A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a budapesti Horváth Csaba társulatával koprodukcióban színre vitte a Peer Gynt című Ibsen-művet. A norvég színműírónak romantikus, saját korában el nem ismert alkotói szerep jutott: bár hazájában sokáig dolgozott színházaknál, nem tudott megélni munkájából. Végül harmichat éves korában elnyert egy állami ösztöndíjat, külföldre ment, és a további 27 év alatt mindössze kétszer látogatta meg hazáját. Természetesen a szerző halott, de azért sorsáról érdemes említést tenni, hiszen Peer Gynt sem saját falujában vált sikeres üzletemberré.

Talán mint a fentebbi szerző és hőse közötti párhuzam, olyan véletlenszerűnek tekinthető Horváth Csaba rendezése is: Peer Gynt összes kalandja látható a színpadon, a jelentések között viszont nem érzékelhető a súlyozás.

Ibsen Peer Gynt című művét nevezhetjük akár a norvég Az ember tragédiájának. Peer Gynt is újabb meg újabb színt és szintet teljesít, míg visszatér az origóhoz, saját szülőfalujába. A budapesti Fortedanse társulattal koprodukcióban készült temesvári előadás is egy színes, fiatalabb korosztály számára készültnek tűnő, mesevideójátékos képpel indít. Nagy zöld mező, egy út – kis idill. Ebben a képben kezd el, szó szerint, mozogni Peer Gynt (Balázs Attila) és édesanyja. Az első pillanattól felismerhető a rendező minden előadásában visszatérő mozgásmotívumok sorozata. Sajátos fizikai színház jellegű előadásaira a beszéd, valamint a mozgás egybeolvadása jellemző. Így alakult ki az utóbbi években egy új és jellegzetes Horváth Csaba-féle nyelvezet, amelyet hűséges nézői könnyedén megfejtenek: a sokszereplős összehangolt mozgásetűdök, a párbeszédeket „megszakító” gesztussorozat mind önálló lingvisztikai jelként olvasható.

Peer folyamatos álmodozásának, álomvilágának kísérője ez az absztrakt mozgás. Édesanyja a legszebb mesékkel szőtte át Peer gyermekkorát, aki ezekből főképp a nagyravágyás és a fantáziadús hazudozás különböző technikáit sajátította el. Peer a valóság és a mese között nem találta meg a határt, számára sokszor összefolyik a realitás és a fikció. Életét is ezek szerint alakítja, míg el nem éri mesés módon a mesebeli gazdagságot, amelyhez viszont már minden áron ragaszkodik. Balázs Attila alakításában Peer próbál minden helyzettel megbirkózni: időnként egy túlérett kamaszt alakít, máskor mintha egy vaksi jós (sic!) bőrébe bújna, de leginkább az egoista és opportunista főhős állandó arcait mutatja – hihetően. Alakítása viszont fészkelődésre késztet: nem lehet tudni Peerről, hogy ki is ő. Nem a szeszélyességének valószínűsége kétséges, hanem inkább az, hogy a főszereplőt alakító Balázs Attila elveszett a Peerhez vezető kalandok útvesztőjében.

Peer Gynt mögött két erős nő árnya áll: anyja és Solveignek, a nagy szerelmének segítő szelleme segít neki szinte mindenkit túlélni. Talán az erős férfiakról szóló allegória-szál is feltűnik egy kis ideig: sokak mögött egy erős, sokat eltűrő feleség vagy anya áll, akinek a támogató ereje nélkül (a nőket mint háttérbe vonuló irányítókat kezelő olvasatokra utalván) a főhős összeomlana. Az anyát megtestesítő Zarnóczai Gizella érces hangjával éreztette karakterének erejét, eközben Simkó Katalin, Solveig elején kissé félszeg, de később határozottságát mutatja meg. Nem látható benne semmi gyengédség, de eltökéltség annál inkább. Peer motivációi között viszont megtalálható a pénz és a hatalom, valamint a földi dolgokhoz való ragaszkodás is. Ezek megtapasztalásához számos út és kaland vezetett, amelyeket Horváth Csaba következetesen bemutat. A következetességen túl néha szájbarágó pontossággal láttatja a közönséggel a történéseket. A szöveg megvágásának hiánya azonban nem követi a közönség immár átalakult előadásnézési elvárásait: a túlzottan kifejtett cselekményfonál már nem szolgál tanulságként, hanem inkább csak untatja a nézőt. Peer Gynt összes kalandjának megtekintése pedig inkább a túltelítettség érzését kelti. Megszoktuk a rövid összefoglalókat és az utalásokat. A nézői látásmód viszont más irányban is változott: a teljességgel kifejtett szituációkat kísérő mozgások összeolvadnak a beszéddel, a nézői szem nem kétkedve mered a színpadra, hanem a szöveggel egyenrangúként kezeli a mozgássorokat.

A temesvári színészek mozgástechnikájának fejlettsége tökéletesen alkalmasnak bizonyult a Horváth Csaba-féle nyelvezet interpretálásához. Viszont az előadás nagy kérdése abban rejlik, hogy ez a sajátos nyelvezet megmarad-e a sajátos interpretálási kísérlet szintjén vagy egy önálló üzenetként tud-e funkcionálni. Ez a teljességre való törekvés nem enged felszínre jutni semmilyen sajátos üzenetet, hanem egy didaktikusságában következetes szövegrendező relációnak adja tanújelét. Míg az első felvonást ritmikusan tagolják a jelenetek, a második felvonás sokkal inkább összefolyik. Az első felvonás kisebb földrajzi koordináták között zajló cselekménye sokkal tagoltabb, mint a második felvonásé, amelyben már-már szürreális obszkuritásba hajlott a Peer Gynt-kalandok bemutatása. A szöveg vágatlansága a színészeknek is sokszor nagy kihívást jelentett, mintha többször eltévedtek volna a szövegliánok fonalában.

Nem a karakterek megformáltsága, hanem egy-egy jelenet kidolgozottsága jellemző az előadásra. A főszereplő kalandjai közül kiemelkedik például az elrabolt menyasszonnyal lejtett násztánc absztrakt mozgássorozata: itt Tasnádi-Sáhy Noémi a szőke akaratos menyasszony alakjának kölcsönöz emelkedettséget, amelyet azonnal le is rombol. De a temetési jelenet groteszksége vagy Peernek Görbével való találkozása is egy-egy megragadó pontja az előadásnak. Bár Vati Tamás mellékszerepekben tűnik fel, erős jelenléte hangsúlyozottá teszi a főszereplővel történt találkozásait.

Peer Gynt mesevilágának gazdagságát Milorad Kristić díszlettervező nem a csodák plasztikus megjelenítésével mutatta meg, hanem játékos, jelszerű tárgyak használatával. Az általa megtervezett tárgyak egyszerűségükben sokféleképpen kihasználhatóak, ugyanakkor emiatt akár szakrális jellegű alkotóelemmé is válnak. Benedek Mari jelmezei viszont humoros adalékot szolgáltattak egy-egy karakter figurájához: Dovre papáék színes öltözete nemcsak vicces, hanem egy másik világ gondolkozási világát is tükrözik.

Az előadásra jellemző a sokszínűség. Ebben rajzolódik ki Peer egója, de ugyanakkor el is vesztődik. Szinte egy lexikonnyi anyag vonatkozik arra, hogy a főszereplő miért vált magányos, álmokat üldöző alakká, miközben szeretetre éhezik, de az igazi szeretettől elmenekül. Az előadás univerzalitásával elkápráztathatna, sajátos mozgásnyelve is lebilincselő, viszont Peer újabb és újabb kalandjai már inkább csak fáraszthatják a nézőt.

Temesvári Csiky Gergely Színház – FORTE TÁRSULAT. Henrik Ibsen: Peer Gynt. Szereplők: Balázs Attila, Krisztik Csaba, Zarnóczai Gizella, Simkó Katalin, Borbély B. Emília, Magyari Etelka, Éder Enikő, Tasnádi-Sáhy Noémi, Tar Mónika, Andrássy Máté, Aszalos Géza, Fehér László, Nagy Norbert, Kiss Attila, Vati Tamás. Koreográfus-rendező: Hor-váth Csaba. Jelmeztervező: Benedek Mari. Díszlettervező: Milorad Krstić. Világítástervező: Payer Ferenc. Zene-szerző: Szelevényi Ákos, Cári Tibor. Koreográfus-asszisztens: Baczó Tünde. Rendezőasszisztens: Gyulay Eszter. A tervező asszisztense: Albert Alpár, Gyenis Erzsébet.