Bádogszínű ég alatt
Bádogszínű ég alatt jöttem hozzád, egyedül. Felém fordulsz? Érdekel a testtartásom? Tekintetemből olvasnál? Érted-e a gesztusaimat? Akarod tudni, milyen a hangom? Megérzed-e, mivé lesznek még ki nem mondott szavaim?
Mi lenne, ha leülnénk, és egy kávé mellett hosszan elbeszélnéd a körülményeket: miért voltak a sétatéren szobrok, padok, házak csukott ablakokkal? Milyen lenne, ha végül türelmesen te is végighallgatnál engem?
Bádogszínű ég alatt csak vigyorogsz, csak hallgatsz. Nem találod helyed a trónon. Se koronád, se baseballsapkád. Szellentesz nagyot, hátradőlsz.
Madaraid cserbenhagynak.
Távolságaid
Mindig az ittben kereslek, de te megszöksz. Magadra zárod az ajtót, a kulcslyukon leskelődsz utánam, szekrény alá bújsz, ruhák között lapulsz. Némán vigyorgod erőlködésemet.
Éjszaka te fekszel mellém: tőled lucskos a párnám, vergődhetek kéjben, mocsokban, öleléseimben agonizálsz, s ha elalszom, farkasaidat szabadítod rám, madárszörnyeid vájnak belém.
Így ébredek. Minden reggel élni hagysz. A szembejövők közönyével irtod bennem a reményt, hogy egyszer hozzám szelídülsz, magadhoz ölelsz. És nem találok rád távolságaidban.
Elidőzni egy kőszobornál
A nyári délutánban tesped a kőszobor, forróságát a fel-felinduló szél nem enyhíti. Az arcra, a végtagokra kirajzolódott mohabarázdák irányát figyeled közelről. A nyak ívét sejtető kőhaj, a félig takart mellek igézete már nem enged. Pedig ezek csak a részletek, a szépen kidolgozott, mohás részletek.
Mi történne, gondolom, ha kissé hátrább lépnél. Ha fokozatosan kihátrálnál. Hogy ne csak az arcot lásd, hanem a fejet, a fej állását, azt, hogy hol ér véget a haj, hogyan aránylik a mellekhez a köldök, a lábakhoz az ágyék. S hogy hullámzik-e tekintetében – vagy csak lábadnál – a tenger.
Csendtó
Csobban a szó
csendtóba,
múlik a perc:
csendóra.
Nem metsz belém
vad szike –
néma most a
szent ige.
Hallgatásod
végtelen,
arcod, ha van,
rejtelem.
Ha rám néznél,
féreg rág,
vírusban a
másvilág.
Ha meglátnál,
lelkem sár,
szemeimből
varjú száll.
Elborzadnál,
mivé lett
büszkeségem,
félelmed.
Üresen kong
templomod,
hallgatásom
hallhatod.
És ha jönnél,
azt hiszem,
úgy szólnál, mint
sohasem.
