A nagy remekművek sikertörténetét olykor felülmúlhatja egy-egy elhíresült töredék kalandos, az alkotó fantáziát is gyakorta megmozgató utóélete. Egy korán elhunyt szerző befejezetlenül maradt műve mindig új kihívást jelenthet az utókor számára, és voltaképpen nem az a fontos, hogy milyen indítékból – a velünk született „restaurátorösztön” működésbe lendülése révén vagy a befejezettség-igény társadalmi megfogalmazódása (lásd: megbízás) következtében – egészül ki a torzó. Gondoljunk csak bele, hány figyelemreméltó megoldás született már eddig is A fúga művészete (J. S. Bach) vagy a Rekviem (Mozart) vonatkozásában. Ma már egyáltalán nem mindegy (a jogdíjak szempontjából sem!), hogy a befejezett változatok közül éppen melyik hangzik el egy filharmóniai hangverseny vagy rádiós-televíziós közvetítés alkalmával. Utóbb, figyelemre méltó médiakampány kíséretében, Beethoven Tizedik szimfóniájának rekonstrukciója jelent meg a lemezpiacon, amely – dr. Berry Cooper jóvoltából – nagyjából húszpercnyi zenét, illetve a műsoridő hátralevő részét kitevő zenetudományi fejtegetést tartalmaz.
Az aktuális rekonstrukció melletti érvelés akkor válik bajosabbá, ha történetesen a szerző maga dönt úgy, hogy elkezdett művét valamiért nem folytatja. Annak ellenére sem, hogy – a keletkezés körülményeinek felszínes vizsgálata alapján – látszólag minden feltétel adott egy vélhetően kedvező fogadtatású zenemű megkomponálásához: köztiszteletben álló szövegíró, frappáns haditény, rajongással határos szerzői elfogultság, és nem utolsósorban – egészen kivételes zenei tehetség, zsenialitás. Természetesen Wolfgang Amadeus Mozartról van szó, aki 1782 decemberében titokzatos felkérést kap egy meg nem nevezett magyar hölgytől Johann Michael Denis exjezsuita költő és bibliográfus Gibraltár ostromának leverését feldolgozó, tizenegy szakaszos ódájának megzenésítésére, amelyhez lelkesen fog hozzá – de 58 taktusnyi ének-zongora vázlat elkészítése után, valami miatt elakad.
Nézzük tehát az előzményeket. A bécsi Zur Wahren Eintracht (Az igaz egység) nevű szabadkőműves páholyban is tevékenykedő Denis ez idő tájt a Wiener Hofbibliothek őre és a Theresianum tanára, aki Sined der Barde álnéven jelenteti meg Klopstock stílusában írt bárd-énekeit. Az évtizedek óta angol felségterületként és hajózási szempontból stratégiai pontként felügyelt erőd, Gibraltár évek óta tartó ostroma éppen 1782 őszén vesz döntő fordulatot, amikor a tüzesre izzított ágyúgolyókkal replikázó angol védelem Lord Howe admirális vezetésével látványos módon diadalmaskodik az egyesült spanyol és francia ármádia felett. Az Európa-szerte futótűzként terjedő hírről Mozart is tudomást szerez, ugyanis 1782. október 19-én kelt válaszlevelében a következőket írja apjának: „Igenis, éspedig nagy örömömre (mert hiszen tudja, milyen ős angolbarát vagyok) hallottam az angol győzelemről.”1 Talán nem mellékes kiemelni, hogy az a Mozart írja mindezt, akinek kedvenc tanítványai közt két angol is akad.
A már említett rejtélyes megkeresésről egy későbbi, 1782. december 28-án kelt és szintén Leopoldnak címzett levél tudósít, amely – autentikus és sajátosan mozarti esztétikai értékítélet megfogalmazása mellett – világossá teszi, hogy a patetikus költői szöveg csak komoly kompromisszumok árán tenné lehetővé a felkérés teljesítését: „… egyben pedig egy nagyon nehéz ügyön is dolgozom. Ez még titok, egy magyar hölgy akar vele Denisnek hódolni: megzenésítem egy bárd-énekét Gibraltárról. Az óda fenséges, szép, amit csak akar, de az én finom fülem számára túlzottan dagályos. De hát mit akar? A középutat, a minden oldalról igazat már nem ismerik és nem becsülik. Ahhoz, hogy tetszést arasson az ember vagy olyan értelmesen kell írnia, hogy egy fiákeres is utána énekelhesse, vagy olyan értelmetlenül, hogy értelmes ember se érthesse, ami aztán éppen emiatt tetszik.”2
Denis „fenséges stílusú” ódáját Kazinczy Ferenc fordította le magyarra. Mozart K. 386d (K. Anh. 25) jegyzékszámú, alig két és fél perc időtartamú, „O Calpe! Dir donnert’s am Fuße” kezdetű hangversenyária-részlete (a Gibraltár-óda első három versszaka) a 2006-ban megjelentetett Mozart-összkiadás 23. lemezén hallgatható meg Erik Smith szöveghű hangszerelésében, a Müncheni Rádiózenekar, Hans-Peter Blochwitz tenor és Jörg-Peter Weigle karmester előadásában.
Zajlik a rekonstrukció…
Jegyzetek
1Gedeon Tibor (szerk.): Mozart bécsi levelei. Gondolat, Budapest, 1960, 175.
2I. m., 182.
