Negyedik dimenzió.
Kísérlet
Hókezedben a
legyező barackvirág
kehelyként lüktet
Éjhajadban a
magnólia bezárult
Csönd. Aludjál.
Hálót sző szobán
az alkony – sem itt, sem ott
nem vagyok otthon
meleg pókhálón
átvetődő holdsugár-
őzcsorda árny
Azt hittem, akác –
Már gesztenyeillat volt
Mikor elhagytál
Japánbirs szirmok –
szerelmem, Dénes, kecses
Kárókatona.
Elvágyódva a betegágyról
Olyan vagy mint az indián füst
Könnyű és völgyekben lebegő
El-eltűnő, sátrakba bekúszó
Kövön izzadó bölcs öregek
Haját legyintő
Börbölcsőben ringó gyerekek
Szemét csipkedő
Kétkedő, álomszerű
Megülő és
szerelmeseket segítő
Ők csak egymást látják benned
Mindenki más csak téged
A 21. században
Azért kell vágott virágot
elhelyezni lakásokban,
vázákban,
hogy röviden élő szépsége
minden percben
emlékeztessen arra,
hogy nincs háború.
Rozmaring köz 8
Református pompájában
Virágzik a japánbirs
Kálomista menyasszonyként
Ráhajol egy kócsagtincs