Georges Gusdorf hermeneutikát tárgyaló könyve első szakaszaiban megkísérli a hermeneutikát az embertől emberhez irányzott üzenet lényegében meghatározni (Les origines de l’herméneutique, Paris, Payot, 1988.). Az üzenet fogadását és értelmezését követően az individuum a továbbírást is gyakorolhatja. Az irodalmi művek, a művészeti produktumok lényegüket tekintve az embertől emberhez irányított kommunikációs aktusban ragadhatók meg, amely kapcsán kijelenthető, hogy a dialógus akkor vélhető sikeresnek, ha az egyik individuum mintegy továbbírja a másik individuum által megfogalmazottakat. (Nem csak a megszokottan, az artikulált nyelviként megnevezett, illetve az artikulált nyelvvel képviselt kommunikációra és csak két individuum közötti dialógusra kell gondolnunk.) 

Az Állomás, éjszaka című kötet szerzőinek a továbbírás célját szem előtt tartva olyan alapállásból volt szerencsés indítani az Állomás, éjszaka című Bodor Ádám-szöveg továbbgondolását, amelyre a nyitottság jellemző, vagyis semmiképpen nem egy séma beemelését volt szükséges szorgalmazniuk. A továbbírást több aspektusában lehet láttatni: a szerző megteheti akár azt, amit Dragomán György az Állomás, nappal című írással, azaz csaknem kicsavarhatja (a kifordítás szó itt Láng Zsolt novellájában való megjelenése miatt kerülendő) Bodor Ádám szövegét, vagy akár végrehajthatja azt, amit Láng Zsolt Narancs című írásában tesz, azaz egy novellában tematizálhatja Bodor Ádám szövegének médiumváltáson átesését. A Narancs operatőr- és rendezőalakja vitájának alapját az képezi, hogy megpróbálják meghatározni a médiumbéli sajátosságokat: a rendező hangsúlyozza, hogy amit készítenek, az nem novella, ám előtte éppen ő érvelt egy egység novellában való létével: „Filmet csinálunk, nem novellát írunk. Ezt soha nem árt számon tartani.” (60.), „Benne van a novellában.” (58.). (A váltás bemutatása során külön érdekességgel bír, hogy a szereplők az alma és a narancs kicserélésén vitatkoznak, amely cserét pedig a megfilmesítendő szöveg hozza magával.) Láng Zsolt ez írásában – mint ahogy az ugyancsak 2011-ben megjelent Bestiárum Transylvaniæ IV. A föld állataiban is – beemeli a szövegértelmezést magát:

„– Mit is mondtál, miről szól ez a novella? – érdeklődött mély szippantás után a rendező. Kedvelte ezt a fiút. Biztonságban érezte magát, ha vele dolgozott. »Egyetlen baja, hogy túl okos.«

– A lábnyomokból elillanó meleget kereső kutyákról.

– Mi van?

– A kutyákról szól. A novella. A vacogó kutyákról…

– Ez nem természetfilm – dohogta kedvetlenül a rendező.” (60.)

Az értelmezés játékának egy olyan sajátosságát tárja itt az olvasó elé Láng Zsolt, amelyben megmutatkozik a szereplők nyelvhasználatának, esetlegesen a szereplők értelméhez kapcsolódó képességeknek a különbsége is. A rendező (talán csak dacból) azt fogalmazza meg többé-kevésbé áttételesen, hogy egy olyan film, amelyben állat látható, az csak természetfilm lehet.

A továbbírás e kötet tétjének tekinthető, nemcsak a Bodor Ádám-szöveg folytatása okán, hanem az élet továbbírásának viszonylatában is. Ennek hangsúlyozott változatát legfókuszáltabban Molnár Vilmos, Potozky László és Hertza Mikola szövege emeli ki. Az érdekesség leginkább abban ragadható meg, hogy mind a három szerző novellájában a továbbírás akadályoztatása mutatkozik meg: a novellabeli szereplő nem tudja önnön történetét akarata szerint folytatni. Molnár Vilmos szövegében (Cservenszki elindul) a szereplő újra és újra a vonatindulás elodázása, külső októl való felfüggesztése miatt nem hagyhatja el az eddigi környezetét, Potozky László novellájában (A sínpár mellől) az alakot a halál közeledése nem engedi „továbblépni”, Hertza Mikola írásánál (Utolsó állomás, utolsó éjszaka) pedig ugyancsak a halál akadályozó szerepe merül fel.

Ezt a szerepet, vagyis a halál általi írásmegfékezést a sugalmazás módján nem egy szöveg érzékelteti. Székely Csaba novellájában (Hártyán át) efféle, vagyis a halál általi akadályoztatás szintén feltűnik, csak talán sokkal inkább a sejtetés szintjén tartja ezt a szerző, ám mégsem oly mértékben, mint Szabó Róbert Csaba szövegében (Mitől félnek télen az asszonyok?), amelyben a halál bekövetkeztének lehetősége éppannyira támasztható alá, mint a túlélésé. Demény Péter A tuskón túl című novellája az el-nem-ismeréssel, a kitörléssel és a lehetséges, kérdésesen jövőbeli halállal e tematikához kapcsolódik ugyan, ám a szemantikai játéknak köszönhetően (akár a tuskó szóval is) az értelmezés rétegzett játékát erőteljesen használja, a találkozás sajátosságával pedig még gazdagodik a szöveg: „Bizonyos találkozásokat nem lehet elkerülni” (35.). Demény Péter munkája éppen ennek a játéknak köszönhetően a kötet egyik legizgalmasabb írásának mondható.

A továbbírás felfüggesztésének kérdése Hajdú Farkas-Zoltán novellájában szintén megtalálható, csak a Magyar tangóban az élet pénz általi továbbvitele lelhető: „De ne tegyél tönkre. Én csak annyit kérek tőled, hogy add kölcsön a részedet. Csak rövid időre. Egy évre, amíg le tudunk telepedni valahol…” (32.) E szöveg alakja számára pénz nélkül az élet továbbírása lehetetlennek tételeződik. Itt az élethez való viszonyulás merőben más aspektusból világítódik meg, mint a fentiekben, jóllehet ez az írás is a halált kísérli meg tematizálni. A halál és a pénz nélküli lét között oly módon sugalmazódik az egyenlőség, mintha a kölcsön biztosíthatná a túlélést. A Bodor Ádám-szöveggel való viszonylatban ez azért is tűnik érdekfeszítő technikának, mert a Bodor-írás adja az alapját ennek a Hajdú Farkas-Zoltán-szövegnek, vagyis az előbbi szöveg adott kölcsönt az utóbbi szöveg alapjához. 

A „vonalazás” megszüntetésének, az írás individuumtól eltávolításának a problémáját Balázs Imre József szintén beemeli, de nála más játék lelhető fel, hiszen a Mint aki járni tanul című szövegben, amikor Cservenszki eldobja a baltát, akkor a továbbírás egyik lehetséges módozatát löki el magától. A balta az írás lehetőségét, mintegy az eszközt képviselheti ebben az összefüggésrendszerben, az eldobása így a szereplő írástól való elválásaként is értelmezhető. Ennél a szövegnél azonban kérdéses, hogy a továbbírás csak egy módját távolítja-e el a szereplő magától. Egy „továbbírásmód” eltávolítása nem zárja ki egy másik „továbbírásmód” felvételét. A halál így csak egy módozathoz kötődik.

Az Állomás, éjszaka című kötetnek maga a borítója is – a nyitott vagonajtó képével, a felszállásra való lehetőséggel – a továbbírására hív meg. Egy dialogikus viszonyt szorgalmaz, amelybe beletartozik az adott szövegek továbbírásának lehetősége. E szemlélet nemcsak az Állomás, éjszaka című Bodor Ádám-szöveg, illetve a továbbírást bemutató novellák lehetséges továbbírására vonatkozhat, hanem az irodalomról való gondolkodást (egyáltalában a művészetekről való gondolkodást) is érinti, hiszen a szövegtovábbírás, a művészeti produktumok továbbírása nélkül magukat a művészeteket el sem tudjuk képzelni. E halmazba természetszerűleg keverednek az Állomás, éjszaka című íráson kívüli Bodor Ádám-szövegek egy-egy elemének továbbvezetései. E kötetben a szerzőknek, a szerkesztő Varga Rékának és a Koinónia Kiadónak a továbbírás kérdését sikerült bemutatni, akár a Cservenszki-alak átemelésének újra meg újra történő hangsúlyozásával is.