Helikon - Irodalmi folyóirat

Mielőtt ő maga végleg

Szeretni akarok, mint aki először éhes,

szeretni akarok, pedig a szerelem rémes,

szeretni akarok, mint akit ok nélkül is lehet

viszontszeretni, pedig nem is ismered.

Azt akarom, hogy hagyjon ott értem csapot-papot,

azt akarom, hogy ne rémisszen meg, ha csalódhatok,

azt akarom, hogy egyedül velem lépjen félre,

azt akarom, hogy közben ránknyisson a férje.

Úgy akarjanak, mint az újszülött lélegezni,

úgy akarjanak, mint diák a mesterét tegezni,

úgy akarjanak, mint egy túl drága ruhát,

úgy akarjanak, mint kávéfüggő az aromát.

Szeretni akarok, mint aki még éppen

nem maradt le róla, hogy szűz hóba lépjen,

mint akit még visszahoznak az életbe,

mielőtt ő maga végleg szétszéledne.

Zálogból vissza

Mintha nem volna már ott több szabad hely, magára zárja

szégyenére nyakán maradt, olcsón kínált, egyke magát,

homlokába húzza a még nyirkos, megfeketült eget,

esőt facsar a szemébe, így készül az aszályra,

forró fejében, mintha csak tészta volna, megkel a vád,

ahogy sorjázza az elhagyottakat s megkerülteket.

Lakatot csíptet a szájára, zabolázza szavait,

szerelmét apró darabokban, zálogból visszaváltja,

szinte ráfagy az utcakőre, mint kóbor kutyák piszka,

akit még tud, óvó aggódása alól felszabadít,

mint levett ruhát, ejti magát megvetett, tiszta ágyra,

fekvése tócsába fagyott koszos csepp, csak az ágy tiszta.

Mohó szíve magából nassolva így nő végtelenre,

bélpoklosan, egyre emésztve körülötte, ami csak van,

mint túltermelt méztől a méhkas, összetapad, megkövül,

és csak a felszín repedne, ha mégis, mint vélte, lenne

magán kívül még valami, majd megolvad és kicsobban,

amit elhagyni igyekezett, és így újra megkerül.