Kincses Réka mindeddig összesen két filmet készített, mindkettőt – tágabb és szűkebb értelemben véve – önmagáról. A mélyen szubjektív, dokumentarista Balkán bajnokban a családi kör emlékeinek és kapcsolatainak hálója tulajdonképpen a teljes erdélyi magyar társadalom egyfajta tükre. A Szülőföld, szex és más kellemetlenségek című játékfilm Zsuzsijának elvágyódása viszont, a fiktív történet dacára, sokkal erősebb személyi kötődéssel mutat a rendezőre és a filmen dolgozó munkatársai zömére, a Kelet-Európából elvándorolt harminc-negyvenvalahány évesek egyéni dilemmáival. A 12. Filmtettfeszt vetítését követő közönségtalálkozón maguk az alkotók is bevallották, hogy a történet érzelmi hátterét túlnyomórészt belső vívódásaikból merítették.
Németország a legtöbb kelet-európai álmában a bőséget, mindenféle vágyak teljesülését, jobbára a vég nélkül tartó gondtalanság földjét jelenti. Illetve jelentette, míg ki nem települt. Van, aki könnyedén beépül, németebbé válik az őslakosnál, anyanyelvét a tudatalattiból is száműzni törekszik, és kerti bútorgarnitúrát vásárol kultúrtárgyak helyett, mert az inkább meglátszik. Ezzel Sándor is így van. Pedáns, hisz orvos, naná, hogy képzelt beteg, közben tájidegen túlkapásait leszorítja. Nem lázad, mint a sztereotip magyar, otthon Zsuzsival még a reggeli tisztálkodás közben is németül társalognak. Nevelő szándék lehet ez, a két gyerekre való tekintettel, de ugyanakkor rosszul értelmezett integrációs stréberségre vall. Aztán a gyerekek nyári táborba távoznak, és érkezik helyettük két magyar felnőtt, Zsuzsi egykori barátnője és István. Zsuzsiban rögvest felszínre törnek a szülőföldi nosztalgiák, és az Európa Kiadó-lemezek újrahallgatásával érzésben és térben is eltávolodik férjétől, vissza az emlékeiben őrzött magyarföldi kamaszkorba.
A Szülőföld... forgatókönyvét Rácz Erzsébet és maga Kincses Réka jegyzi, mindketten Németországba szakadt magyarok, nem csoda hát, hogy a kintlét összes bújával egybeépített főhősnő hétköznapjaiban olyannyira otthonosan mozognak. Alighanem elvágyódása is közvetlen közelről ismerős rendezőnek, forgatókönyvírónak, színésznek egyaránt, hiszen a mégoly amatőr színésznő, az Ausztriában élő Kerekes Krisztina játéka is meggyőző. A feltörő érzések kínos elfojtását, a barátnő szemrehányása felett érzett, látható bűntudatot, anyjával felmelegített civakodó, egyben óvó-szerető viszonyát is felettébb hűen formázza. Bogdán Zsolt, Sándor szerepében, egyszerre hűvös és magabiztos férj, ugyanakkor ügyefogyott értelmiségi, hovatovább játszi könnyedséggel tud idegenné válni saját házasságában, amikor a családi melodráma látszólagos lágy felszíne alatt „ledörög” Zsuzsi gyógyíthatatlan honvágya. Ez a honvágy mindenekelőtt a nemi élet kudarcában nyilvánul meg, abban ahogyan Zsuzsi Sándor bevallott hazáját, a hitvesi ágyat hagyja kihűlni. A kiejtett vádak, elharapott mondatok, ingerült gesztusok végül mély törést idéznek elő a korántsem harmonikus kapcsolatban.
Ha az imént melodrámaként határoztam meg, néha egyáltalán nem az, markánsan vígjátékba fordul. Amikor a Trianon Trió énekesnője elbúgja a Sohase monddot, Zsuzsi és Isti a magyar nemzeti zászló csüngő drapériájának ráncai között találják magukat, és az ekkor bekövetkező mozdulatsor képi megfogalmazása fergeteges iróniát szül, messze mutató szimbolisztikájával. Bogdán Zsolt könnyedén csatolja mindehhez nevettető tehetségét, a pszichiátriai „négykezesek” idején és hirtelen megszűnő szeszallergiája közben, vagy éppen a kezelésben kételkedőn, máshol mint sértett férj, gyerekes tiltakozásaival. A riadt suhancként bóklászó Isti (Tóth Attila) minden gesztusát balekes báj kíséri, karaktere jól megírt, ellentétben Péter Hilda vázlatos epizódszerepével. Zsuzsi édesanyjának lakását – a német pedantériával víg kontrasztban – betyár rendetlenség és bérházi nosztalgia uralja, melyhez üdítően társul Csákányi Eszter anyai jutalomjátéka.
A kíméletlenül őszinte, némiképp a román újhullám jegyeit magán viselő alkotás korántsem tökéletes, cselekménye itt-ott ötlettelen póteseményekkel romlik, különösen a német gyepre koreografált magyar tanyasi ballada jelenete ilyen. A feloldozás is kissé közhelyes, de céltudatosan felszabadító tud lenni, erénye a nyitottság. Mert hát valójában a megszépülő emlékekben őrzött élet iránti sóvárgás is egy végnélküli belső harc, idegenből hazakívánkozós, itthonról a nyugati jólétbe visszavágyós. Emitt egy jobb sorssal kecsegtető lét, amott viszont idealizált mása. Melyikben lehetne végre önmaga? Egy örök lelki oda-vissza.
Szülőföld, szex és más kellemetlenségek, színes, német-magyar film, 90 perc, 2012. Rendezte: Kincses Réka
