Ősz volt

Volt még néhány gesztenyefa is

No meg egy pad.

Ott ültem

Sápadt voltam talán szép is

S gondolkodtam.

Akkor megállt egy villamos

Egy nő leszállt

De igen jólöltözött lévén

Úrhölgynek is mondhatnám nyugodtan.

A villamos továbbment

Az utca néptelen volt

Akkor lehajolt a nő

Lassan felemelte szoknyája szegélyét

Előbb csak térdig

Aztán feljebb

Egyre feljebb.

Kerek, mutatós combja volt

Harisnyája elegáns, valódi selyem

Sokáig tartott míg eligazgatta;

Elveszetten néztem őt a padról

Valami sírt, haldoklott, megszűnt bennem

Úgyhogy a nő amint felegyenesedett

Észrevett rögtön.

Fehér volt a nő és szép

De arca hirtelen vörösre váltott

És éreztem én is ahogy elpirulok;

A nő gyors léptekkel indult el

Ruhája kék volt lobogott nyomában

Én meg ott maradtam a padon

A gesztenyefák alatt.

Aztán újabb villamos jött

Újra leszálltak valakik

Gyönyörű lányok s asszonyok.

Én meg ott ültem tovább a padon

És gondolkodtam

Magamról

S az öngyilkosságról

Ősz volt

És volt még néhány gesztenyefa is.

 

Éjszakáim egyikén úgy alakult hogy lefeküdtem egy cselédlánnyal

Teljesen váratlanul történt minden – s szinte kedvem ellenére

Valahol egy koszos kisvárosban voltam éppen

S gyerekkori jóbarátomnál szálltam meg.

Egy este egyedül kószáltam az utcákon – s amikor hazaértem

A cselédlány épp ágyam vetette a szobámban

Fiatal volt s sötét bőrű

Azt mondta a háziak mindannyian a városba mentek sétálni

Mosolygott

És ahogy tett-vett többször is egész közel ment el mellettem

Szét voltam esve kicsit aznap este és semmi kedvem nem volt a szexhez

De a cselédlány fiatal volt

Nem hiszem hogy több lett volna tizenhatnál

S ahogy ott időzött az ágy mellett, mintha várna valamit

Rámosolyogtam és megkérdeztem, hogy hívják.

Mondott is valami nevet, talán azt, hogy Maria,

Én mondtam, szép név, ő meg úgy tett, mintha pironkodna,

Éjfélre járhatott s a nyitott ablakon át

Behallatszottak a város kavargó hangjai

Valahol messzebb színházak és mozik voltak, autók és gyönyörű nők

Itt meg én voltam csupán s a cselédlány;

Ő nem szólt semmit, csak lehunyta szemét.

Alacsony volt, már-már köpcös

S nagyon izzadságszagú

Ó, cselédlány, kivel lefeküdtem egy koszos kisvárosban

Amint szét voltam esve s a háziak épp nem voltak otthon

Ó, cselédlány, kit nem láttam azóta sem,

Cselédlány, a combodon két vörös csíkkal, amit a harisnyakötő hagyott

Cselédlány, petrezselyem- s hagymaillatú öleddel,

Cselédlány, padlizsánszínű szeméremajkaiddal,

Rólad írom ezt a költeményt

Hogy megőrüljenek az irigységtől az úrilányok

És felháborodjanak tiszteletre méltó szüleik

Mert sokszor lefeküdtem ugyan velük is

De őket nem kívánom megénekelni

Inkább hugyozom a púdertartójukba

Fehérneműs ládájukba

Zongorájukba

És minden olyan kellékükbe amiből szépségük összeáll.

 

 

Geo Bogza: 1908 – 1993. Költő, újságíró, az avantgárd teoretikusa. A versek az 1933-ban megjelent Poemul invectivă (Szitokvers) című Bogza-kötetből származnak, amelyért közszeméremsértés vádjával letartóztatják a szerzőt, és a văcăreşti-i börtönben tartják fogva. Néhány nap múlva szabadul, 1937-ben viszont ismét perbe fogják, és újra börtönben tölt néhány napot a kötet versei kapcsán. 2010-ben, a Jurnalul Naţional Biblioteca Pentru Toţi sorozatában, Bogza gyűjteményes verseskötetében újra megjelenik a könyv teljes anyaga, Paul Cernat bevezetőjével.