"Mindenütt hajnalodik?"
Kereső  »
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 3. (617.) SZÁM — FEBRUÁR 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
ZUDOR JÁNOS
Felzuhantak a fák
Balázs Imre József
Kicsit még
KABDEBÓ TAMÁS
Poeta Doctus Universalis – Makkai Ádám költészetéről
DANYIIL HARMSZ
Rövidprózái
Pomogáts Béla
Helikoni ünnep
Sigmond István
Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben 10. - Ünnep van mindenütt: a mennyben, a földön, a föld alatt
Láng Orsolya
Versei
LOVASSY CSEH TAMÁS
Bodor Jolán, a falu lánya
SERESTÉLY ZALÁN
A steril macska engesztelése
Márton Ágota
Szász fúga
Szőcs István
PÓR arany- és hímportörlő tücsök Bogarezza. Temesi Ferenc – BARTÓK
Tóth Mária
A tenor - Folytatás előző számunkból
Xantus Boróka
Mahler sámliján
KAÁLI NAGY BOTOND
Művirág a múltnak
Lászlóffy Zsolt
Rekonstrukcióra váró „fenséges” Mozart-töredék
Hírek
 
KAÁLI NAGY BOTOND
Művirág a múltnak
XXIV. ÉVFOLYAM 2013. 3. (617.) SZÁM — FEBRUÁR 10.

Nem könnyű az élete a filmrendezőnek, ha egy sikeres filmjét folytatni szeretné. A sikert a drámaíróknak sem könnyű megismételni.
A Bányavirág, Székely Csaba drámája, egy készülő trilógia első részeként, nagy sikert aratott országszerte, és nem csak. Az erdélyi magyar létünk felszín alatti gondjait szókimondóan, fanyar humorba ágyazottan a néző arcába vágó drámát Sebestyén Aba magával ragadó dinamikával vitte színpadra Marosvásárhelyen és Budapesten egyaránt. Nemrégiben bemutatták a második részt: a Bányavakságot, ismét Sebestyén Aba rendezésében, ezúttal is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében. 
A publikum körül a tér elsötétedik, fal húzódik előttünk. Rajta hatalmas kép, egy szobát ábrázol, uralkodik a kisvárosi feeling. Bútorok a Mobexből, szarvasos tapéta és szarvasfej trófea, agancsán ruhák lógnak laza egykedvűségben. Asztal, a műanyag abroszon váza, benne műanyag virág. A háttérben kanapé: egy nő egy középkorú férfival ül rajta. Mosolyognak. Úgy, mintha semmi sem történt volna. Pedig történt, és ennek hamarosan tanúja lesz a teremben mindenki.
Hirtelen (élő)zene hangjai bolygatják meg a nézői csevejjel tarkított csendet – a fal kettényílik, mögötte az említett képen látható szoba tűnik fel. De a nő sehol, a férfi hason fekve alszik a kanapén –  gyaníthatjuk, nem józanságában érte utol az álom. Beviharzik a nő és indulatosan felkölti a férfit: kezdődik az előadás. Ugyanarra a településre kerülünk, ahol a Bányavirág története zajlott, de időközben a községet visszaminősítették falunak. A férfi, Ince (Szakács László): a helység polgármestere. A sebhelyes arcú asszony, Iringó (Nagy Dorottya): a húga. Együtt élnek a régi családi házban, a polgármester felesége autóbalesetben hunyt el – Iringó vezette az autót. A falu választások előtt áll, Ince vetélytársa a gyanús üzletekkel dúsgazdaggá lett Izsák (Ördög Miklós Levente), aki előbbit folyamatosan terrorizálja. Ám Ince bosszút áll: a másnapos reggelen a faluba érkezik Florin, a román nyomozó (Bányai Kelemen Barna), hogy kivizsgálja Izsák zavaros ügyeit. Ráadásul hazatér a városból az – állítólag – egyetemista Izabella (Czikó Julianna e.h.), Ince lánya. Minden a feje tetejére áll. 
Ismét jó előadást láthatunk. A mű, a színrevitel sem kelti a Bányavirág utóérzetét: önálló produkciót látunk. Vannak utalások a Bányavirág szereplőire, de a színpadon nem látjuk őket. Az előadás a naturalista-realista vonalat követi, de ez nem az egykori Székely Színház realizmusa: a valósághű színrevitelt és koncepciót áthálózza a cinizmus, a kilátástalanságból eredő gúnyolódások tömkelege. A sejthető, ám a váratlanság erejével ható színpadi helyzetek önmaga ellen fordítják e naturalizmust és a produkció paródiává válik. De nem gondtalanul nevettető paródiává: a bénító, elgondolkodtató humor színpadi varázslata ez, amely középtempós, harmonikus dinamikával visz minket magával, a tragikus végkifejletig. 
A Bányavirágban a karakterek kevésbé hangsúlyosak, ott a cselekményé a főszerep, míg a Bányavakságot mély, árnyalt és sokszínű szereplők jellemzik. Nagy teljesítmény ez egy pályája kezdetén álló fiatal drámaírótól. Ince kétszínű és korrupt, ellopja a falu területeit, titokban pedig rendőrt hív, hogy leszámoljon korrupt ellenlábasával. Manipulatív, de mégis jó testvér, féltő apa, aki a családjáért őszintén teszi mindazt, amit tesz. Szakács László emlékezetesen formálja meg a folyamatosan verejtékező, „értelmiségi alkoholista”, keménykötésű, de mégis megalkuvó férfit, akiből a történtek hatására elillan a búskomorság – helyét az ösztön veszi át.
Iringó az elégedetlen háziasszony archetípusa – testvérével való viszonya korántsem felhőtlen, de szükségük van egymásra, jobbíthatatlan hibáik ellenére is. Izabella titokban már három éve otthagyta az egyetemet, bolti eladóként vergődik és pénzre van szüksége, hogy egy drogbalhé következménye elől eltűnhessen az országból. Utálja a házat, megbántja a családját elvesztett apját, akinek mégis megmenti az életét – lefekszik Izsákkal. Aki a mű (és előadás) egyetlen egyoldalú karaktere. Korrupt, gátlástalanul átgázol mindenkin, céljainak élő ösztönlény. Megerőszakolja Izabellát és megveszi Ince feje fölül annak szülői házát. Jóérzés, jóindulat – mindez számára ismeretlen. Egyoldalú gonoszsága mögött szerzői szándék sejthető – a folyamatosan magyarkodó, gárdista jellegű jelmezben őrjöngő embert kicsit sem szabad megszeretnünk. Kár érte: mert emiatt nem állhat be a gerinctelen, kisstílű, mégis szerethető szereplők sorába, és éppen ezáltal lesz hiteltelen. Ördög Miklós Levente nagyszerűen villantja meg a szereplő jellemvonásait, nem ő, a karaktere valószerűtlen, míg a többiekhez hasonló figurákkal szinte minden településen találkozhatunk.
Bányai Kelemen Barna Florinja fenomenális karakter, hitelesen és mulatságosan jeleníti meg azt a kifejezéstelen koponyatérfogati vákuumot, amely a rend szolgáinak nem egyikén felfedezhető. De bunkósága látszólagos, tettetett: jellegzetesen képmutató, igencsak ravasz szereplő, aki végül épp Incét, a feljelentőt, valamint a húgát kívánja letartóztatni. Előbbit korrupciós üzleteiért, utóbbit szadista férje meggyilkolásáért. Jelleméből süt a többségi nemzet üres tekintetű, avagy gúnnyal átitatott gesztusokban jelentkező ál-felsőbbrendűsége, és ezt a néhol megjelenő ál-őszinteségi rohamok sem oldják fel. A jellemábrázolás szerves részét képezi a bamba arckifejezéshez, jellegzetesen gőgös magatartáshoz és merev törvénytisztelethez társuló akcentus – mindez Florin saturészeg állapotában is megmarad, táptalajt adva a nézőtéri röhögőgörcsnek. De ő sem kerülheti el a tragédiát. Az előadás végén tapasztalja meg, amikor a két ősellenség összefog: Izsák lefogja, Ince leszúrja. A gyilkosság elkerülhetetlen.
A mű (és előadás) végén egy pillanatra ablak tárul a jövőre is, sejthetjük a következményeket. Ince rajongásig szeretett házát megveszi Izsák, a rendőrt a hegyekben kaparják el, Izabella külföldre távozik, és marad a két testvér – árván, nyomorban.
A Bányavakság a korrupció és a nacionalizmus kérdéskörét boncolgatja. Teszi mindezt a hatalomvágy lencséjén keresztül. A hataloméhség e környezetben túlélési ösztön – ha nem is elfogadható, de érthető. Az előadás egyik nagy jelenete a Florin és Ince közötti, kölcsönös utálattól izzó, az érzelmeket felszínre sodró párbeszéd. Együtt isznak és egymást anyázzák – itt érhető tetten a gyűlölet mögötti szomorú egymásrautaltság, de ez nem válik meghatározóvá: a kölcsönös megértést lehetetlenné teszi a generációs sérelmek sorozata, amit nem old fel sem a felszínes tisztelet, sem a másik nyelvének ismerete. Székely Csaba apró dramaturgiai játékokkal gazdagítja a darabot, míg Sebestyén Aba alig észrevehető, jelzésszerű mozzanatok sorozatával teszi színessé az előadást. Amely nem old meg semmit és nem is kíván megoldani semmit. Helyzetet ábrázol, szereplőkkel – egy kis falu pár napjának történéseit merevíti az örökkévalóságba, olyan napokat, amelyeken úr a kilátástalanság. Hogy miként lehetne mindezen javítani? Ezt a nézőnek kell eldöntenie. De azt látjuk, amint a giccses, mégis otthonos szoba eltűnik a sötétben, a gyerekkor, minden emlékével együtt a múltba vész, új világ új emberei jönnek, akiknek a pénz és a hatalom számít csupán. A régi szoba, lakóival és azok kicsinyes, ügyetlen, mulatságos tulajdonságaival, túlélésért folytatott gyarlóságaikkal és bűneikkel együtt nem létezik már többé. Ők még emberiek voltak. A sötét jelzi: az érzelmektől mentes, rideg és számító hatalom kora következik.

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat. Székely Csaba: Bányavakság. Szereplők: Szakács László, Nagy Dorottya, Ördög Miklós Levente, Bányai Kelemen Barna, Czikó Julianna e.h. Zenészek: Fazakas Attila, Pál Tamás, Sándor László. Zene: Boros Csaba. Maszk: Benő Kinga. Díszlettervező-asszisztensek: Bajkó Blanka e.h., Hotykai Evelin e.h. Díszlet-jelmez: Bartha József. Rendező: Sebestyén Aba.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében