Őszi sorok
Ez a vonat többé már meg nem áll
Az ismerős táj elmaradt rég
Pohár pohárra sehova innen
Akár a vers melyben már nem hiszek
*
Magányosan az alkonyi ég alatt
Hol fanyar füveknek illatát
Hordja a szél s a szürke egekben
Döglött galambot görget az ár
Ideje ím a hallgatásnak
Intenek egyforma napok
Jöjj haza mondják nincs ki magányunk
Hallgatag erdők néptelen alkonyok
Kik lakták utcáink készülnek innen el
Széthordja testünk a lég
Gyermekeink merevült holtak
Elhagy a vér.
A római
Azt nem lehet hogy menedéke nincs
Hogy börtönnek épült ketrec a világ
Hol a holnap féltése pofázik szüntelen
S gyengeségünk köröttünk a rács
Azt nem lehet hogy menedéke nincs
Hol politikusok biztatnak jó nekünk
S mint kötél nyakunkon a fullasztó robot
S nap nap után magunk ellen tegyünk
Azt nem lehet hogy menedéke nincs
Sokasodnak a nyomornak almai
S bénult nyelvünknek kimondhatatlan
Én az Ember a Férfi a Római…
Téli út
Ülök a bércen térdemre dőlve
A távoli harang vecsernyére hív
Akartam e állati sorsot
Ülök ahonnan ellátni messzire
Zavaros álmaim kialudtam rég
Mint ki szolgák közt barátot keres
Vagyok magamban oly nagyon e tájon
S vigasztalóul egy újabb mesét
Citálom rímek szópufogását
Idézem holtak friss eszét
Vonat sikong a letarolt tájon
Példázván idők bolond futását
Indulok merre a hófödte ösvény
Végül egy vízmosásba ér
S már látszik utamnak vége a kertek
S a hallgatag házak ablakán a fény.
Töredékek egy monológból
Nem szeretem a hangos beszédet
A rohanókat ablakom előtt
Fejfái ők a vesztes reménynek
Mutatványos béka és kardnyelők
*
O. J. a senki ki emberi hangra vágyott
S járván a várost keresztül kasul
Lett egyre némább s haja fehérebb
Jutalmául a tékozolt évekért
**
Táncol a szél a fákkal
Zuhan a hold mint kigyulladt léghajó
Nézem a pelyhek tébolyult táncát
Várlak míg eljössz.
Téli este
Kedvesem alszik az ágyon
Fénye a tűznek fésüli haját
Tanulok tőle boldognak lenni
Varjak lármáznak a gesztenyefákon
És szakad a hó sűrű pelyhekben
Beborít házat és utat
Új s újabb rönk vál’ füstté ropogva
Szikrákat szór nevetve
Könnyű s gyors szánok jönnek a hegyről
Várok immáron más dolgom nem lehet
Felfűti vérem a csengők zenéje
Álmok kelnek ki az izzó füvekből.
A szoroson át
Esteledik harangoznak
Trillárom – trillárom
Magam vagyok a kerek
Világon – világon
Tört ágakat himbál a szél
Immáron – belátom
Elmúlt ifjúságom
Nem bánom – nem bánom.
Parafrász
Harminckét éves lettem én
Nem lep meg semmi költemény
Iroda – lom
Túléltem már egy pár mesét
Fasiszta kommunizmusét
S az Uniót
Azt mondják ez csak átmenet
A gazdaság bár megrekedt
Közel a jó
S nem kétség így velem mi lesz
Bár megeszik tetvek fejem
De szép a szép
Verset azért még költhetek
Mit diák ünnepen mekeg
S talán – talán
Politikum ha felkarol
Készül rólam is mellszobor
Habár – szamár
Tollat ragad egy kritikus
S lehetek vátesz lírikus
Akár – na várj
Jövőnk mint szűzlány integet
Isten megáldja nemzetem
Ha már – hazám.
