Az élet által felkínált szép és nagy feladatok egyike a tanítvánnyá válás. Szép, mert – ideális esetben – valósággal szárnyakat ad a tanulni vágyónak, inspirál, motivál, munkára sarkall, és szinte észrevétlenül alakít. Ugyanakkor nagy feladat – és itt leginkább a FELADAT-jelleget kell kiemelni –, hiszen a tanítványság hosszú távú megbízatás kezdete: életre szólóan kötelez.
Ilyenszerű gondolatokkal vettem kézbe a Kodály Zoltán és tanítványai című,1 Berlász Melinda szerkesztésében 2007-ben megjelent, közel hetedfélszáz oldalas, pazar kivitelezésű könyvet, melyet – egy Kodályról tartott, emlékezetes előadást követően – dr. Ittzés Mihály ajánlott figyelmembe, és amelynek egyik tanulmánya nem kevesebb, mint 44 Kodály-tanítványt sorol fel, rövid életrajz kíséretében. A Szalay Olga által jegyzett tanulmány2 terjedelmes névjegyzéke már első ránézésre is frappíroz, noha – mint utóbb nyilvánvalóvá válik – e tekintélyes szám elsődleges oka a Kodály-tanítványság tágabb értelmezésében keresendő. „Úgy tűnik fel – állapítja meg könyvrecenziójában Ittzés tanár úr – az látszott célszerű megoldásnak, hogy a Kodály vezetésével végzett tanulmányok tartamát elég rövid időhatárral szabta meg a szerző: a teljes zeneszerzéskurzust teljesítő személyektől az egyetemi szemináriumot egy-két szemeszterben látogató hajdani fiatalokig mindenki, összesen 44 fő, köztük nem egy nemzetközileg is becsült szakember, belefért a személyes életpálya-ismertetőket is tartalmazó jegyzékbe.”3
Itt vetem közbe, hogy erdélyi zenészként ma is pontosan emlékszem arra a féltve őrzött gondolatra, melyet egykori tanáraim bíztak rám, mintegy útravalóul, miszerint Erdélyből hárman is jelentkeztek Kodálynál, akik megbízatást teljesítő tanítványokként visszatértek szülőföldjükre, hogy későbbi pályafutásuk során a zene más és más területén, de az elhivatottság legmagasabb fokán adják tovább a kodályi tanítást. E három tanítvány: a népzenekutató Jagamas János, a karvezető Nagy István és a zeneszerző Jodál Gábor. Sajnos, számomra megfejthetetlen módon, közülük csupáncsak egynek a neve tűnik föl Szalay Olga impozáns névsorában: Nagy István és Jodál Gábor nem szerepel a tanítványok között.
Szomorú, de mára már a Jagamas János-, Nagy István- és Jodál Gábor-tanítványok nemzedéke is erősen megfogyatkozott, és ez óhatatlanul is szerepet játszik az új generáció Kodály-képének megváltozásában, elhalványulásában. A többszörösen közvetett, sokszor legendákkal átszínezett, ellenőrizhetetlen impresszióval szemben felértékelődik a tanítványi tollrajz hitelessége, főként akkor, ha annak kimetszője az elsők közül való. Anélkül, hogy elvitatnánk a magántanítvány Molnár Antal (1890–1983) születéséből adódó kétévnyi fórját, a zeneszerzői életmű jelentőségénél fogva, kétségkívül a 120 évvel ezelőtt született Lajtha László (1892–1963) tekinthető a rangidős – nemzetközi vonatkozásban inkább, itthon kevésbé ismert és elismert – Kodály-tanítványnak, közeli munkatársnak.
A tíz évvel fiatalabb Lajtha az 1909/10-es tanévben volt Kodály zeneszerzés szakos hallgatója. Egy 1948-ban, Londonban elhangzott előadásának magyar nyelvű gépelt fogalmazványában így vall egykori mesteréről: „Kodály amellett, hogy magyar, semmivel sem kevésbé európai. Ha csak Psalmus Hungaricus-át említem, akkor egy olyan újabb kori magyar zeneművet idézek, amelyet Európa legtöbb művelt országának nyelvén elénekeltek már, s minde-nütt nagy sikert aratott. E mester példaképe lehet annak a sajátosan nemzeti zeneszerzőnek, aki annak ellenére, hogy saját nyelvén elsősorban saját hazájának szól, mégis elnyerte az egész nemzetközi zenevilág elismerését.”4
A megidézett gondolat félreérthetetlen igazsága és az ötvenes évek végének erdélyi, kolozsvári valósága közt feszülő, húsbavágóan tragikus ellentmondás körülményeire ma már aligha világíthatnának rá Erdély egykori Kodály-tanítványai. Azonban annál inkább fel kell vállalnunk – akár az ütköztetés árán is – további tollrajz-hitelességű források felkutatását és megismertetését, nemcsak az összehasonlító zenetörténet-írás, ikonográfia, hanem egy magasabbrendű cél: az autentikus megismerés – és megtisztulás érdekében.
Jegyzetek
1Berlász Melinda (szerk.): Kodály Zoltán és tanítványai. A hagyomány és a hagyományozódás vizsgálata két nemzedék életművében. Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 2007.
2Szalay Olga: A Kodály-tanítványok nép-zenetudományi bibliográfiája (1913–2005). In: Berlász: i. m. 333–478.
3Ittzés Mihály: Kodály Zoltán és tanítvá-nyai. Könyv egy korszakos jelentőségű 20. századi zenei-szellemi műhely kisugárzá-sáról. In: Muzsika, 2008 július
4Lajtha László: A népzene alkotói megközelítésének különbözőségei Bartók-nál, Kodálynál és saját zenémben. In: Berlász Melinda (szerk.): Lajtha László összegyűjtött írásai, I. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992, 133.
