Egy külpolitikai újságcikk
Nekem a forradalom eseményeiben nem volt nagyobb szerepem. Az október végi napokban bent laktam a bölcsészkar (az egykori piarista gimnázium – diákkorom otthona) épületében, ügyeletet tartottam, fogadtam néhány delegációt: munkásküldöttségeket, katonatiszti csoportokat, de nem tartoztam az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság vezetői vagy hangadói közé. Már emlegetett jó barátommal: Vázsonyi Vilmossal együtt azonban írtam egy külpolitikai újságcikket az Egyetemi Ifjúság című lap számára, ez a hosszú évekre visszatekintő újság az Eötvös Loránd Tudományegyetem. „központi” lapja volt. A kis írás külpolitikai koncepcióját együtt alakítottuk ki, mindkettőnk szolgált valamilyen javaslattal, emlékszem, Vázsonyi Vilmos a nyugat-európai országokkal kialakítandó barátságos viszonyt szorgalmazta, én a lengyelekkel és jugoszlávokkal, tehát a szomszédjainkkal kötendő stratégiai szövetség mellett ágáltam, máskülönben én javasoltam azt is, hogy az új magyar kormánynak helyre kell állítania a Vatikánnal a Rákosi-uralom által felszámolt diplomáciai kapcsolatokat.
A külpolitikai vezércikk Új magyar külpolitikát címmel a lap október 31-i számában jelent meg, ideidézem teljes szövegét:
Új magyar külpolitikát!
A nemzeti függetlenségért élethalálharcot folytató magyar szabadságharc már eddig is az egész világ rokonszenvét és csodálatát vívta ki. Megmozdult a szabad világ, gyógyszert, pénzt, élelmet küldenek az elnyomók igáját lerázó magyarság számára. Lehullott végre az átkos emlékezetű vasfüggöny, végig az osztrák határ mentén a szabadságharc oldalára csatlakozó határőrök biztosítják nyugati barátunk korlátlan szabadságát, s ezzel hazánk biztonságát is.
A világnak úgyszólván valamennyi fővárosában elemi erővel kirobbanó lelkes rokonszenv-tüntetések napnál fényesebben igazolják százmilliók csodálatát a magyar nép iránt, amely hősiességével bebizonyította: ősi kultúrnemzeteket nem lehet letörölni a térképről, a szabadságot nem lehet elfelejteni és vérbe fojtani.
Ez a tisztelet kötelez.
Nemzetünk Szent István király óta Európa szerves és elidegeníthetetlen része. Ezt a megmásíthatatlan történelmi realitást nem változtathatták meg sem a kutyafejű tatárok dárdái, sem a török handzsárok, sem pedig a náci vagy orosz gépfegyveresek és brosúrák. A magyar nép szívében mindig ellenszegült a mohamedán félhold, a horogkereszt vagy a szovjet hatalmat jelképező vörös csillag rontó igézetének, reméljük, ezentúl külpolitikánk is meghallja a nemzet szavát!
Az önálló, független Magyarország csak önálló és független külpolitikát folytathat. Ennek elengedhetetlen alapfeltétele a szovjet csapatok haladéktalan kivonása nemcsak Budapest, hanem az egész ország területéről. Addig sem munka, sem élet nem lesz.
A szovjet csapatok eltávolítása után az új kormányzat elsődleges kötelessége a beavatkozásra jogtalan kalózlobogót szolgáltató varsói szerződés azonnali felmondása, az összes eddigi titkos vagy nyílt diplomáciai megállapodás maradéktalan felülvizsgálása, a nemzetgazdaságunkat sorvasztó külkereskedelmi kötöttségek felszámolása az igazi nemzeti szuverenitás jegyében.
Egy többpárt-rendszeren nyugvó, a nép többségének bizalmát élvező, valóban demokratikus kormány halaszthatatlan feladata a nemzeti önállóság megszilárdítása érdekében a magyar ügyet támogató hatalmak barátságának további biztosítása bárhonnan jövő agresszió meggátolására és féken tartására. Az ENSZ-alapokmány és a demokratikus szabadságjogokat biztosító magyar békeszerződés szellemében jogunk van arra, hogy külpolitikánk irányvonalát a nép szabja meg, és mi határozzuk el, kivel és milyen mértékben barátkozunk a jövőben.
Nyíltan és félreérthetetlenül kimondjuk, hogy célunk a független, minden hatalmi tömbtől távolmaradó, saját érdekeit érvényesítő és saját magyar politikát folytató semleges Magyarország! Elég volt a nagyhatalmak igájából, Hitler és Sztálin zsoldosaiból, a szálasikból és rákosikból. A nemzet társadalmi formáját eldönti a magyar nép szabad, demokratikus parlamenti választások útján, de bármilyen rendszert választana is, a nemzeti függetlenség kérdésében nem alkuszunk!
A nyugati nagyhatalmak barátsága mellett szükségünk van a négy nagyhatalom által garantált, Magyarország semlegességét biztosító nemzetközi egyezményre, amely Svájc és Ausztria mintájára a mi hazánk számára is biztosítja az önrendelkezést és szabadságot.
Kövessük finn testvéreink példáját, akik, ha lehet, diplomáciával, ha kell, fegyverrel, de mindenképpen megvédik nemzetük függetlenségét. A semleges és baráti Ausztria és a finn testvérnemzet szövetsége elsődleges fontosságú, de emellett nem feledkezhetünk meg a nemzeti kultúránkat oly sok kinccsel gazdagító olasz és francia orientációról, a szabadságért harcoló lengyel testvérnemzetről, s a semleges Jugoszláviáról sem. A kisállamok összefogása jegyében ki kell építenünk barátságunkat a skandináv államokkal, a Benelux-szövetséggel, valamint a Balkán-szövetség tagjaival és a katolikus tömegek óhajának megfelelően a Vatikánnal is. Biztosítani kívánjuk a gyarmati sorból nemrég szabadult és így sorsunkat mélyen átérző, a bandungi szerződésben összefogó, új ázsiai és afrikai országok, így elsősorban India és Indonézia további rokonszenvét és támogatását.
Egész nemzeti külpolitikánk gerince az Európa-gondolat legyen.
Részt kell vennünk az Európa-tanács munkájában, és végre nagy történelmi hagyományainkhoz méltó szerepet kell vállalnunk az egységes Európa szellemi előkészítésében.
Ma, amikor a nándorfehérvári hősök dicső emlékét idézi az ország és az egész művelt világ, Hunyadi János világra szóló diadalának félezredes évfordulóján, fogadjuk meg valamennyien, mi, mai magyarok, hogy híven megőrizzük őseink vérrel visszaszerzett szent örökségét, a szabad, független Magyarországot.
Erre emlékeztessen a Magyar Rádióban újból megkonduló déli harangszó!
A MEFESZ vezetőségében
Az én nemzedékem számára 1956 volt a mindent meghatározó történelmi élmény és tapasztalat, azóta is mindent azoknak a lázas októberi és novemberi napoknak az emlékeihez és eszményeihez mérünk. Nem 1947-et, 1945-et, 1938-at vagy 1920-at tekintjük a huszadik századi magyar történelem irányadó dátumának, amelyhez valamilyen módon, mondjuk a politikai eszmények tekintetében vissza kellene térnünk, hanem l956-ot, midőn a nemzetnek szinte egésze elutasította az idegen szuronyok hegyén hozott diktatúrát, s kivételes összeforrottságban világtörténelmet csinált.
Az ötvenhatos forradalomról már sok mindent elmondtak és megírtak az utóbbi másfél évtizedben Magyarországon, s elérkeztek a hazai olvasóhoz az emigrációban megjelentett legfontosabb kiadványok is (persze korántsem minden, így fontos volna a forradalom egy évtizedes évfordulója alkalmából készült, Borbándi Gyula és Molnár József szerkesztette kitűnő tanulmánykötet újrakiadása). Persze még a visszaemlékezések és dokumentumközlések bősége mellett is akadnak homályban maradt fontos részletek. Egy ilyenről szeretnék szólni, nevezetesen az 1956-os MEFESZ tevékenységéről, annál is inkább, mert ebben annak idején részem volt nekem is.
A MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetsége) eredetileg a második világháború után jött létre, majd a többi ifjúsági szervezettel együtt megszűnt a DISZ (Dolgozó Ifjúság Szövetsége) megalakulása után. Újjáalakulására 1956. október 16-án a szegedi egyetemen rendezett diákgyűlés kezdeményezésére került sor, párhuzamosan a DISZ-ben megindult bomlási folyamatokkal és a többi, korábban szintén megszűnt demokratikus ifjúsági szervezet – Magyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség, Egységes Parasztifjúság Országos Szövetsége, Magyar Diákok Nemzeti Szövetsége – fokozatos újjáalakulásával. A megelevenedő mozgalomhoz néhány nap leforgása alatt több fővárosi és vidéki főiskola ifjúsága csatlakozott, szervezeti felépítése azonban egyelőre elmaradt, tekintettel arra, hogy az október 23-án bekövetkezett események következtében a felsőfokú tanintézetekben Forradalmi Diákbizottságok alakultak, s ezek vették kezükbe az egyetemi mozgalmak irányítását.
Az új szervezet valóságos kiépítésére ezért csak a forradalom. leverést követő hetekben került sor, midőn a berendezkedő kádárista hatalomnak még nem volt kellő ereje ahhoz, hogy elfojtsa a társadalmi akaratot képviselő demokratikus szervezeteket. A MEFESZ ebben az időben az Írószövetséggel, az Újságíró Szövetséggel, a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsával és természetesen a budapesti Munkástanáccsal működött együtt. Az ugyancsak megújuló szakszervezetek jóvoltából a SZOT Dózsa György úti székházában kapott néhány szobát, éppen szemben a ledöntött Sztálin-szobor talapzatával, pontosabban azzal a két óriási csizmával, ami a szoborból maradt. Ugyancsak lehetőséget kapott arra, hogy a szakszervezeti központ tanácstermében diákgyűléseket hívjon össze.
Magam akkoriban kapcsolódtam be munkájába, azt követve, hogy a MEFESZ első vezetője, Pozsár István, a bölcsészkari marxista tanszék tanársegéde, aki korábban az Egyetemi Forradalmi Diákbizottságnak is vezetője volt, előzetes letartóztatásba került, s az egyetemi és főiskolai diákgyűlések küldötteiből megalakult a MEFESZ Országos Intézőbizottsága, illetve ennek első ülésén választás folyamán az Intézőbizottság titkársága. Az Intézőbizottságban részt vettek a budapesti tudományegyetem bölcsész- jogi és természettudományi karának, az akkor két intézményre osztott műszaki egyetemnek, az orvosi egyetemnek, a közgazdasági egyetemnek, az agráregyetemnek, az állatorvosi, a kertészeti, a színművészeti és a zeneművészeti főiskolának, továbbá az akkor önálló felsőoktatási intézményt alkotó Lenin Intézetnek a küldöttei, s időnként megjelentek összejövetelein különböző vidéki egyetemi és főiskolai karok, a többi között a miskolci és veszprémi műegyetem, a debreceni tudományegyetem delegátusai is.
Vezető titkára Prandler Árpád, a jogi kar tanársegéde lett, tagjai között pedig olyanok foglaltak helyet, mint a műegyetemi ifjúságot képviselő Marián István alezredes, a műszaki egyetem katonai tanszékének korábbi vezetője, Erdélyi Tibor, korábban műegyetemi ifjúsági vezető, Berecz János, ha jól tudom, akkor a Lenin Intézet tanársegéde, és számosan mások, akiknek egy része december folyamán külföldre távozott, más része pedig visszatért egyetemi tanulmányaihoz, s ha némi zökkenőkkel is, de diplomát szerzett és a képesítésének megfelelő munkát talált. Közülük Andorka Rudolf (később a közgazdasági egyetem tanára), Karátson Gábor vagy Ungváry Rudolf nevét ismerte meg a szélesebb nyilvánosság.
Az egyetemi diákmozgalom sodrában és képviseletében fellépő MEFESZ ekkor már ,,utóvédharcait” vívta, azaz nem volt arra számottevő lehetősége, hogy hatékonyabban beleszóljon a politikai események alakulásába. Elvi síkon fenn kívánta tartani azoknak az eszméknek és politikai követeléseknek az érvényességét, amelyek jegyében a forradalmi diákmozgalom kialakult, s dokumentumaiban, illetve gyűlésein a nemzeti függetlenség, a demokratikus szocializmus – és a diákmozgalom sajátos jellegének megfelelően – az egyetemi-főiskolai önkormányzat elveit képviselte. Jól mutatják ezeket a törekvéseket a szervezet szórványosan fennmaradt dokumentumai, így a MEFESZ 1956. december 19-én keletkezett Ideiglenes Szervezeti Szabályzata:
,,1956 októberében az egyetemi és főiskolai hallgatók saját érdeküket. figyelembe véve, saját akaratukból létrehozták önálló egyetemi szervezeteiket. Az október 23-i követeléseink egységbe fogták össze a magyar egyetemi hallgatókat és arra törekszünk, hogy ennek szervezeti kifejezője legyen a MEFESZ.
A Szövetség neve: Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetsége.
A MEFESZ a magyar egyetemisták és főiskolások pártoktól és kormányzati szervektől független politikai és érdekvédelmi szervezete.
A MEFESZ politikai tevékenysége a nemzeti függetlenség és szuverenitás, a magyar sajátosságoknak megfelelő szocialista építés és a legszélesebb körű demokratizálódás körülményeit tartja szem előtt.
A MEFESZ fő feladatának tartja az egyetemisták és főiskolások erkölcsi és anyagi érdekeinek védelmét, az ország területén belül és kívül.
A magyar egyetemi és főiskolai ifjúság testvéreinek tekinti a munkás és paraszt ifjúságot és a legszorosabban együttműködni kíván az ifjúság valamennyi rétegszervezetével.
A Szövetség tagja lehet valamennyi egyetemi és főiskolai hallgató és oktató pártállásra való tekintet nélkül, aki elfogadja a MEFESZ programját és magára nézve kötelezőnek tartja az alapszabályzatot.”
A másik dokumentum, amelyet idézni szeretnék, a Műegyetemi MEFESZ Bizottság Titkárságának ugyancsak 1956 decemberében kiadott közleménye, amely a szervezetnek az egyetemi munka megindításában betöltendő feladatait jelölte meg: ,,A MEFESZ legfontosabb politikai célkitűzése, hogy elősegítse népünk egységét, a független, szuverén és nemzeti sajátságainkon alapuló szocialista Magyarország megteremtése céljából. Célja továbbá, hogy minden területen védje az egyetemi és főiskolai hallgatók érdekeit. Céljait a MEFESZ törvényes keretek között, legális munkával kívánja megvalósítani, ennek érdekében szervezi újból sorait. A szervezeti demokrácia – amely biztosítéka annak, hogy a MEFESZ életében a demokrácia érvényesüljön – mai helyzetünkben ne szolgáljon vég nélküli vitákra alkalmul. Legelső feladatunk szervezetünk kibontakoztatása, munkánk megindítása. Ennek csak akkor felelünk meg, ha mindenekelőtt azt keressük, ami összetart bennünket s nem azt, ami széthúzza sorainkat. Szervezettségünk nemcsak az egyetemi hallgatók érdekeinek megvédelmezésében jelent erőt, hanem abban is, hogy hatékonyan tudjuk népünket segíteni az újjáépítés nehéz munkájában. Ezért szervezetünket kell védenünk! A provokációk, szélsőséges irányzatok alapvető érdekeinket veszélyeztetik: céljaink megvalósítását, tanulmányaink zavartalan folytatását, szervezetünk legalitását, törvényes voltát. Bízunk ezért abban, hogy ilyen jelenségekkel szemben valamennyien azzal a politikai érettséggel és határozottsággal fogunk fellépni, amellyel a demokratikus Magyarország megteremtéséért a múltban és a közelmúltban is síkraszálltunk.”
