Útnak, szónak nincsen vége.

                                     (közmondás)

Már több mint negyven esztendeje, egyik regényalakom indulatosan kikelt a mozifilmek és tévéjátékok ellen, hogy még nem laktak jól a Führer mutogatásával; pedig akkor még csak húsz-huszonöt év telt el azóta; manapság, több mint hatvanhat éve, e téren a helyzet változatlan: nincs olyan este, hogy a tévécsatornák közt bóklászva, ne szúrná szemen az embert ő és valamelykik mitfahrere vagy mitführere. E szó különben a háborús években a magyar nyelvben is elterjedt: a mozdonyvezetőt vasutas kollegái Führer úr! megszólítással illették. (Más németizmusok is terjedtek ugyanannál a cégnél; például „féket kiengedni!”: fék auf! Szerencsére, a történelem ennek véget vetett – akkor…)

Éppen a „führer” szóban rejlő kétértelműségen tűnődtem minap, A hammelni patkányfogó tévéjáték kapcsán (verführt: elcsábít, félrevezet), amikor egy zagyva képsaláta közepén meg-megvillant a híres jelszó (amelyet közelebbről, de azonos gesztusokkal is volt alkalmunk hallani): Egy nép, egy vezér! – „Ein Volk, ein Führer!” Hohó, álljon meg a menet, kiáltottam fel, én ezen szót esmérni vélem! Volk! – ez bizony nem más, mint a falka, a libák (ludak) de leginkább a farkasok társas előfordulási alakzata! A VOLK, azaz: „nép” mint Falka. Noha etimológiai szótárunk a falat szóból vezeti le, majd végül ezt is megtagadja, nem jellemzi a csoport – minőségét!

Ugyanis nem minden állatfaj csoportosul falkában; a ludakon kívül mindenekelőtt a farkasokra mondjuk, ők is „libasorban” vonulnak, egymás nyomába lépve, szigorúan; nem nézegetni se jobbra, se balra!

A régi Nagyszótár megjegyzi: annyiban különbözik a nyáj, gulya stb. szavaktól, hogy nem tenyészcsoport, hanem valamilyen alkalomra összeverődött vagy összeterelt csoport: „műveleti alakulat”, „különítmény”: végrehajtási részleg. A Nagyszótárnak eszébe jut róla a görög falanx is, vagyis szorosan összezárt hadrend. Nekem viszont eszembe jutott a német folgen: „követni”, és a Falke: sólyom… agresszív madár, némi kerengés után villámként csap le áldozatára.1 

Itt azonban szóvá teendő, hogy a nyelvekben, legalábbis látszatra, van egy nagy keresztül-kasulság (durcheinander). Pl. mindjárt a farkasról úgy tartják, hogy nagy lombos-lompos farka miatt kapta a nevét. Csakhogy az óind szanszkrit nyelvben is vargas vagy vrkasz; ez „mar, felfal” jelentésű. Különben is a farkáról inkább a róka nevezhető el. „Ebet szőréről, rókát farkáról megismerhetni!” Csakhogy a nyelvek, íme, kezdik összekeverni hosszúfarkú barátainkat: a „róka” jelentésű latin vulpo a németben Wolf – azaz: farkas. Szláv nyelvekben vrk,2 az oroszban viszont volk, ami megint a Volkra s a falkára emlékeztet!

Érdekes aztán megint a latin lupus, vagyis a farkast jelentő szó, nemcsak azért, mert a nőstényfarkas jelentésű lupa a rómaiaknál „kéjhölgyet” jelentett – a Romulus és Remus gyerekeit szoptató anyafarkas, Rhea Silvia eleinte tüzes Vesta-szűz; Nimitor3 lánya; később átjátszotta gyerekeit a szociális gondozást vállaló pásztornak; ez már önmagában is hamis jellemre vall, de a lupa nyelvünkben hangalakilag meglepő társítást kínál: lopó! Nem a boriváshoz való eszközről van szó; mit csinál  farkas a kert alatt? Hogyan mozog? – Bizony, hogy: lopakodik! 

Jó félévszázada nagy hideg, havas télben Szervátiusz Jenő szobrászművésszel Diósadról tartottunk kifele, a vasút irányába. Amikor a falu szélén felértünk a domb gerincére, ötven-hatvan méterrel alattunk egy furcsán ide-oda szaladgáló nyulat vettünk észre. Aztán megpillantottuk a bokrok között lopakodó két nagy farkast is; egyre szűkülő köröket írtak le. Gyere, kergessük el a farkasokat!... szólalt meg a szobrász… Te csak menj, Jenő bácsi, én majd innét fentről erkölcsileg támogatlak!... Végül is persze, a két farkas, vicsorgás, vadulás nélkül, mintegy késsel és villával hozzálátott a nyúlam-búlam elfogyasztásához, miközben loppal minket is szemmel tartottak. Amikor Jenő bácsi arra felé hajított egy jégrögöt, felkapták a pecsenye maradékait és a bokrok közt tovább lopakodtak.

Bizony, a lop, a szokásos mássalhangzó csereberékkel a rop-(rapio)-rab-ló szavakhoz is elvezet. A tolvaj ragadozás az összekeverhetőségig azonos a rókánál s a farkasnál, nemcsak a lompos nagy farkuk. És van még egy közös vonásuk: a „muzikalitás!” A farkas találta fel a horrorisztikus háttérzenét: téli alkonyatok után kint a határban gyakran – orgonál!... „Kiafalubaa a bíí-róóó-óóó?” A róka, mint közismert, a sajtot tartó hollót dalolásra buzdító, dicsőítő áriázással akarja átverni…

A legérdekesebb azonban az, hogy a szumírok az énekeseket rókának nevezték: lib-nek, a kórusvezetőt pedig főrókának: palib-nek! Az egyetemes szótörténet szerint, ha lenne ilyesmi, ez a lib azonos volna a lup(us)-szal. Írtam volt már, hogy a magyarban is meg kellett ennek lennie: a Csongor és Tündében az egyik ördögfiókát így gúnyolják: Vén libic, te bélevő! Ez semmiképpen sem vonatkoztatható az ugyancsak a libuc-nak is nevezett bibic madárkára!

Sajátságos az is, hogy a gyanús, a tisztességet meglopó műveletekre figyelmeztető közmondások ugyancsak felváltva emlegetik a farkast és a rókát: Farkas jár a kert alatt és Róka van a kertben!

Éppen ezért befejezésül énekeljük el a bájos csuvas gyerekdalt: 

Ugorj, Bodri, szaladj, Bodri,

róka van a kertben,

messzire villog, messzire látszik,

szőre bozontos, rőt,

menj oda bátran, szedjed a lábad,

űzd a vadonba őt.

Jegyzetek

1Falkon-nak, azaz sólyomnak egy lövegtípust is neveztek; egyes országokban a „héjákra”, azaz nagyon harcias katonatisztekre is mondták.

2A vrk szóból ered a mesebeli szörny, a virkolács, a farkasember neve is, sőt a prikulics is. Mások a markolábot is belőle származtatják, de az a nép képzeletében amolyan bagoly küllemű madárszörny (marka: láb; lásd a Csongorban Mirigyet: „lába kéz és keze láb.”) Különben a Holdat is harapdálja.

3Sajátságos folyamatosság: pl. Marosvá-sárhelyen a prostituált-félének négyféle kategóriája volt, úm. bárcás, úri, nádi és ordas k…a. Legelőbb a „bárcás” és az „úri” tűnt le; a legrokonszenvesebb fajtájával, a nádival a ’970-es nagy árvíz végzett: folyószabályozás címen szétdúlták a partokat, letarolták a nádasokat és fűzeseket. Később kispolgári környezetben a színiseket (színiakadémista lányokat), őstermelő rétegekben az egyetemista lányokat helyettesítették be a kategóriákba; az „ordas” változatlanul a kertek alatt kullog; állítólag az „úriak” is visszatértek… A Numitor nevet, vogul nyelven Numi Tarem (mennyei Teremtő) egyesek a Nimród névvel vetik egybe.

4A farkaskaland után bementünk Zilahon egy házba; a szobrász az özveggyel egy nemrég elhunyt személy sírkövének faragásáról tárgyalni átment a belső szobába, én a gyászoló anyával kint beszélgettem; ámultam vettem észre a falon két nem nagy, de csodálatosan szép, arany hátterű ikont. Honnét?... Úgy szoktuk mondani, ajándékba kaptuk… Később mellékesen azt is megkérdeztem: A kedves fia volt a háborúban, a fronton, Ukrajnában?... Volt bizony, szegény. – Nagyon izgattak az ikonok, hosszabb idő múltán is. Visszautaztam Zilahra, de már a ház sem volt meg; a képeknek senki hírét se hallotta; úgy eltűntek, mint Fadrusz turulmadara… Mindig későn kapcsolok. És milyen rosszul!