Luca alomtestvéreivel keményfalú, két kijárattal bíró katlanban, egy öreg égerfa gyökerei között jött a világra. A nőstény az odút előtte gondosan kibélelte, száraz sást és gyékényt hordott bele.

A valamikori petesmalmi tógazdaság, ma a Somogy Természetvédelmi Szervezet vidraparkja, egy kiterjedt gyepvasércmezőn terül el. Az itteni gyepvasérc magas vastartalma vasgyártásra késztette a VI-IX. században a környéket benépesítő avarokat. Az avarok vasnyerés céljából tapasztott, kétnyílású, agyagból égetett kohókat használtak. Ilyen, a Rinya hordalék által belepett, partjába-dőlt kohó belsejét kotorta ki és rendezte be a nőstényvidra fiai fogadására. 

A kölykök vakon, de nem világtalanul csúszkáltak a száraz gyékény almon anyjuk szagát keresve. Hívó hangját már méhében megismerték, és ez ebben a sötét bizonytalanságban sokat segített.

A világra jöttükkor tüdejükbe tóduló levegő, a benne elkeveredő szagok révén berendezte a környezetüket. Mire szemük kinyílott, sokminden ismerősnek hatott.

Szaga volt a nősténynek és szaga lett a vidratestvéreknek. Meleg szag ülte meg az odút és érdekes szaga volt az anya által később odúba hordott zsákmánynak, mely táplálékukat képezte. A megrágott hal vagy béka másfajta szagot áraszott, mint a még élő, harapással megbénított halak, békák. Az élő zsákmány mindég nagy izgalmat váltott ki a kölykökből.

A katlanból, a föld fölé és a víz alá egyaránt vezetett út. Ezek a nőstény vizes bundájától simított falú folyosók voltak, melyeken két felnőtt vidrának egyszerre, egymás mellett megférnie nem sikerült. A katlan fala, mennyezete és a járatok falai csontkeménységűek. Habár a víz a vidrák életében meghatározó szerepet játszik, a vidraélet nem a  vízzel való ismerkedéssel kezdődik. 

A vízreszállás napján a nőstény kitakarította a partra vezető kijáratot. Ezt a folyosót az anya napközben soha nem használta. A lakókatlan partoldalba torkolló kijáratát éjszaka látta el jelzéseivel. Ezen a lejelzett bejáraton csak nagy ritkán tűnt fel egy-egy idegen vidrafej. Általában fiatal, a jelzések üzenetét nem értő, kóborgó egyedek. A ritkán feltünedező, mogorva hímek érdeklődése a nősténynek szólt. Mindössze egyszer esett meg, hogy egy nagy hím az anyavidra távollétében szaglászta végig az odút. Ez a vidra a kölykökkel nem foglalkozott. Előfordulhat, hogy az apjuk volt.  Otthonosan mozgott a földalatti hajlékban, és a vízbe vezető, alsó kijáraton hagyta el azt. A később érkező anyavidra izgatottan, szaglászva vette számba kölykeit, majd a patak vizébe alábukó alagúton távozott a hímvidra nyomán. 

A vidrahím látogatását követően az események felgyorsulnak. A megtérő anya szép piros szárnyú keszeggel a szájában jelent meg a partoldalbeli bejáró nyílásában. Az élő halat maga elé ejtette, és a kölykök által jól ismert hívó hangját hallatta. Miután az eleven lehetőséget megvillantotta a rángó halat foga közé véve, óvatosan hátrálni kezdett a világosodó  alagútba… A vidrafiak  tülekedve követték  a szűk folyosón. Mire lökdösődve az odú kijáratához érkeztek, a nőstény már egy patakparti tócsába helyezte a még mozgó halat. A sekély vízben a hal vergődni kezdett… A rángó halat a nőstény végül felkapta és a szemközti part egyik öblébe húzódott át vele. A még rángó, de magatehetetlen halat az öblöcske sekély vizébe eresztette.

Elsőnek az ajzott fiúvidra indult meg a vízen keresztül… Ahogy a víz mélyült és a meder elfogyott lábai alól, a vidrakölyök belevétett… Nagy ugrásokkal próbálta áthidalni a mélyülő patakmedret, mígnem a végén támaszt vesztve a vízbe rogyott. Itt fejét előrenyújtva szabályos kígyózó mozdulatokkal úszott tova, mintha mi sem történt volna… Ez volt a nagy beavatás, melyet a vízben járatlan állatkölyök kezdett, és egy víz hátán sikló vidra végzett be.

A nagy felfordulásban Luca, anyja hívó szavát követve, vízre ereszkedett. Furcsa mód, vízi karrierjét rögtön víz alá bukással kezdte. Mire azonban fölfedezte, hogy orra és fülei a víz alatt jól lezárhatóak, már nagy mennyiségű vizet nyelt és szívott fel orrába. Kifele fújva igyekezett permetté tenni a behatoló vizet. Most ismerte meg közelebbről ennek a környéken minduntalan hallható hangnak az eredetét… Az orrüregből kifújt levegő nemcsak a víz, vízpermet eltávolítására szolgál. Kaffogva fúj rá az anyavidra nemkívánatos fajtársaira és a kölykeit veszélyeztető ragadozókra is. Mire Luca megérkezett az öbölbe, annak partján már csak bátyját találta, szájában a kimúlt hallal. Miközben Luca bátyját közelítette, anyjuk sebesen visszatért a lakókatlan felőli partra. 

A harmadik kisvidra, Luca húga, csak nyakát nyújtogatta a víz felé. Amikor a vele szembeúszó anyja  által vert hullámok mellső lábait kezdték nyaldosni, fürgén ugrott el útjukból… A vidranőstény a lejtős parton felkúszva lánya hátába került, és a vidraleányt  tarkón ragadta. 

A heves, fájdalmat okozó mozdulatra válaszképpen védekező vergődés következne… Ez azonban itt és most nem így zajlik. A fiatal ragadozók tarkórészi bőrének megragadása az állatokból feltétlen, ernyedt magatehetetlenséget vált ki. Hordozhatóvá vállnak. Így menti veszélybe sodródott kölykeit nagyon sok ragadozó.

Az anya a Rinya patak vizébe ereszkedett. A félős természetű leányvidra zokszó nélkül vitette magát a víz tetején, miközben farka és végtagjai erőtlenül csüngtek…

Az öböl szélén, a víztükörre simulva Luca lebegett, és frissiben szerzett vízi jártasságát ízlelgette… A fiúvidra, mintha egész eddigi életét vízben töltötte volna, oly elmerülten siklott ide-oda az immár kimúlt hal tetemét hordozva.

A víztükörre simuló, víz mélyére kémlelő Luca közben húga első merülési próbálkozásának szemtanúja. Felülről jól látszott, ahogy a tiszta vízben, nyitott szemmel és előrenyújtott mellső lábaival az éger- és fűzgyökerek között keresgél, tapogat. Majd egy kőből rakott parterősítés mögül egy arasznyi domojkót húzott elő.

Az alámosott part alatt vaksötét volt. Az érzékelő antennaként működő hosszú vidrabajszok megérezték a lapuló hal kopoltyúnyílásain ki-be mozgó víz keltette vízrezgéseket. A többit már az ösztönös ráharapás, megragadás végezte el. A gyámoltalan vidrahölgy élete első zsákmányát egy lélegzetvétel erejéig a vízfelszínen szabadon bocsátani kényszerült. A szusszanásnyi idő a vidrabátynak kedvezett. Szempillantás alatt marta el húga első zsákmányát. 

A hangot az anya adja meg, üldözni kezdi megrovás szándékával a tettest. 

Bátyjuk üldözése közben a vidrakölykök minden örökölt és szerzett tudásukat bevetették. Ez az elragadtatottság volt az oka annak, hogy anyjuk éles rövid füttyére nem figyeltek; azonnal érteni látszott, nem ez volt a helyes válasz… Holott az uszadékfán napozó teknőstől a jégmadárig a fiatal náddárdákat rágcsáló pézsmapocokig, a fütty elhangzása után mind fejvesztett menekülésbe kezdtek.

Az ember a halastavi zsilip hídján állt, hosszúlábú vadászkutya kísérte, a kutya a lakókatlan patakpartra nyíló kijáratát kaparta, harapdálta. Hörögve tépte a parti gyökereket, és szándékához kétség nem férhetett. Ember és kutyája a lakókatlan felett … Ez így rögzül egy vidraéletre…

Az ember jelenléte végigkíséri Lucát hányatott életén.

Minek utána a nőstény az oltalma alatt rekedt két kölykét szigorral elfektette, folyamatosan a szennyezett vizű, patakot kémlelte, többször két lábra állva. A kölykök, bár a vackot nem hagyták el, anyjuk példáját követve, hátsó lábaikra emelkedve kémlelték a mérgezett patak  partját. A fékezhetetlen vidrakölyök már kint volt a parti homokon. Emelkedő, süllyedő, lüktető szimatolás helyett fejét ingatta. Mozgása fájdalmasan töredezettnek hatott. Volt benne valami édenkertből való kitaszítottság. A vidranőstény idegesen kapkodott. Egyrészt a vele maradt éhes kölykeit őrizte, másrészt bajba keveredett fiát hívogatta a mérgezett víznek fordulva. A hívó szóra a bátor vidrabáty botorkálva közelített. Fényes, sikló mozdulatainak nyoma sem volt. Beteg vánszorgása húgaiból agresszivitást váltott ki, mintha testvérük idegen állat lett volna.  A vidralányokat anyjuk viselkedése térítette észre. A nőstény úgy bánt beteg vidrafiával, mint pár napos korukban kölykeivel szokott. Mikor a kis sereg a közrevett vidrával megindult, bebizonyosodott, hogy az nem lát, és nem érzi a szagokat. A mérgezett patak vize kioltotta a szemevilágát és elvette szaglását…

Az ép vizű patak és ártere, mely a vízválasztó buckaháton túl a vándorló vidracsaládot fogadta, gazdagnak és oltalmazónak ígérkezett. Halak, békák, teknősbékák lakták, madarak, néha emberek álltak a partjain, halakra lesve. Az erdőn áthúzódó részek állatnyomokkal voltak teleírva. A vidrakiszállók egymást követték. Itt sok, eddig nem érzékelt állat szagával ismerkedtek a kölykök. Megtanulták a megpillantott állatokat az általuk hátrahagyott szagjelzésekkel összekapcsolni. Maradásra itt sem ösztökélte senki a vándorokat. Itt volt mit enni, és az is volt, aki megegye. Itt elférni ígérkezett nehéznek... 

A nagyszámú állat a lemérgezett ártérből húzódott ide. Annak a vidracsaládnak a régi szagjelzéseivel is találkoztak, melyeknek parti fekvéseibe anyjuk a lemérgezett víz partján elfektette őket. A nyugodt hely, a bőséges táplálék dacára a két lányvidra felhagyott a kergetőzéssel, fogócskával. Elcsendesedtek, és mozgásuk arra szorítkozott, hogy tapogatózva haladó, néha alábukó bátyjukat kísérjék. Mivel a kölyökállatnak csak hallása maradt ép, anyjának olykor hangoskodnia kellett. Útjukat többnyire az éjszaka leple alatt folytatták. Úgy tűnt, hogy büntetlenül csak az ember és a repülni tudó madarak hangoskodhatnak. A vidracsalád minduntalan kíváncsi vaddisznók, rókák és aranysakálok érdeklődésébe ütközött.

A égerláp és környéke a vándorló vidrákat régi élőhelyükre  emlékeztette. Partját nem kísérte töltés, így a víz kedvére szétterülhetett a környező mélyületekbe. Az égerláp rejtett víztükreivel, támasztógyökeres fáival biztonságot sugallt. A sérült vidra mellső lábaival, hosszú erős szálú tapintószőrökből álló bajuszával kajtatta a kígyószerű csíkhalak rejtekeit. Hallgatag lett, és anyjához intézett segélykérő hangot alig hallatott. Megváltozott. Bár vidra maradt, karcsú és csillogó, akár egy nagy hal, mégis tétován, szinte megilletődve haladt a szárazföldön. Anyjának nógatására nemegyszer felvonta ínyét. A nőstény ilyenkor elhajlott előle, majd hosszan nézte és szagolgatta a kölykét.  

Azt már az anyai gondoskodás révén a kölykök érzik, hogy  maguk is részei egy  közösségnek, melynek tagjai ismerik és számon tartják egymást. A helyét kereső családból kifele sugárzott hírek a nőstény hátrahagyott jelzései által terjednek. A jelzések kibocsátásának érdekes módja és rendje van. Az egymással találkozó vidrák nem ismeretlenekként élik meg egymást. Mibenlétük, fizikai állapotukkal és szándékaikkal egyetemben, szagjelzések formájában terjed a levegőben.

A vidráink előtt elmozduló vidracsalád szaga minduntalan felidézte a kifosztott, lemérgezett árteren való vándorlásukat. Nemcsak az éhezést és nemcsak az örökös űzöttség érzését, de a bátor kölyök- vidra megnyomorodását is. 

Az, hogy a tudatlan vidrafiak szenvedtek, azon aligha lehetne csodálkozni. Az azonban, hogy a kölykeit vezető okos vidranősténynek is nehézségei támadnak, már sokkal nehezebben emészthető. Pedig támadtak… 

A vidrák mozgása, vándorlása vízhez kötött. A táplálékban bővelkedő, vizeket, élőhelyeket, megfeneklett, mérgezett vizű helyek választják el egymástól. A víz mindenhova eljut, és ily módon a benne oldódó méreg is. Tiszta vízű vízfolyás vagy táplálékban gazdag állóvíz mellett, az utólag érkező vidráknak nehéz megállapodni, mert a jó területek már mind benépesültek.

Egy-egy nagyobb vidrakiszállón a környék vidrái szagjelzéseket hagynak, melyeket megújítanak. A visszatérő állatok jelzései ezért erősebb szaggal bírnak. A jelzéseket kibocsátó vidrák kis emelkedőkre, halmokra helyezik őket. Ezeket a halmokat szükség esetén maguk a vidrák kotorják össze, földből vagy növényi részekből. A kiszálló szélén található, elmosódó, néha elkapart jelzések kóbor vidráktól származnak. Ezeken a különös vidrafórumokon minden rendű és rangú vidraegyed megismerheti a vándorló vidratársadalomra váró problémákat.  Ha nem lennének ezek a nagy, közös kiszállók, a vidrák, de más állatok is folyton civakodnának. Nem tudnák kikerülni és nem tudnák megtalálni egymást, attól függően, hogy mikor, mire lenne szükségük.

A vidraanya minden mozdulatát, döntését a nagy közös kiszállóról származó tudnivalók irányítják. Itt tudta meg, hogy a kiszállót körülvevő területen van-e élelem, s ha van zsákmány, körülbelül merre mozog a hal? Itt jutott tudomására, hogy lassan haladó, beteg kölyke miatt merre kell családját vezetnie a kellemetlen összeütközések elkerülése végett.

A környék látható, hallható, szagolható világával a beteg állat már nehezen élt. Ő hangokra, a kitapogatható valóságra és családjának gyámolítására szorult. Az utóbbi napokban néha bátortalanul szimatolni kezdett.  A szeme mindössze annyit gyógyult, hogy az éjszakai sötétséget és a napvilágot meg tudta különböztetni egymástól.