A kezdet kezdetén mindig áll egy levél, egy mondat, egy találkozás, mely megpecsételi valamely kiindulásul szolgáló igazság súlyát. Például egy ilyen, mint Klári egyik legeslegelső „programadó” levele, ahol leszögezzük miszerint a részből nehéz az egészre következtetni és „kérdés, hogy az egész az-e, aminek véli az ember”... Az ünneplő ember mindenképpen annak a valaminek örül, amit az idő elhozott. Ez pedig, függetlenül a születésnap beszámozhatóságától és beszámíthatóságától – bizony hogy „az”!
Annyi minden érhető tetten ebben a korai levélben már, ami az áradás mérésekor sem megközelíthetőbb vagy hozzáférhetőbb, hogy valósággal szárnyakat ad a képzeletnek, a szárnyalásnak egymás ikaroszi közelében. Viszonyunk az időhöz, hogy ez a viszony, ennek pontos meghatározása, bemérése milyen fontos volt, hogy a szellemi hozadék egész (vihar) felhőrendszerét tartalmazta. Ezen keresztüldolgozni magunkat, nyugodtan mondható: kötelékben, ahogy mi Széles Klárával tettük, ritka, részemről talán végül sem kellőképpen megbecsült teljesítmény. Már csak azért sem, mert nem értékelhetem pontosan hogy őt mennyire használta, öregítette; serkentő zsenialitását röpte szakaszainak és irányainak, következetességének és kitartásának, ennek a „szélesröptű” folytonosságnak, csak úgy, annyira érezhetem és becsülhetem hálásan, mint a madárrajban repülő Tháleszek és Kolumbuszok, gólyák és seregélyek egymást bátorító, bíztató szárny-légörvényeit. Azt írja ez a korai levélszöveg, hogy „érni kell, érni, érni, érni”. Én pedig lefordítom, átfordítom, érvényesítem mai magunkra: írni kellett, írni és írni...
Klári, aki magát az írást tisztelte a tehetség legfőbb kifejeződéseként, az indulás lendületében már maximalista volt, tehát a szenvedés, a megszenvedés stációi előírattak, előrajzoltattak neki, a rendre, valaha is kihímezendő falvédőn. Nem akarom elismerni, hogy a férfias jellegű Toldimiklóssághoz, Zrínyiséghez, Petőfi vagy (ami szeretett programjához legközelebb esett) józsefattila-jellegéhez női (gyengébb nem) mivolta is támasztotta ellene az elemeket, a méltatlanságokat, de ez is benne foglaltatik a kis- és nagydoktorik nem egészen igazságos osztogatásaiban. Na meg a kor hozta hivatali, hivatalos packázások, mi mások voltak, amivé az Ő ars poeticájának érvényesülése elé merte seperni az utca a port, a bűzt az elfajzott magyar szót és piszkot. Kiemelkedik korán felvett többlet szakanyaga, pluszteljesítményeket produkáló harca a határon túli tenyészetéért, baráti Meotiszi-mocsaraiért a magyar literatúrának. Végül is a mérendő diadalordításhoz és triumfáló pillanathoz úgyis a végeredmény tartozik.
Klári szimultán múzsája és bölcsődés védőnője az egésznek, a megmaradt vagy kiépült kupolának, ahol szabályos V-alakban folynak a műrepülések, az elmúlással bezárólag.
„Kaptam elismerést is – de éppen a szélsőségek ijesztenek” – adja a határozott program mellé, amikor még nem elég tapasztalt. Aztán okkal, ok nélkül a mimózaságig lesz harcedzett, soha senki előtt meg nem hajló, ki nem térő, de egyre gyakrabban elkedvetleníthető.
Női Both-bajnoka a magyar literatúrának XX. (immár XXI.) századi nagyasszonyaink arcképcsarnokába vonul szépen, de csak mint „fata morgana”, mert ő még adja Isten sokáig nem lehet vetület, ő még nagyonis ható, hatékony tényező. Ahogy írja az első levelek egyikében, melyre ez a késő, mindig megkéső hódolat csak halvány válasz: „Jaj én itt kimeríthetetlen vagyok.” És élete tanúsítja, mennyire használta fel, építette be minden értékítéletébe az akkor, az azóta felvett diszciplínákat.
József Attilával, József Attilából indult el olyan irányokba, melyek felbecsülhetetlen értelmezését, értékelését hozták el az én életművemnek is, és annyian vagyunk, akiknek jótékony szövetségét felajánlotta. A még élők nevében nyugtázom, érzem ennek, az ő angyalának babiloni leszállását, megjelenését, tollnyomait és ismételt áldásait. Az ilyen kegyetlenül csengő, de gyöngykagylót feszegető pontok, paragrafusok, hogy „az őrület az alkotásban”, és az olyan európai eredményeket, halk zephireket és világtornádókat nálunk kipróbáló, meghonosító csodák és varázslatok, mint strukturalizmus, intertextualitás sorra mind az ő működéséhez fűződnek.
Klári a mi leányunk is, Pakson vagy Sepsiszentgyörgyön, Szatmáron és már a Házsongárdi égi nyom-telepen is. Babilonunkban ő is leszállt.
