"Újból írni akarok, Uram!"
Kereső  »
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 2. (616.) SZÁM — JANUÁR 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Szakács István Péter
Mennyei ponyva
László Noémi
Hólabda a terepnaplón - Beszélgetés Muszka Sándor költővel, prózaíróval
Muszka Sándor
Versei
Sántha Attila
A titokzatos „gyimesi apátúrság” helynévi nyomairól
Matei Vişniec
Versei
Sigmond István
Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben 9. - Az elmaradt temetés
Szántai János
Életem regénye
Váradi Nagy Pál
A disznónak tiszta húsa
Bálint Tamás
Száraz csokor
KULCSÁR ÁRPÁD
Versei
Szőcs István
Önin Ter Ju II. Névtelen pallér óriásokról s egyebekről
Szálinger Balázs
Márpedig te vagy
SELYEM ZSUZSA
Au début
Tóth Mária
A tenor
SERESTÉLY ZALÁN
Hertza Mikola ideiglenes repülési tilalma
Papp Attila Zsolt
Poe, az ürügy
Karácsonyi Zsolt
Hangszínház, képekkel
Lászlóffy Zsolt
A céhes hagyományok éltetője
Februári évfordulók
 
Lászlóffy Zsolt
A céhes hagyományok éltetője
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 2. (616.) SZÁM — JANUÁR 25.

Felgyorsult világunk jellegzetes-sége az egykor nemzedékről nemzedékre öröklődő „céhes mestersé-gek” kétségtelen kikopása, a családi hagyományozódás folyamatának elkerülhetetlen megszakadása. Nap nap után tűnnek el régi s újabb foglalkozások, az át- és továbbképzések gyakran egyetlen ember életében is kikényszeríthetik a többszörös szakmai váltást. És ez alól, sajnos, a (zene)művészet sem vonhatja ki magát.
E tekintetben szerencsés kivétel a nagyváradi születésű Molnár K. Dániel, a kolozsvári zeneakadémia orgona főszakának végzettje, aki folytatja a családi orgonaépítő-orgonaművész hagyományt. Sőt, magasabb szinten, hiszen a harmincöt éves fiatalember jó ideje zenét is szerez. Vonósnégyesre írott kompozícióját nemrég egy brazíliai lemezkiadó jelentette meg.
Molnár K. Dániel Virágvasárnapi kantátája szoprán- és tenorszólóra, gyermek- és vegyeskarra komponált orgonakantáta, amely a műfaj 18. századi mintáit követi: elsősorban Johann Sebastian Bach művészetéből merít.
A nyolctételes, fuvola- és vonós-kíséretes kompozíció alapötlete a barokkban jól ismert, néhány hangból álló sejtmotívum, a makám, amely a héber-arab zenekultúrából keresztény közvetítéssel jutott el az európai zenébe. A mű valamennyi tételén végigvonuló tetra-, illetve pentachord-elvű építkezés az orgona-bevezető (Andante maestoso) staccato-középrészében jelentkezik először (Allegro). Rö-vid, improvisando feliratú szakaszt követően a négyszólamú kar D-dúrban zeng föl (Allegro), már-már apoteotikus hatást keltve: „Ez a nap az, melyben örvendünk! Ez a nap az, melyben vigadunk!” A főtétel valódi, tempó-, hangerő- és karakterbeli kontrasztját az orgona-közjáték utáni szextakkord-mixtúrák megszólalása jelenti (Andante); az alsó szólamban fölsejlik a későbbiekben is fontos szerepet játszó líd tetrachord. A középkori fauxbourdon- és hoquetus-technikára egyaránt utaló melléktéma megtöri az eddigi páros lüktetés-érzetet, melyet a gyakori ütemváltásokkal tarkított 5/4-es metrika vált fel. A szoprán kérdését („Hol a Messiás Jézus?”) megválaszoló basszus szólam „emberközelbe” hozza a Messiást – a kettős ellenpont szabályai szerint. Az ismét páros lüktetésű, korálszerű orgona-közjáték a tételzáró Hozsánnát készíti elő, amely egyben a kórus-főtéma repríze (Allegro).
A második tételben (Recitativo és Kórus) a fisz-orgonapont felett megszólaló Evangélista szólama a keresztút majdani megpróbáltatásait vetíti előre – a Messiás éltetése a halál élményével kapcsolódik össze, Jézus személye Krisztuséval. Ezt a kétértelműséget, funkció nélküli lebegést erősíti a heptatonia secunda egészhangú skálaszeleteiben mozgó melodika. A bevonulás képi dilemmáját „a nép egy része” és a „mások” közt feszülő ellentét-metafora fokozza. Az ellenpólus C-dúrban visszhangzó Hozsánna már az ünneplés fényének kifakulását jelzi a kórushangzás terén.
A 3/4-es ütemű harmadik kartétel (Korál) felező nyolcasban adja vissza az Evangélista által korábban „prózában” elénekelteket; az újra jelentkező líd tetrachord mellett az összhangzatos c-moll VII. fokára épülő, szűkített kvart-terjedelmű skálaszelet egészíti ki a tetrachordok rendszerét.
A templomhoz közelítő, a pénzváltók és az ökrök, juhok és galambok árusai láttán haragra gerjedő Jézus dühét a fisz-orgonapont felett megszólaló clusterek (hangfürtök) érzékeltetik a kantáta negyedik tételében (Recitativo és Kórus).
Az ötödik tétel (Gyermekkar – Andante) zenei anyagát az első tétel szextakkord-mixtúráiból meríti, melynek jellemzője – a korábbi daraboló mozgással ellentétben – a folyamatosság, a continuum. A korálvariáció-szerű tétel orgona-bevezetője és -közjátékai egy újfent tetrachord-szerkezetű cantus firmus dallamsorait fogják egységbe: a szintézis a különféle tetrachord-típusok (dór, fríg, líd és mixolíd) sűrű alkalmazása révén valósul meg.
Formai szempontból a kantáta hatodik tétele (Duett – Kánon) tűnik ki a többi közül: a cikluson belüli szervezettség itt éri el a legmagasabb fokát. Az orgona pedálszólamában exponált témát előbb a szoprán-, majd a tenorszóló ismétli prím-kánonban, mintegy versengve a „szilárd alapokon álló hitért”. A tétel később tükörkánonná vált (itt a szoprán imitálja a tenort), majd az augmentált téma és a korábban már hallott tükör-alak egymást ellenpontozva teremt sajátos egységet: EBBEN rejlik a mű mondanivalója.
A hetedik és nyolcadik tételek zenei szempontból nem hoznak újat: a harmadik, illetve az első tételek transzponált vagy variált (elsősorban rövidített) megismétlései.
Molnár K. Dániel orgonistaként működött közre művének váradi bemutatóján a Nagyvárad-Olaszi református templomban, szólamát a saját dédapja, Szabó Gy. László által épített orgonán szólaltatta meg.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében