"jegyzékbe írhatók egek és földek"
Kereső  »
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 16. (606.) SZÁM — AUGUSZTUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Egyed Emese
Tűnődés tengerfenéken
Ottlik 100
Szántai János
A Beaufort- skála*
Székely Örs
Az ünnep
GONDOS MÁRIA-MAGDOLNA
Nyakig begombolt...
ABRUDBÁNYAI MELINDA
Balogh Ştefan öröme
SERESTÉLY ZALÁN
Talán kissé homorítottak is
VÍZI TÜNDE
Csuklógyakorlat
Mózes Huba
Versei
PAPP-FÜR JÁNOS
Júdás a táncparketten
Sigmond István
Molekulák 34. - A főszereplő
Csavargó könyvtár
Boér Tamás
Pénz számolva, asszony verve jó
Kulturális napok
FISCHER BOTOND
Versei
Bogdán László
Vaszilij Bogdanov verseiből
Szőcs István
Sárgavarázs-jegyzetek
Boda Edit
Versei
Józsa Emő
Versei
TÓTH-KOVÁCS NIKOLETT
Fantasztikus utazás az ősvaló felé
KOVÁCS FLÓRA
Továbbszállás
Demeter Zsuzsa
Olvasónapló – valamiért
Szeptemberi évfordulók
 
Demeter Zsuzsa
Olvasónapló – valamiért
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 16. (606.) SZÁM — AUGUSZTUS 25.

Kevés olyan kortárs fiatal kritikust ismerek, aki „vigyázó szemeit” oly gyakran veti az erdélyi magyar irodalomra, mint Antal Balázs. Persze, ez korántsem csak olvasói érdeklődés, hiszen Mózes Attila prózájával a szerző tüzetesebben és mélységében is foglalkozott kutatóként. Ugyanakkor igazságtalanok is lennénk, ha a szerző eddigi kutatói és kritikusi munkásságát csak az erdélyi magyar irodalomra szűkítenénk le, érdeklődése ennél sokkal szélesebb spektrumú, s erről árulkodik legfrissebb kötete, a Kézikönyv határátlépéshez című is. Ez ugyanis épp arról győz meg, hogy a szerző elsősorban a huszadik század második felének, illetve a kortárs összmagyar irodalomnak is alapos ismerője, s ezen belül bír különös fontossággal számára az erdélyi irodalom. 
A kötetnek hármas szerkezete van, s ez számomra Antal Balázs három arcát is jelenti: a kutatóét, a kritikusét és az oktatóét. S hogy mi fogja ezt a hármas szerkezetet egységbe? Elsősorban az az olvasói attitűd, amelyről a kötet hátlapján is olvashatunk: az élményközpontú olvasásnak mint örömforrásnak a fontossága, még akkor is, ha az olvasás a szerző számára úgy is öröm, ha munka, úgy is, ha tanulmánnyá érik, vagy ha „a szerző sok mindent akart a könyvével, csak éppen örömet szerezni nem”. (Ez az öröm egyébként a szövegek lendületes és élvezhető stílusában is lecsapódik). A Kézikönyv ennek az örömnek a szavakba tuszkolt lenyomata, kiegészülve tehát immár az írás örömével, ami a szellem állandó nyitottságának a tanújele is. Ezáltal folyamatosan tágítja önmaga határait – s azokét is, akik kézbe veszik és elolvassák kötetét, vallja a szerző.
A fentebb említett hármas szerkezet ugyanakkor át is lendíti a kötetet a szokványos, kritikákat közlő válogatások tucatjain: itt nemcsak arról van szó, hogy a szerző eddigi, különböző – s igen sok esetben erdélyi − folyóiratokban megjelent publikációiból válogat, hanem arról, miként léphetünk át politikai, történelmi, földrajzi stb. határokon: Antal Balázs folyamatosan át- és átjárja ezeket a határokat, reflektál rájuk, s ettől válik kötete izgalmas olvasmánnyá. Talán nem véletlen, hogy az első részben szereplő hat írás közül négy az Erdélyben születő irodalomra fókuszál. A Szilágyi István, Láng Zsolt és KAF munkásságát mélységeiben érintő tanulmányok mellett a kötet első két írása tükröt is tart az erdélyi olvasóknak: miként látszik irodalmunk a határon „túlról”, hogyan látja az erdélyi irodalom helyzetét és az irodalmár szakmát egy többé-kevésbé külső szem; miként olvashatjuk újra Szilágyi Domokost ma, illetve milyen buktatói vannak az ideológiai/politikai olvasatoknak, nem beszélve a politikailag elfogult tanítás veszélyeiről (ilyen szempontból nyer fontosságot, hogy a kötet utolsó, harmadik részét képező írása épp Kölcseyvel foglalkozik). Igen érdekes és akár vitatható például az a meglátása a szerzőnek – amelyet egyébként egy Korunk-ankét kapcsán fejt ki −, hogy a szakma Kolozsváron „elsősorban régi magyar irodalmat olvas – kétségtelenül ez van divatban”. Vagy említhetjük azt a problémafelvetését, amely a kortárs irodalommal foglalkozókra vonatkozik: nem szakmáról, hanem szakmákról beszélhetünk, állítja, tekintve a − főként magyarországi − kortárs folyóiratok kritikarovataiban is lecsapódó eltérő értékrendeket és módszereket. S hogy egy utolsó példával éljek, amely a kötet létjogosultságát még inkább alátámasztja, az arra a napjainkban sokszor elhangzó nézetnek a visszásságára mutat rá, miszerint „Magyarországon nemcsak hogy nem tudják mi történt pl. Erdélyben ’45 és ’90 között (...) a szépirodalomban, de nem is akarják tudni. Minek, ma már egységes az irodalom.” 
Antal Balázs a fentebbi nézettel ellentétben nem önti ki a fürdővízzel együtt a csecsemőt is: kötetének második része valóban az egységben személt magyar irodalomnak a felmutatására törekszik, s ilyen értelemben kortárs magyar irodalomtörténetként is olvasható: szándékai szerint nem valami ellen, hanem valamiért íródott. S ebben a valamiértben jól megférnek egymás mellett, ideológiai és földrajzi korlátok, határok ide vagy oda: Demény Péter, Balázs Imre József, Fekete Vince, Selyem Zsuzsa, László Noémi, Mózes Attila, Szilágyi István, Krasznahorkai, Tar Sándor, Térey, Szabó T. Anna, Kálmán C. György vagy Ficsku Pál; és a sort még folytathanám.
S befejezésül nem mellékes, hogy az akár Antal Balázs olvasónaplójaként is lapozható kötet főhajtás is: Cs. Gyimesi Éva, János István és Szabó Zoltán emléke előtt. Mert ők is részesei annak a bizonyos valamiértnek. 

Antal Balázs: Kézikönyv határátlépéshez. Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 2012.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében