"mert semmi sem ott van, ahol van"
Kereső  »
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 18. (608.) SZÁM — SZEPTEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
MARKÓ BÉLA
Balázs képeslapot vásárolt Rodostóban
Kántor Lajos
Golyószórásban, repülő szőnyegen
Limerick és vidéke
Egyed Emese
Limerickjei
Farkas Wellmann Endre
Limerckjei
Fekete Vince
Limerickek
Karácsonyi Zsolt
Hat limerick
László Noémi
Limerick-csütörtök
Lövétei Lázár László
Limerickjei
Szálinger Balázs
Limerickek
Sigmond István
Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben 1. - Sztálin
NYERGES GÁBOR ÁDÁM
Versei
VARGA LÁSZLÓ EDGÁR
Versei
KELEMEN ANNA
Balkézzel, lentről fölfelé, háromszor, fán
Váradi Nagy Pál
Ócskavasért Édenben
Muszka Sándor
Versei
Székely Örs
Az állástalan táncosnő, a lovas és a bozótlakók
Pomogáts Béla
Magyar irodalom Erdélyben Személyes bevezetés a gyergyószárhegyi eszmecseréhez
Vincze Ferenc
Viszik a fiút
Szőcs István
Sárgavarázs-jegyzetek
Xantus Boróka
A „majdnem-tökéletes” megérintése
KÖLLŐ ZSÓFIA
Egy igazi – szép, magyar – komédia
Lászlóffy Zsolt
„Hangos beszéd oceánja” (Ami egy antológiából kimaradt)
Szeptemberi évfordulók
 
Xantus Boróka
A „majdnem-tökéletes” megérintése
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 18. (608.) SZÁM — SZEPTEMBER 25.

„A tökéletes lakás utópia. De bízom benne, hogy létezik a majdnem” − ha egy író célkitűzéseit, irodalomszemléletét saját soraival szeretnénk érzékeltetni, azt hiszem, Jancsó Noémi esetében ez a két mondat megfelelő választás. A szerző összegyűjtött írásait magába foglaló kötetben az idézett kettősségre épülő írói/költői világ bontakozik ki: mindennapinak mondható érzelmek, attitűdök és a teljesség utáni vágyakozás ütközésével és összefonódásával találkozhatunk szinte minden szövegben. A webkamera-arc nagyrészt a 2008-as Emotikon írásait tartalmazza, de egy olyan fejezettel egészül ki – Jancsó Noémi háza –, amely nemcsak szépirodalmi szövegekkel, hanem esszével, tanulmánnyal, valamint a szerző fikciós szövegeit is felerősítő CV-jével próbálja teljessé tenni a korán lezáródott írói életművet.
A kötet leghosszabb s talán leginkább összeálló írása a szinte kisregénnyé terebélyesedő Emotikon, amely egy mozgássérült férfi, Daniel Ludensi életébe nyújt bepillantást. Daniel mindennapjai a messengerpartnerekkel folytatott virtuális beszélgetések és a realitást képező lakás szűkössége, az ápolónővérnek való kiszolgáltatottság keretei közé záródnak. Együttérzés és önzés, változtatni/megváltani akarás és tehetetlenség egyaránt benne van Daniel és a többi szereplő viszonyában, melyek bonyolultságát a többféle értelemben használt Caritas Romana szimbolizálja. Az antikvitásból ismert mítosz konkrét felhasználása, továbbgondolása és a mű egészére való kiterjesztése olyan jellegzetes megoldás, amely nem egyetlen alkalommal jelentkezik az Emotikonban, és a kötet más írásaiban is megtalálható. Daniel a grafikáin megjelenő Eva alakja kapcsán eleveníti fel először az éhhalál szélén lévő, idős apját tejével tápláló nő történetét, majd az Anyatej címet viselő blogján meséli el ugyanezt, hozzáfűzve reflexióit. Eva megalkotása Pygmalion teremtő aktusával mutat rokonságot, létrehozásával Daniel kínzó magánya, betegsége képletes feloldását szeretné elérni – anyatejjel táplálni sivár életét. Hasonló szereppel bírnak virtuális barátai is, a messenger-beszélgetésekből megismert Catherine és Nóra. Paradox módon a mindennapjaiban hús-vér nőként jelenlévő „nővérke” csak viszolygást vált ki álszent önfeláldozásával − Daniel szerint az ápoló betegségéhez való perverz vonzódásával, egoizmusának tömjénezésével valósítja meg a Caritas Romanát. 
Úgy tűnik, a Hermes messenger hiába viseli az istenek követének nevét, csak a virtuálist képes összekötni a virtuálissal, a létrejövő kapcsolatoknak nem lehet helyük a realitás szintjén: a webkamera-arc mögötti eleven tekintet sohasem csillanhat fel. Ezért Nóra valóságos, fizikai megjelenése nem hoz változást Daniel életében, visszautasítja a személyes találkozást, és a számára hiteles Caritas Romana-értelmezéssel erősíti meg a kettejük világa közötti átjárhatatlanságot: az életet jelképező anyatejhez a haldoklónak nincs joga. Nóra egy másik mítoszra hivatkozva nyugszik bele a történtekbe: „Eurüdikét ember nem képes felhozni az alvilágból a legszívettépőbb lantjátékkal sem.” Erőfeszítéseik a líra révén is hangot kapnak: ambivalens érzelmeiket az elbeszélést (?) lezáró versbetétben, Az égig érő nefelejcsekben a megvadult kert fent és lent dimenzióit  összekötő képei („cickányok cikáznak városom csatornáin”, „a nefelejcsek felhőszeretőt tartanak”) közvetítik.
Az antikvitásbeli történetek továbbgondolása, a virtuális és valós világ játékos, ugyanakkor óriási téttel bíró szemebeállítása, a mozgássérült életmód szokatlan érzékenységgel való bemutatása olyan jellemvonások, amelyek a kötet legjobb darabjává teszik az Emotikont. Olvasóként akaratlanul is hozzá mérjük a további írásokat, melyek néha vázlatosnak, csupán egy-egy ötletsziporkának tűnnek a nyitó darabhoz képest. Mintha az Emotikon összegezné a kötet törekvéseit, hiszen kifejtetlenebb formában számos megoldására, motívumára ismerünk rá a rövidebb szövegekben: a Philemon és Baucisban is modern keretek közé helyeződik az Ovidius Metamorphoseséből ismert történet, s végkifejlete ennek megfelelően alakul (a jóindulatú házaspárra egy idegen rágyújtja saját házukat, s nem fává változnak, hanem egy fa dönti be a tetőt, megpecsételve pusztulásukat), a László című kispróza beteg és magányos hőse, akárcsak Daniel Ludensi, fizikailag és érzelmileg is menthetetlen, vagy a versbetétek képei (pl. a csókolózó felhők) a későbbiekben is visszatérnek. Ennek ellenére az Emotikont követő szövegek nem okoznak csalódást: hangulatiságukkal, érdekes képzettársításaikkal, különböző műfajok megidézésével, vendégszövegek bevonásával egy sajátos látásmódú íróról/költőről árulkodnak.
A sokféle hang, műfaj próbálgatása, a regiszterek keverése végig nyomon követhető a kötetben. Az Emotikon nyelvi világába szervesen épülnek be a messenger-beszélgetések, ugyanígy a Három keret szépia szerelmekhez című ciklus rövidprózái/versei is jól elegyítik a romantikára jellemző hangvételt a tárgyilagosabb megszólalással vagy a huszadik század elejére emlékeztető szókincset a mai szlenggel. Maga a három keret is három különböző megszólalás- és elbeszélésmódra utal: a szerelmi történeteknek Amál és Dezső megmosolyogtató civódása, a Holdsugár és a lány egymás iránti vágyakozása, a nagyapa fiatalkori titkának csínyszerű felfedése ad keretet. De a kötet szerzője az aforizmaszerű írásokban (A narcissus-i perc, Fürdés, Egy ismerős, így), az antikvitás műfajait, beszédmódját megidéző versekben (Pán, Dictur Homerus caecus fuisse) is jól érvényesíti tehetségét. Külön kiemelést érdemelnek megkapó világú meséi.
A mese és a csodás elemek használata visszatérő vonása A webkamera-arc rövidprózáinak és verseinek. A Holdének folytatása a romantika világszemléle-tét juttatja eszünkbe, és számos olvasmányélményt aktivizál (Hoffmann, Vörösmarty, Eminescu stb.). A fiatal nő és a Holdsugár szerelmében az ég és a föld érinti meg egymást, távoli világok találkozhatnak, és maga az irodalom is – a Lope de Vega-, Maupassant-versek szószerinti beemelésével – segít az áthidalhatóság megteremtésében. A grófnő reggelijében a fantáziadús elemek: az alkonyatszínű tükörtojás, a holdfényű pezsgő, Kiflibálna és Csokoládéfőnök mellett jól megférnek a mese csodás hangulatából kimozdító, ironikus elbeszélői kiszólások is: „Egy stabil fizetésért sok mindent el kell viselni, kincsem.” A kegyetlen grófnő képtelen próbáit végrehajtó szolgálólány történetének befejezése: „de a jutalmat, ki tudja, miért, sohasem kapja meg” – nem felszabadító örömmel, inkább nyugtalanító érzésekkel tölt el. Hasonló hangulat jellemzi a mesét is magába foglaló ciklus nyitóversét: a hangutánzó szavak, játékos megoldások nem oldják fel a könnyező indián megmagyarázhatatlan félelmét és egyedüllétét: „Az indián ott fenn / Reszketett. / Az ablakok között / Magában dzsúdózott / A jéghideg.” Mindez egy olyan felfogásról árulkodik, amely leginkább Weöres Sándor verseinek látásmódjával hozható kapcsolatba: mivel a beláthatatlan egész szempontjából egyformán kicsi a felnőtt és a gyerek is, így nem különíthető el markánsan a gyerekeknek és a felnőtteknek szóló irodalom. Valószínűleg ezért szólnak Jancsó Noémi meséi, játékos világú, ritmusú versei is gyereknek és felnőttnek egyaránt.
Az utolsó fejezet, Jancsó Noémi háza megerősíti az eddig olvasottakat, bizonyos szempontból kulcsot ad a kötet befogadásához, megértéséhez, anélkül, hogy lezárná azt. A szerző esszéi, életrajza egy átlagon felüli műveltségű, sokirányú érdeklődési körrel rendelkező lányról tanúskodnak: klasszika-filológiai ismereteire, a Máltai Segélyszolgálatnál vállalt önkéntességére külön felfigyelünk. A fejezettel azonos címet viselő szöveg Jancsó Noémi ars poeticáját tartalmazza: a megírt és tervezett irodalmi témákat, műfajokat tároló „szobák” felsorakoztatása után az utolsóban lehetne elérni a „majdnem-tökéletes megérintését”, egy olyan célt, amely az esztétikai kiteljesedést és a kimondatlan transzcendenst is magába foglalja. Ez ad értelmet az írásnak: a szövegnek, amelyet szerzője „szókép-szoborcsoporttá” szeretne formálni, gondolatait, világát pedig remekművé alakítani. Jancsó Noémi kötetében mégis az a legszebb, hogy a „majdnem-tökéletesre” való törekvés nem válik szemellenzős bölcselkedéssé, hanem „nagyon is emberi” módon valósul meg: a kevésbé kiegyensúlyozott írások és a fényesre csiszolt darabok jól kiegészítik egymást.

Jancsó Noémi: A webkamera-arc. Összegyűjtött írások. Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár, 2011.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében