– Uram, a tollamért jöttem!

– Hol hagytad, fiam?

– A mennyei ruhatárban, a munkaszolgálatos zubbonyom zsebében. Vagy a biztonsági arkangyal íróasztalán, amikor belépés előtt átvilágítottak…   

– Hogy is hívnak téged? 

– Reich Jenő…, azaz Rejtő Jenő…, vagyis P. Howard…, izé Gibson Lavery… 

– Aha, szóval te vagy az a zsidó származású, népszerű magyar kabaré-, komédia-, ponyva- és ponyvaparódia-író, aki angol álneveken is publikált, hogy kelendőbb legyen az áruja.

– Valamiből csak meg kellett élni, Uram. El se tudod képzelni, mi mindennel próbálkoztam előtte. Voltam parkett-táncos és dokkmunkás, heringhalász és mosogató. Árultam édességet és hamisított parfümöt…

– Lazítsd már el magad, fiam! Itt nem hajt a tatár, nincs faji megkülönböztetés. Dőlj hátra szépen egy öblös, puha felhőfotelben, és élvezd a paradicsomi szolgáltatásokat. 

– Hát éppen ez az, Uram, meguntam már ezt a nagy mennyei semmittevést! Én, aki kéthetente szállítottam egy regényt a kiadómnak, hetven esztendeje már, hogy nem írtam le egy ütős poént. Uram, én a tollamért jöttem! 

– Nyugi, fiam, megírtad már a kenyered javát. Lent az irodalmárok nem győzik összeszámlálni a műveidet. S ha jól tudom, már az iskolában is taníthatnak… Lassan kötelező olvasmány lesz belőled… 

– Ettől rettegek, Uram! Megette a fene azt az írót, aki ilyen mélyre süllyed! Vizsgatételként úgy fognak rühellni a diákok, mint a kényszerűségből sokat emlegetett klasszikusokat. Istenem, rossz rágondolni is, milyen képeket fognak vágni, ha Fülig Jimmy életfilozófiájából vagy Piszkos Fred morális dilemmáiból, netán Senki Alfonz szerelemtanából kell méterszámra dolgozatot írniuk!

– Az igazat megvallva nem nagyon értelek, fiam. Mit is akarsz te tulajdonképpen?

– Hányszor mondjam még, Uram?! A tollamat!!! Már hetven éve nézem tétlenül a lenti világot. Kész röhej, ami ott történik. Ennyi hülyeséget bűn kinevetetlenül hagyni. Köpök a kanonizációra! Újból írni akarok, Uram! S azt szeretném, hogy egyszerűen az olvasás öröméért vegyék a kezükbe a könyveimet az emberek. Hogy a nevetéstől jólesően kinyújtózkodhassék az a görcsbe rándult lelkük. Elsőként például megírnám a mi kettőnk jelenetét. Semmi elbeszélés, semmi leírás, semmi részletező kitérő, csak külön sorokba tördelt, natúr párbeszéd. 

– Miért, fiam?

– Mert nem a szavak, hanem a sorok száma alapján fizet a kiadóm, Uram.