"Megtorpanna a száguldó ég"
Kereső  »
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 19. (609.) SZÁM — OKTÓBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Százezer
Benő Attila
Vasárnapi győzelmek és hétköznapi vereségek - Beszélgetés Péntek János nyelvésszel, néprajzkutatóval
Kántor Lajos
Golyószórásban, repülő szőnyegen - „Beszélek hozzá” (Ali és Szisz)
Kenéz Ferenc
Lilike medika leveleiből
Sigmond István
Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben 2. - A fekete angyal
Murányi Sándor Olivér
Bikaviadal
Márkus András
Versei
Balázs K. Attila
Kiadó történetek - rongyszőnyeg
Szőcs István
Szó, szó, szó – farkas veremből hallik…
Sebestyén Mihály
A születés misztériuma
SERESTÉLY ZALÁN
„Kell, hogy valami hangfürtbe fogja a húst”
KISS ERNŐ CSONGOR
Képen kívül a valóság szerelmese - A 90 éve született Pier Paolo Pasoliniről
Lászlóffy Zsolt
Idegenség és parlag
Hírek
 
Kenéz Ferenc
Lilike medika leveleiből
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 19. (609.) SZÁM — OKTÓBER 10.

(Egy lelkes műkedvelő verses próbálkozása)

RÉSZLET

Harmadév
Új tanév kezdődik, döcögős, mondhatom,
Désig le sem ültem a zsúfolt vonaton,
az egyik szememmel figyeltem a tájat,
a másikkal, lopva, a kis bőrtáskámat.
Klinikai tantárgy lesz néhány ezévben,
ott les majd a halál, velünk kéz a kézben.
Sebészetből volt az első előadás,
tárgya a fejlődés, szép téma, nem vitás,
majd aztán bevittek a műtőbe minket,
no, ott már nyirkosnak éreztük az inget! 
Rémdráma folyik ott, annak ki csak látja,
forróság, étergőz, óriási lámpa,
orvosok, műtősök, sok fityulás nővér,
fehér lepedők közt folyik a piros vér.
Naponta négy helyen folyton operálnak,
napi húsz beteget kínálnak az ágyak.
A fiúk se bírták a bentlétet nagyon,
én meg rosszul lettem, ahogy írva vagyon,
én meg rosszul lettem, ahogy írva vagyon.

Az új szobatársnők helyes, rendes lányok,
egynémelyük furi, de nem vetnek lángot,
három ki közülük hithű kommunista,
az egyikük kis Pé, kit úgy hívunk, „Pista”,
mert hogy igazán csak ő lóg ki a sorból,
ki tudja, honnan jött, miféle akolból.
Egyszer jön, kezében egy nagy piros könyvvel,
Háború és béke című nagy regénnyel.
Felpolcolja fejét, belekezd pocosan,
mint akinek lám-lám igazi dolga van!
Csakhogy a Tolsztoj-könyv nagyhercegekről szól,
s nem a Nagy Honvédő dicső Háborúról!
Lessük hát, mi lesz most, mit csinál őkelme,
a cári világban meddig telik kedve,
nos hát nem sokáig, jól sejtettük mi azt,
a Pista elvtársnő nem várja a vigaszt:
bevágja a könyvet a szobasarokba,
befordul s elalszik (óh, szegény Natasa!.)
A másik elvtársnő kolozsvári leány,
neki már fontos a művészet, tudomány.
Sok híres áriát ismer, az már tuti,
a fürdőben fújja, rezeg a sok budi,
a fürdőben fújja, rezeg a sok budi.

Drága jó Anyikám, nem kell a kenyérjegy,
visszaküldöm, hátha jó lesz az egyébhez,
tessék elcserélni valami más jegyre,
vagy húsra, cukorra, netán „üveghegyre”,
(kiérdemelte azt Anyika már régen,
egyet kiszemeltem, csak épp el nem érem),
no, szóval kenyérből van itt nekünk bőven,
nincs kiporciózva, s hely van a bendőben,
ráadásul este, ha éhünk kívánja,
haza is vihetünk, nem látja a tálka.
Vettem harminc lejért pár kapron harisnyát,
nagyon szép s divatos, csak szakad, pedig hát...!
Kérem elküldeni a hajcsavarókat,
a kékpapír-pertli kompozíciókat,
miket én csináltam, csak úgy, hippre-hoppra,
és kérek, ha lenne, száz lejt sztetoszkópra,
és kérek, ha lenne, száz lejt sztetoszkópra.

Hát amit most írok, kicsit borzalmas lesz.
(Ez is jól mutatja, a sebészet nem keksz!)
Végignéztünk tegnap egy szörnyű esetet.
Húszéves fiúval történt a baleset.
Mészároslegény volt és csontolás közben
combjába szaladt a bárd kézen-közben.
Na itt aztán nem volt nagyon idő várni,
az izmokat rögtön össze kellett varrni,
látszott, hogy a fiú elsápad, elkékül,
úgy szabták, úgy varrták, altatózás nélkül! 
Ahogy vergődött ott, szegény szerencsétlen,
fogát csikorgatva, (ne fájjon, ne féljen!),
ahogy uralkodni próbált testén, lelkén
megrázott mindőnket, hiába restellném.
Ordított, énekelt eszméletét vesztve,
s közben szépen vágta műtőben a penge.
IMSZ-be nem vettek fel, most se, más újság nincs,
nem viszem a divatot, és udvarlóm sincs,
nem viszem a divatot, és udvarlóm sincs.

Ha eddig nem is volt, tán most lesz kis pénzünk,
akadt egy kereseti lehetőségünk,
egyik szobatársnőnk, nem tudni, mi módon,
(utána járással, „elvtársi” alapon?)
egyik kötődéből vékony, úgynevezett
szemfelszedő tűket szerzett, vagy „szervezett”,
ezzel javítgatják, már akik jól látnak,
a gyenge, elszakadt selyemharisnyákat.
S valahonnan hozott hozzávaló munkát,
halomnyi, nagy csomó leszaladt harisnyát.
Azóta úgy telnek el a délutánok,
a kis vékony tűkkel kattognak a lányok,
és amíg nagy részük munkájára rádől,
egy másik felolvas az Operák Könyvéből.
Az elolvasott részt aztán megtárgyaljuk,
s mint a pocolisták, egymásnak felmondjuk.
Így művelődünk is, meg pénzt is keresünk,
lesz fagyira, mire, egy-két kicsi lejünk,
lesz fagyira, mire, egy-két kicsi lejünk.

Új élet kezdődött, a „puliszka-napos”.
(Igaz, eddig se volt oly nagyon kappanos!)
A menzán két napon, reggel, délben, este
puliszka vár reánk, mellét kidüllesztve.
Reggel csak túróval, este káposztásan.
Délben még úgy-ahogy, elfekszik a tálban,
elgyengíti kissé paszuly-, krumplileves,
aztán erőre kap, a pörköltben veres!
Nincs, kinn a városban nincs egy falat kenyér,
nem kapni azt sehol, talán csak aranyér’!
Ami igaz, igaz, azt el kell mondanom,
egy darabot adnak minden egyéb napon,
azt szépen beosztjuk, jól kikalkulálva,
este se legyen gond, mit teszünk a szánkba,
reggel megeszünk egy vékonyka szeletet,
aztán hordjuk-visszük a többi kenyeret,
fel a klinikákhoz, délben le ebédhez,
itt elfogy két szelet, no, esetleg még egy,
azért persze marad vacsorára is még,
amennyi éppen kell, s néha még egy kis vég,
amit aztán otthon elmajszolunk sorra,
nyomogatva rendre a kristálycukorba.
Amikor túl kemény, van ilyen, hiába,
mártjuk cukros vízbe, kínai teába,
mártjuk cukros vízbe, kínai teába.

Közeleg karácsony, pár sort írok haza,
mit is hozzon nékem az ünnep angyala,
szinte semmit, csak pár apróságot kérek,
egy fésűt, kis púdert és Nivea-krémet.
Rúzsra nincs szükségem (no, ez 
                                            kicsit mókás),
mert itt az orvosin erre van megoldás:
aki vérszegény, az felirathat néha
egy bizonyos gyógyszert, kis bordó drazséba,
abba van keverve, kívül cukormáz van,
a neve Fercupar, s van a gyógyszertárban.
No most ha e drazsét szánkra kenjük enyhén,
piroslik az szépen az ajkaink mentén.
Ráadásul, ahogy kikentük a szánkat,
elszopjuk utána, mint a cukorkákat.
Persze, hogy egy doboz sokáig kitartson,
csak ritkán használjuk, ebben nincsen pardon.
Színházba, moziba, de órákra soha,
s ha elfogy, egy társunk újra feliratja.
A levegő lehűlt, kellene a sálam,
a gyapjúzoknim is, mert hogy az sincs nálam,
a gyapjúzoknim is, mert hogy az sincs nálam.

Ma két órát tett ki a politizálás,
témája a válság s a tőkés elosztás.
Mind a kettő bizony igen elvont dolog,
és alig értettük, pedig ez csak prológ.
Később zsúrra mentünk egy csoporttársnőnkhöz,
hát így közünk lett az „erkölcsi fertőhöz”
Igen kellemes volt, szép lakásban laknak,
a szülei néha kártyapartit adnak.
Játszottunk hát mi is, römit és egyebet,
el is zongoráztak egy-egy egyveleget,
a mama szépasszony, s bizonnyal szebb is volt,
amíg még üzemelt az a kis rőfösbolt.
Kiderült, a fiúk gyakran járnak ide,
jönnek segédkezni, hogy is mondjam mibe,
lenn a pincéjükben műbort is pancsolnak,
azt kell kavargatni a gavalléroknak.
Amint mondták, nincs baj, igazán megéri,
ilyenkor süteményt hord körül a „néni”.
A fiúkról azért annyit még hadd mondjak,
szóhasználatukban igen megváltoztak.
A lányokat mostanában így köszöntik:
„Drága hölgyem, csókolom a kis kacsóit!”
„Drága hölgyem, csókolom a kis kacsóit!”

Nem tudom, miért, de sok baj ért májusban:
kórélettanból csak elégségest kaptam,
kabátra, szoknyámra valahogy folt került,
a cipőm szétázott, szomszédnőm ingerült,
nem kaptam jegyet az áhított mozira,
eltört a hajcsatom, szóval kész lavina!
A menzán némiképp változás szele fúj,
nincs annyi puliszka és több lett a paszuly,
nincs már egész napos „csak puliszkás” menü,
a salátaleves, mondhatnám, hogy „nedű”!
Asztalokra új és kockás abroszt tettek,
közel az év vége, abrosz, de szeretlek,
közel az év vége, abrosz, de szeretlek!




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében