Vass Ákos dicsérete

„The trouble with a mask 

is it never changes”

                                   Charles Bukowski

 

Két versciklust jöttem dicsérni, és egy Bónuszsávot. 2000 karakterben. Prelűd nix. 

Az első ciklus Szerelem első párzásra címmel érkezett, és sorra felmutatta, akár többször is, a költői budoár klasszikus kelléktárát: pénz, nők (úgy is, mint múzsa, úgy is, mint pincérlány), hírnév (the so called „renomé”), tömény (pl. a bechinek becézett vodka) és rím. Ez öt dolog, persze végtelenül variálható, majdnem végtelenül, de ha érzékeltem valaha rossz végtelent, akkor ezekből az elemekből állt.

„ha a költőt egyedül hagyod / a mindenséggel eggyé lesz […] ha a költőt ezren veszik körül / a magánnyal eggyé lesz” – erre gondolok, amikor a rossz végtelenről beszélek. Ez az önmagát egyszerre felmagasztaló és lesajnáló szerep, erre tényleg csak egy költő képes, aki fölvette, mert rányomták, a költői maszkot, mert a nyárspolgár úgy szereti, ha messziről felismerheti a költőt, nehogy komolyan kelljen vennie. Az első versciklus variálja, de nem mozdítja el a költői szerep kliséit. Az kevés, ha márkák, nevek, pózok változnak csupán.

Úgyhogy fogtam a kötetet, és kigyűjtöttem belőle a mozgásra, változásra utaló igéket. Megindulnék, leléphetnék, nem hívtam ki, megvártam, kóboroltam, kilök, száguld, süllyed, fuldoklik, széttörök, jöttem, tűnök, kivájok – „kivájok még valami testit / szellemed halk távlatából”, ez a két sor azért megment egy verset, de folytatom az igéket – kievez, elzúg, lángrakap, csitítja, nem csörtethetek tovább, utolér, tompít, behurcolt, bírja, bírom, lőj be, sarkon fordulok, vontatok, lesz.

Persze, hogy csaltam: nem a „lesz” volt az utolsó, de ide egy „lesz” kell.

Mire kőolaj lesz belőlünk. Na tessék, mintha erre kellett volna.

Ám a második versciklusnak méltán ez a címe. Ha netán eddig a versig hezitáltam volna, hogy jó versek vannak-e Vass Ákosban (Vass Ákos és a világ és a szavak és a mindenfélék találkozásában) (de nem hezitáltam, mert láttam egy szemináriumon, hogyan bánik a szavakkal, milyen bensőséges viszonyban van velük, ezek, kérem tisztelettel, azt csinálnak egymással, amit csak akarnak) („maradok ha felszállsz / elmegyek ha elmégy”, hát ilyeneket tud Vass Ákos, szinte semmiből csinálja, és visz, visz, ki a kibaszott jó végtelenbe) – 

szóval ha hezitáltam volna is, a Mire kőolaj lesz belőlünk végképp meggyőzőtt arról, hogy igen, a vers nem múlt ki, vannak eddig meg nem formált, új érzések, és ezeknek nem tesz rosszat egy Kányádi- vagy Pilinszky- vagy Szilágyi Domokos-utalás, ezeknek nem kell az ötelemes költőmaszk, mert nem kell félniük semmitől.

 Selyem Zsuzsa és Szálinger Balázs laudációja az Erdélyi Magyar Írók Ligájánák a marosvásárhelyi Bulgakov Kávézóban december 8-án megrendezett díjkiosztó gáláján hangzott el. Farkas Wellmann Endre Méhes György-nagydíjban, Vass Ákos debütdíjban részesült.