"elszállnak röpke századévek"
Kereső  »
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 24. (614.) SZÁM — DECEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Molnár Vilmos
Himnusz egy fenyővel
MARKÓ BÉLA
Haikui
Karácsonyi Zsolt
A pajzs
Papp Attila Zsolt
Az ötödik égtáj
Bogdán László
A kert, a kísértő éden, az évszakok körforgásában
ZILAHY LAJOS
Magyar írógép
Sigmond István
Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben 7. - Hullaszállítók
Borsodi L. László
Távolságaid
Pethő Lorand
Versei
Papp-Zakor Ilka
Hús
Lovász Krisztina
Versei
MOLNÁR ZSÓFIA
Egy tekintet a józan paradicsomra
Szőcs István
Az angyal, aki a vizeket zavarta
PÁL-LUKÁCS ZSÓFIA
Bizánci tündérjáték
Láng Orsolya
Módosult tudat helyett tudatosult mód - Jankovics Marcell: Az ember tragédiája
Lászlóffy Zsolt
Tollvonások – a legidősebb tanítvány hitelével
Januári évfordulók
 
Molnár Vilmos
Himnusz egy fenyővel
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 24. (614.) SZÁM — DECEMBER 25.

– Karácsonyi történet –  

 

Azt a fordulópontját taposta az esztendő, amikortól minden nap egy újabb csíkot hasít ki a sötétség uszályából.

Ilyenkor észrevétlen megmoccan valami az alvó füvekben, fákban. Az emberek pedig karácsonyra készülődnek.

 

Éjjel szél fújt, hó hullt, de reggelre elült, elállt. Most ág se rezzent, hó se roppant, csend volt, ünnepélyes csend.

A hegyoldal horpadásában fenyők álltak félkör alakban, fehér palástot öltve, megilletődött néma gyülekezetként.

A fák karéjának közepén, kissé külön a többitől, két fenyő nőtt szorosan egymás mellett, egy nagy meg egy kicsi.

Látni lehetett, erősen összetartoznak ők ketten, a kicsi valamikor a nagy elhullatott tobozából hajtott ki a fényre.

Még csak ember magasságú volt a kis fenyő, de sudár alakja, arányos ágai, hosszú tűlevelei fenségessé tették.

Félreeső hely volt ez a hegykebel, látványosnak sem mondható, az utak is elkerülték. De nagy békesség lakott benne.

A hegy és a fenyők karéja óvta a vad szelektől a két fenyőt, s ez volt a fontos. Meghitt zug, akárha istálló és jászol.

És enyhe szellő kerekedett, és olyan lágyan hajladozott együtt a két fenyő, ahogyan anya ringatja a bölcsőt. 

És az alvó kis fenyőben úgy gyarapodott az élet, mint tavasz közeledtével a remény. És a kis fa maga volt az ígéret.

És tömjénnél meg mirhánál bódítóbb havasi illatok érződtek a levegőben, és aranynál fényesebben ragyogott a friss hó.

És ekkorra már kitisztult az ég is, és olyan különös mélykék színű volt, mint amit a festők Mária-kéknek neveznek.

És a hegyoldalon a fenyők tűlevelein sok ezernyi fényszóróként szikráztak fel a hókristályok a kelő nap fényében.

És a hókristályok a fák karéjának közepén álló, embermagasságú kis fenyő tűlevelein sziporkáztak a legszebben.

És távoli vackaikból útra keltek az erdő vadjai, hogy felkeressék a kis fenyőt, és szelíd szemekkel imádják őt.

 

Ekkor hó roppant, ág reccsent, és a fák közül kilépett egy ember. Megtörülte izzadt homlokát, majd tekintete megállapodott a kis fenyőn. Kicsit még toporgott, lopva körülkémlelt, aztán kabátja alá nyúlt és megmarkolta az élesre köszörült balta nyelét.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében