbocsátás, mint hinnéd!
– Gyula bátyám. Möghívhatlak-e egy bögre Tokajira?
– Mög, koma! Elfogadom!
Nem is húzta se a Csurfai, se a Miska az ivás idejét, karöltve mentek a kocsmába, ahol a csendőr tette megbocsátásra került.
Jómagam is megkaptam a nekem kijárót, bíz a Csurfai nem merészelt által verni, leszámolta mind az öt pengőt.
Az Irén meg elment a paphoz gyónni, de amikor Szivacs atya meglátta pucéran, összeesett, oszt majd egy hétig nem tudták kivenni a kóma állapotából. Végül aztán a Csabaki muskotályosa lehelt belé életet.
Meg is mondotta aztán nékem a Csurfai: látod, fiam, bíz való a mondás, pénz számolva, asszony verve jó.
