2008-ban, a 39. Magyar Filmszemle díjátadó gáláján Klaus Eder, a játékfilmes zsűri és a FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) elnöke kijelentette, hogy a magyarok nem értenek a műfajfilmhez, ezért nem kellene ilyeneket csinálniuk. Csináljanak inkább olyan filmeket, mint Tarr Béla. Sokakat bántott ez a kijelentés annak idején. És nemcsak az alkotói hübrisz volt az ok. A vígjáték például műfajfilm. A magyar vígjáték egészen kiváló, annak ellenére, hogy a II. világháborút követően csökkent az évente elkészített darabok száma. Az is igaz, hogy jó thriller, krimi, ne adj’ isten horrorfilm kevés akadt, akad a magyar film házatáján. Sokan Gigor Attila A nyomozó című sajátságos, formabontó krimijét idézgetik az utóbbi években, mint a magyar műfajfilm széles rétegeknek szóló, ugyanakkor magas szinten megvalósított darabját. De hát egy játékos még nem csapat, ha úgy tetszik. Olyan ez a témakör, mint a magyar narancs: kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk. Persze lehet hivatkozni különböző iskolákra, pénztelenségre, szerzői habitusra, ahogy tetszik. Ám az időnként a szakmai és mozilátogató (filmletöltő) köztudatba szinte berobbanó alkotások azt bizonyítják, hogy ha más nem is, az Eder úr által kimondott szabály erősödik, az egyre több kivétel folyományaként. Ilyen kivétel Bergendy Péter A vizsga című filmje is. 

Bergendy Péterről tudni kell, hogy a pszichológia, a filmes és sci-fi lapszerkesztés, majd a reklámfilmek világából érkezett a magyar filmgyártás arénájába.  Filmrendezőként eleddig egy nagyjátékfilmet jegyzett, a 2004-es Állítsátok meg Terézanyut!, amely természetesen műfajfilm, afféle romantikus vígjáték. Hét évnyi szünet után pedig előállt egy komoly filmmel. A film címe A vizsga, és a témája valóban véresen komoly: az 1956-os „ellenforradalmat” követő Kádár-rendszer ügynökeinek élete, sorsa, tündöklése, bukása. A történet röviden a következő: 1957-ben az állambiztonsági gépezet arra a döntésre jut, hogy a közelmúlt eseményeire való tekintettel felül kell vizsgálnia dolgozóinak hűségét. Az egész akció természetesen szigorúan titkos. Ez a vizsga egyébként az egyetlen olyan történetelem, ami Bergendy filmjében valós, történelmi alapokon nyugszik. A rendező hátat fordít az ’56-os tárgyú filmes hagyományoknak. Nem érdekli a valóság (meggyőződésem, hogy ezek a vizsgák annak idején nem ilyenek voltak), sem a korabeli magyar társadalom és hatalom viszonya. Annál inkább érdekli a dramaturgia és a műfaj: lehetőleg hibátlan ügynökthrillert készíteni.

Ha egymondatos szinopszist kellene megfogalmaznom A vizsga kapcsán, ez lenne az: az abnormális rendszerekben az abnormális a normális, és a normális az abnormális. Bergendy noir-elemekkel megtűzdelt ügynökthrillerében nincsenek pozitív figurák. Van egy nagyreményű szigorúan titkos ügynök, Jung András (Nagy Zsolt alakítja), van egy élő ÁVO-legenda, Markó Pál (Kulka János), van egy Gáti Éva nevű állítólagos szabadságharcos (Hámori Gabriella), van egy látszólag talpnyaló vizsgabiztos, Kulcsár Emil (Scherer Péter), meg egy rakás bőrkabátos csicska (többek között Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze). A furmányos szövetű kamaradráma azonban a négy főszereplő közti téridőben bontakozik ki, ráadásul karácsony szent napján. A rendelkezésre álló 90 percnyi filmidő alatt (pontos hollywoodi szabványidő ez) minden kiderül, a hagyományosnak számító thrillerdramaturgia szabályai szerint. Markó Pál Rácegrespusztán talál rá a kis árva Jungra, apja helyett apjaként neveli, legjobb tehetsége szerint. Ez persze nem akadályozza meg az apát abban, hogy a vizsga során lehallgassa „fiacskáját” – mit tehetne, ha ilyen a rendszer. Nevelése olyannyira sikeres, hogy a film végén a fogadott fiú saját kezűleg buktatja le az apát. A szolgálat mindenek előtt. A szerelmes hölgyről kiderül, hogy nem szabadságharcos, hanem ÁVO-s hadnagy, a pitiző vizsgabiztosról pedig, hogy Markó pozíciójára pályázik, és persze meg is kapja azt. A thriller, és egyáltalán, a műfajfilm egyik alapszabálya ugyanakkor az, hogy kell lennie legalább egy figurának a filmben, akivel a néző, úgymond, azonosulhat. A sok erkölcstelen karakter közül tehát ki kellett választani azt, aki egy fokkal jobb, mint a többi. Így lesz a film legbrutálisabb figurájából, Markó Pál alezredesből pozitív hős. Bergendy és csapata több alkalommal is finoman jelzi, hogy ennek a rendszerkiszolgáló lénynek azért vannak még emberi érzelmei. És természetesen ő az, aki a film végén elbukik. Az abnormális rendszerekben a normális az abnormális. Nincs helye a közösben.

Bergendy Péternek igen jó műfajfilmet sikerült készítenie az ’56-os forradalom környékének egyik kis világáról. Persze vannak apró hibák, amiket épp a műfajfilmesek nem szoktak elkövetni. Egy esti, üres lépcsőházban süketnek kell lennie egy titkos ügynöknek, hogy ne hallja a lerohanó akárki lépteinek csattogását. (A néző hallja, az ügynök nem.) A téli verőfényben csillogó havas Duna-parton vaknak kell lennie egy titkos ügynöknek, hogy ne lássa a közeli fa mögül kukucskáló megfigyelőket. És időnként baj van a párhuzamos vágások alatt telő időkkel is: Jungnak már rég B pontba kellett volna érnie A pontból, de hát nem szabad neki, mert a dramaturgia ezt követeli meg. Viszont az élmény, a szórakozás bőven kárpótol minden apró bakiért. 

Amit talán még fontos megemlíteni: vannak olyan történetek, amiket, úgymond, csak és kizárólag komoly, társadalmilag élesre töltött apparátussal lehet megfilmesíteni. Ilyen például a holokauszt. Roberto Benigni Az élet szép című filmje igen komoly vitákat generált annak idején. Egy ilyen témát nem lehet, nem szabad vígjátéki eszközökkel feldolgozni, mondták a bírálók. Pedig Benigni már bizonyított: lehet is, szabad is. És nem lett belőle bagatell, sem szentséggyalázás. Az ’56-os forradalom ugyanilyen téma a magyar filmvilágban. Nemigen mernek vele ujjat húzni. És ha mégis – ritka kivételektől eltekintve (például Papp Gábor Zsigmond Az ügynök élete című alkotása) – akkor általában félresikerülnek, mint például a Kardos Gábor és Szabó Illés rendezte Telitalálat. Bergendy Péter sikeresen elkerülte a téma csapdáit, következetesen kivitelezte a műfajfilmes koncepciót, és nem gyalázta meg az ’56-os forradalom emlékét. És Klaus Eder úrnak is tett egy szívességet.  

A vizsga, színes, magyar film, 2010, 90 perc. Rendező: Bergendy Péter. Forgatókönyvíró: Köbli Norbert. Operatőr: Tóth Zsolt. Vágó: Király István. Zeneszerző: Parádi Gergely. Producer: Bodzsár István. Szereplők: Kulka János, Nagy Zsolt, Hámori Gabriella, Dimény Áron, Scherer Péter, Haumann Péter, Elek Ferenc.