"mert semmi sem ott van, ahol van"
Kereső  »
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 18. (608.) SZÁM — SZEPTEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
MARKÓ BÉLA
Balázs képeslapot vásárolt Rodostóban
Kántor Lajos
Golyószórásban, repülő szőnyegen
Limerick és vidéke
Egyed Emese
Limerickjei
Farkas Wellmann Endre
Limerckjei
Fekete Vince
Limerickek
Karácsonyi Zsolt
Hat limerick
László Noémi
Limerick-csütörtök
Lövétei Lázár László
Limerickjei
Szálinger Balázs
Limerickek
Sigmond István
Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben 1. - Sztálin
NYERGES GÁBOR ÁDÁM
Versei
VARGA LÁSZLÓ EDGÁR
Versei
KELEMEN ANNA
Balkézzel, lentről fölfelé, háromszor, fán
Váradi Nagy Pál
Ócskavasért Édenben
Muszka Sándor
Versei
Székely Örs
Az állástalan táncosnő, a lovas és a bozótlakók
Pomogáts Béla
Magyar irodalom Erdélyben Személyes bevezetés a gyergyószárhegyi eszmecseréhez
Vincze Ferenc
Viszik a fiút
Szőcs István
Sárgavarázs-jegyzetek
Xantus Boróka
A „majdnem-tökéletes” megérintése
KÖLLŐ ZSÓFIA
Egy igazi – szép, magyar – komédia
Lászlóffy Zsolt
„Hangos beszéd oceánja” (Ami egy antológiából kimaradt)
Szeptemberi évfordulók
 
Váradi Nagy Pál
Ócskavasért Édenben
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 18. (608.) SZÁM — SZEPTEMBER 25.

Megállt, hogy szusszanjon egyet. A bokor levelébe törölte a sarat a késéről, visszacsúsztatta a helyére, és a tisztás peremén egy fa tövébe húzódott. Szél nélküli, apró szemű hegyi eső permetezett. Bajsza együtt hullámzott a lélegzetével, ahogy a földből kiálló vasat nézte és fújtatott. Mélyen lehet. Arasznyira körbeásta, forgatta, oldalt feszítette, de csak nem bírta kihúzni. Talán a víz majd fellazítja kicsit.

Már a csutkánál tartott, amikor eszébe jutott, hogy nincs több almája, pedig a halra meg fog szomjazni. Egykedvűen pofázta a konzervet, és szemerkélt az eső. Délre járhatott. Úgy döntött, hagyja a sárlevet dolgozni, míg ő elmegy a csorgóra inni. 

Tartotta a csapást, amennyire a szeder engedte, de az esőköpenyen alul így is csurom vizes lett a páfrányoktól meg a mindenféle gallyaktól, mire felért a kisvasúthoz. Negyed-fél óra a töltésen a csorgóig, ráérősen. Az idő valahogy nem bírta kikezdeni ezeket a síneket. Megbarnultak, kirohadt egy-egy talpfa, itt-ott cserjésbe veszett a vágány, de a kanyaron túl futott tovább az egykori kitermelés felé. Megbírná most is a szerelvényt. Sínt különben nem vesznek, amúgy már ellopták volna az egészet. Egy-egy talpfán gyöngyözik még a krezol, vizesen pedig csúszik a fémfelület is, úgyhogy higgadtan mérte a lépteit.

Mire a csorgóhoz ért, az eső elállt, de a fák hegyén derengett a pára. Az ivóvíz elég lenn folydogált, pohár nélkül nem lehetett inni belőle. Egykor nyárs lehetett, azon volt egy félbe vágott flakon, napszívta dugóval. Kiöblítette, a célnak megfelel. Ivott, aztán visszarakta a poharat.

Visszafelé azon töprengett, hogy vajon meddig kell még leásnia. Biztosan görbe vagy bütykös az a vasrúd, különben már ki tudta volna húzni. Mikor letért a töltésről, már sejteni lehetett a pára mögött a napot. A levelekről még csöpögött, de azért lazított a göncén.

Éden különleges hely volt. Távol a várostól, távol az aszfalttól, távol a sínektől. Valaki egy vasrudat vert le egy régi tűzhely közelében, becsülettel, mert reggel óta nem tudta kihúzni, de  nem erről kapta a tisztás a nevét. Hanem közvetlenül a partoldal tövében volt egy lábszár magasan szögesdróttal elkerített szőnyegnyi terület, ahol ugyanaz a gaz nőtt, mint a dróton kívül, de néha megajándékozta az embert. A magok a földben voltak. Néhány nyárral korábban többször is jót uzsonnázott a paprikából. Azután uborka volt sok. A vas felé menet kitért és bogarászott egy kicsit a szederindák meg a burján között, és nem hiába. Két szép paradicsomot szakított le.

Azzal ismét hozzálátott. Az eső használt, a vas könnyebben mozdult, de kihúzni csak nem tudta. Kisütött a nap, úgyhogy nekivetkőzött. Késével mélyített a rúd körül a gödrön, oldalra nyomta, feszegette, húzta, elengedte, húzta, elengedte, és érezte, hogy valami bütyök lehet a rúd alsó felén, és az nem engedi. Tovább ásott. A víz közben átfolyt a laza homokkövön, úgyhogy egyre sűrűbb sarat dagasztott.

Felállt, a mogyoróbokorból egy ágat metszett és ledugta a rúd mellett a kibővült lyukba, hogy lássa, milyen mélyen volna az a bütyök. Méternyi. Könyökébe törölte a verítékét, és tovább ásott.

Figyelte a napot. Mire kirángatja a rudat, lemegy, és errefelé gyorsan sötétedik. Két összenőtt, ágas-bogas fát már kinézett magának, majd ott meghúzza magát. Ha besötétedett, befalja az egyik paradicsomot, hajnalban, indulás előtt a másikat. Ha elég korán indul, és tartja a lépést, holnap ilyenkorra akár haza is érhet.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében