Édesebb lesz az álom, a vacsora is elhelyezkedik – és a gazda lefekvés előtt kiment fáért. Vékonyan öltözött, egy pulóverben, mozogni fog. Nem rég állt el a havazás. Fogta a lapátot, félretolta a járdáról a friss havat. A kutya kidugta az orrát a házából, kopogott a lánca a deszkán, szimatolta a levegőt, visszabújt. Bár nem zajongott különösebben, a disznó is hallatott magáról. A gazda villanyt gyújtott, a tenyerébe köpött, és vallatni kezdte a tűzre valót. Visszhangzott bele a hegyoldal, fehéret fújt ésgőzölgött a teste. Csepp gyűlt orra hegyére, ujjai lilultak a balta nyelén. Miután megtelt a kosár, a kert mögötti akácos fölött az égre nézett. Szélesen hömpölygött a tejút, szikráztak a csillagok. Reccsenni fog, bólogatta a gazda, és bevitte a fát. Megrakta a kályhát, és bebújt a felesége mellé az ágyba. Holnap nagy nap lesz.
Hajnaltájt fészkelődni kezdett, ki kellett mennie. Nekiöltözött. Villany nélkül nézett szét a tornácról, a ritkás ködön át mindent látott a lehavazott udvarban. A disznó már sejthetett valamit. Ropogott a lába alatt a hó, a budiajtó nyekkent, gyászosan csikordult, majdnem kitört a sarkából. Visszamenet a macska a tornácon várta, dörgölődzött, beengedte hát az előszobába. Évek óta nem volt ekkora tél. Megderesedett a szakálla.
Az öccse meg a sógorék sötétben kell, hogy elinduljanak, hogy az elvadult gyümölcsös alatt kanyarodó szekérúton időben megérkezzenek. Megszagolta a pálinkát, korán volt még, nem ivott, de megszagolta. Várta a többieket.
Talán méteres is volt a hó, de keményre fagyott, bokánál mélyebbre ritkán süllyedtek. A sógor a hátán hozta a gyermekét. Ügyesen a kabát alá vette a fiát, hogy az álmos fejecske éppen kilógott a közös sálból és forrót szuszogott az apja jobb fülébe. Elöl ment. A két fiatalasszony is kerekre öltözött, csüggedten lépdelt köztük a nagylány. A sort a másik férfi, a gazda öccse zárta, aki a nyomokból már kiolvasta, hogy milyen állatok lapulnak az elvadult gyümölcsösben. Ahogy világosodott, a völgy túloldaláról kutyaugatás emelkedett volna, de az ereszkedő köd mind jobban fogta a hangokat. A szekérút, ösvény lassan belesimult a szürkeségbe, a villanypóznák és a kábelek vezették őket. A kisebbik tud csak szúrni, meg ő az állatorvos is, nélkülük nincs disznóvágás. Haladjunk, mondta a sógor, és ment előre megállíthatatlanul.
A gazda kezdett türelmetlenkedni. A felesége a konyhában hozzálátott a tennivalóihoz, az ura pedig ott lábatlankodott körülötte. Végül fogta magát, és kiment a kapuba hallgatózni. Tekintete kereste a nagy diófát, de nem volt diófa, nem volt ösvény, nem volt elvadult gyümölcsös, nem volt hegyoldal. Köd volt. Kiáltott egyet, s a hangot a füléhez szorította a sűrűség. Itt vagyunk, jött a halk, kissé méltatlankodó válasz. A gazda megráncolta a száját. Ha nagyon hegyezte a fülét, már a hó ropogását is ki tudta venni.
Leverték magukról a havat, és behúzódtak a házba átmelegedni. A jó levegőn azonnal elnyomta az álom a gyermekeket. A férfiak pálinkáztak, a kisebbik a szúró kést kezdte fenni. Noha este már megfente, a dolog hozzá tartozik a disznóvágáshoz, és húzta a követ, nézte, van-e csorbája, csal-e a penge valamerre, és húzta a követ. Gyűrűs ujját végigtolta a penge medrében, ahol már sok disznó vére buggyant ki. Bátyjára nézett, aztán a sógorra, szóltak az asszonyoknak, hogy készítsék a tálat, és kabát nélkül a disznóért indultak.
A disznó már tudta a sorsát, éhes volt, ferdén nézett az ólból, érezte az idegen szagokat. A gazda egy régi bicikli bowdenjéből csinált hurkot, de a disznó nem hajlott a szép szóra. A csörtetésre felbolydult az udvar, a zajból a kutya is kivette a részét, és talán a szemközti hegyoldal kutyái is, ha megvoltak még egyáltalán a köd mögött. A disznó vergődött, a gazda meg a sógor helyezkedett, a kisebbik távolabbról figyelte, mi lesz. Az orra helyett az egyik lábára került a bowden, és már ki tudták vonszolni az ólból. A disznó harapni akart, nagyokat rántott a hatalmas embereken, míg a kisebbik kerített valahonnan még egy huroknak valót, azzal fogta meg az orrát, és ki is kötötte a vasoszlophoz. Oldalára döntötték, fogták, ekkor kezdett visítani a disznó. A lármára előkerült a kisfiú, álldogált a tornácon, míg apja magához intette, fogd meg a farkát, fiam, míg szúrunk. A gazdasszony is kijött a tállal, a kisebbik a késsel lépdelt, a gyermeket az ablakból figyelte az anyja, a sógor fogta a mellső lábat. A kisebbik odatérdelt, kesztyű nélkül megtapogatta a disznó nyakát, hol mutatják az izmok, és egy pillanat múlva már szúrt is. A disznó megvadult, rúgkapált. A kisfiú apját nézte, megriadt, fogjad csak, fel ne keljen. A kés mellett nem buggyant a vér, hát félig kihúzta, majd visszatolta – az egész hegy tudta, hogy disznót ölnek a gazdánál. Az asszony hagyta az elejét, aztán felfogta a vér legjavát. A disznó rúgott, kilöttyent egy kis vér, a kisebbik – bár nem volt ínyére – hagyta a kést, és két kézzel marokra fogta a disznó lábát, míg bőven vérzett. A kisfiú zavartan mosolygott a férfiakra, jót tett-e vagy nem, jól fogta-e a disznót vagy nem, és egyáltalán mi történt az imént. A disznó már az utóján vérzett, ott hagyták, az orrától úgyis ki volt kötve. Gőzt leheltek és gőzölt a ruhájuk – bementek átmelegedni. Az ablakból, a mind sűrűbb ködön át látták, a disznó még egyszer felállt. Állt. Aztán végleg eldőlt.
Víz főtt, rizs párolódott, kukorica. Ki volt készítve a kenyér, a kovászos uborka, fokhagyma, több tasak só, a teknő, hurkatöltő, mindenféle edény. A gazdasszony behozta a vedreket az előszobából: befagytak.
Pálinkát töltöttek, veregették egymás vállát, ugyan könnyen legyűrték a disznót, a sógor ölbe vette a fiát, és őt is megpaskolták, hisz kivette a részét a férfidologból. A gazda bólintott, fogták a gyufát és kimentek.
A kisebbik nézte a vérbe fagyott kést, próbálta felvenni, majd kirúgni a vörös jégből, ütögette a kaparó élével, végül beszalasztotta a kisfiút egy csupor forró vízért. A gazda illatos szénát hozott, és perzselni kezdték a disznót. Asszonyi ágról jött ez a rigolya, hogy szénában, majd esetleg gázzal. Álltak a tűznél, ma reggel először nem fáztak odakinn. Szürke lett a disznó az égett szőrtől, hamutól, szénától, latyaktól. A gázon volt a sor. Gyújtották az újságot, lötyögött a gáz a palackban, nem gyulladt be a perzselő. Kihoztak egy lavór forró vizet, beleállították a palackot, a kisfiú locsolgatta a tetejét. Vastagon emelkedett a fehér gőz, megint gyújtották az újságot, megindult a gáz. A sógor a palackra tartotta a perzselőt, hogy nőjön benne a nyomás, aztán a disznóhoz igazította a lángot, a kisebbik kapart, a gyermek öblített. Nem került sor az összeszegelt deszkákra, vastag a hó, mondta a gazda. Valóban nem lett sár a disznó körül.
Délelőtt volt, fehérlett az ég és a föld. Lassan kezdhetik bontani. Előtte faltak valamit, és hosszasan nézték a ködöt. Sem kakas, sem kutya nem hallatszott. Talán egyedül voltak a hegyen ők, az emberek, a ház körül a néhány állat és a megszúrt disznó. Ekkor elment az áram. A konyhában lámpa nélkül sötét volt, gyertyákat gyújtottak. Ne vakoskodjunk, és a férfiak kimentek.
Előhozták a szerszámos asztalt, vastag nejlont húztak rá, azon fognak darabolni. A kisebbik nézte a disznó nyakán a megfeketedett lyukat. Két téglával megtámasztották a jószágot, hogy a lábai az égnek álltak, megszorította a kést, és a sógorral nekiláttak a jobb első sonkának. Nézzed csak, fiam, lopjad a mesterséget. A sógor mutatóujja mellé szorította középső ujját is, és így, két ujjal húzta meg fiának azt a vonalat, ahol a hús mutatta magát, és a kisebbik kése nemsokára végig fog szaladni. A gazda hozta a baltát, kipattintották a forgót, és már az asztalon is volt az első sonka. És a hús mutatta, hogy hol kell vágni, kipattant a második forgó, majd a hátsó sonkák is mentek az asztalra. A gazda vágta, aprította a húst, csinosította a sonkákat, a szeme már látta, hogy mi megy a rúdra, mi kerül a kolbászba. A kisebbik a sógorral bontotta tovább a disznót, felmetszették a hasát, előkerült a rekeszizom. Kikanyarított belőle egy darabot és eltűnt vele a házban, hogy megvizsgálja. A gazda kezéből figyelt a kés, a sógor állt egyik lábáról a másikra. Előkerült a kandúr, ott oldalgott a sógor lábánál, kérteforma a jussát. A gazda rászólt, odébb is lett tessékelve, de a macska nem tágított. Menj el, dörgött a sógor, ám a macska csak a szín húsba készült dugni az orrát. Erre a sógor egyik szemöldöke megemelkedett. Ejnye no! – szólt oda a gazda, mikor a macska a kapunak csapódott a rúgástól. A gazdasszonnyal jött elő a kisebbik, töltötték a pálinkát. A hús tiszta.
Főtt a máj, a vér, a rizs, kaparták a beleket a gyertyafényben. A lányt nem lehetett munkára fogni, olvasott talán. Kattogott a falióra, bőven délre járt. Kis adag húsleves várta a férfiakat, a konyhában megnedvesedett rajtuk az áthűlt ruha. Mire sötétedni kezd, már csak darálni való maradjon, mondta a gazda és felállt az asztaltól. De mintha máris sötétedne, nyomta a köd a hegyoldalt. A hordó elhasadt a csatorna alatt, egyben állt benne a jég. Csóválták a fejüket, hogy az bizony úgy felejtődött. A gazda szúrósan nézett a sógorra, nehogy elpusztuljon a kandúr. A sógor vont egyet a vállán. A kisebbik rosszat sejtett.
Sötétedésre minden arra való be volt sózva, gyertyafénynél kezdtek darálni. A töltő régi fajta, gyomros volt, nem menetes hajtókaros. A gazda fordítva ült meg egy széket, és a támlájához szorította a szerszámot. Gazdasszonya egy tűvel szurkálta a belet, ha levegő szorult belé. A sógorék darálták a kolbásznak valót, adagolták a fűszereket, sót, piros paprikát, fokhagymát, borsot. A kisebbik a szeme sarkából sandított, hogy baj lesz. Közben az asszonyok a paptól a papnéig kibeszélték a beszélni valót, hangos volt a konyha. A kisebbik figyelte bátyja szája sarkában a ráncot. Ahogy vörösödött a feje, mikor a töltőt nyomta. Figyelte a sógort, ahogy a kolbásznak való húst feltűrt ingujjal, puszta kézzel dagasztja. Figyelte, hogy az asszonyok sejtenek-e valamit. Feküdt a fagyos köd a tájon.
Egyszer a sógor a két ujja hegyére kanyarintott egy adagot a kolbásznak valóból és jóízűen befalta. A gazda felállt, fújtatott, az asszonyok elhallgattak. A sógor fölényesen vigyorgott, körme alól lógtak a fűszeres cafatok. A gazda ránca mélyült, és megmérte a sógort. Most elmentek a házamból!
