Hullaszállítók

– Ide figyelj, fiam! – mondta a kopasz – Te most kerültél a szakmába, nem tudhatod, milyen kényes helyzetek adódhatnak. Igen nagy türelemre, együttérzésre van szükség, nem lehet azzal berontani, hogy jöttünk a halottért, kérem szépen, mi vagyunk a hullaszállítók. Az idők folyamán olyannal is találkoztam, aki megtámadott egy konyhakéssel, vagy rikácsolva kiutasított a házból, vagy elájult, vagy főbe akarta lőni magát. Úgyhogy kíméletesen, nagyon kíméletesen kell mindenkivel eljárni. Érted, fiam?

– Igenis – mondta a kölyök –, én igen mély lelki életet élek, naponta többször is imádkozom, húsz éves vagyok csupán, de Isten jó volt hozzám, azt hiszem, több lelket adott, papnak kellett volna menjek, úgy érzem.

Becsöngettek. Nyílt az ajtó, egy olyan harminc év körüli asszony feje jelent meg a résnyire nyitott ajtóban.

– Hozták a pizzát? – kérdezte.

– Nem, kérem tisztelettel, mi egészen más ügyben zavarunk – válaszolt a kopasz.

– A postás volt, a szemetesek elvitték a szemetet, a gyógyszeremet elhozták a sarki gyógyszertárból, a főnöknő barátnőm, tudják, leolvasták a villanyórát, kifizettem a rezsit, a gázművektől várok valakit, maguk azok?

– Nem, kérem szépen – válaszolt a kopasz –, nem mi vagyunk a gázosok.

– És akkor?

– Azt a parancsot kaptuk, hogy jöjjünk ide.

– Nincs semmi baj – mondta az asszony –, nagyon szeretem a látogatókat, jöjjenek beljebb. Mit isznak?

– Mi van? – kérdezte a kölyök.

– Minden van. Bor, sör, pálinka, konyak, vodka, pezsgő, likőrök. Boldogult uram igen nagyon szerette a piát, már-már alkoholista volt, azt hiszem, ezért is ment el olyan fiatalon. Aztán érzékeny lelkületű volt, én csak apácáknál láttam ilyet, esküszöm.

– Pezsgőt lehetne? – kérdezte a kopasz.

– Természetesen – felelte az asszony.

– Én sorba venném – így a kölyök.

– Ezt már szeretem – mondta az asszony –, de előbb egyenek. Remek csirkepaprikásom van, ilyen szenzációs ebédet halálbiztos, hogy nem ettek soha.

Ettek. S aztán elkezdődött az ivászat. Alig álltak már a lábukon, de hogy ilyen lehetőség ritkán adódik, képtelenek voltak abbahagyni.

– Na, most pihenni kell egy kicsikét – mondta az asszony –, jöjjenek velem.

A férfiak belődörögtek az asszony után a szobába. Széles ágy volt a szoba közepén, lefeküdtek. Középre az asszony, kétfelől a férfiak. Tíz perc sem telt el, az asszony megszólalt.

– Maguk homokosok?

– Dehogy – mondta a kopasz.

– Isten őrizz! – tiltakozott a kölyök.

– S akkor mit tétlenkednek itt? – Kinyúlt s kigombolta a kopasz sliccét.  Utána a kölyök is sorra került. – Maguk tényleg nem a gázosok?

– Nem, kérem tisztelettel – válaszolt a kopasz –, mi hullaszállítók vagyunk, jöttünk, hogy elvigyük a halottat.

– Azt nem lehet – mondta az asszony. – Féltékenységében felakasztotta magát a garázsban. Most is ott csüng a szerencsétlen, nem nyúlhat hozzá senki sem.  Igaz, hogy a hűség nem tartozik az erényeim közé, néha félreléptem, istenem, emberek vagyunk, de hogy ezért felakassza magát, ez hülyeség volt. Mielőtt kiment volna a garázsba, megesketett, hogy teljesítem az utolsó kívánságát, hogy halála után senki sem fog hozzáérni, sem én, sem rokon, sem idegen. Egyébként volt egy olyan fóbiája, hogy nem lehetett hozzányúlni életében sem, nem csókolóztunk, nem szeretkeztünk, azt sem engedte, hogy néha megsimogassam. Most meghagyta, hogy ne vágjuk le a kötélről, hagyjuk csüngeni a garázsban. Egy halálba indulónak teljesíteni kell az utolsó kívánságát. Maguk meg gyorsan lépjenek le, akármelyik pillanatban itt lehetnek a gázosok, pizzát is rendeltem nekik, aztán meg, ki tudja, milyen kívánságaik lesznek, már pedig egy úriasszonynak teljesítenie kell vendégei elvárásait. Egyébként ha nem tudnák, Isten az élőkre s a holtakra egyformán vigyáz, mi ebbe nem szólhatunk bele. Majd a férjem gondját is megoldja a Fennvaló. Maguk pedig tűnjenek már el a fenébe!

2012