Bemutatták a Székely Könyvtár sorozatot a kézdivásárhelyi Vigadóban, január 29-én. A százkötetesre tervezett sorozat eddig megjelent tíz kötetét Lövétei Lázár László és Fekete Vince, a Székelyföld kulturális havilap főszerkesztője és főszerkesztő-helyettese mutatta be. A Székelyföldről szóló vagy székely szerzők által írt könyvekből álló sorozat száz kiadványát tíz év alatt jelenteti meg a Székelyföld folyóiratot kiadó Hargita Kiadóhivatal, Hargita Megye Tanácsának támogatásával. Olyan, a székelység múltjával és jelenével foglalkozó művek kiadását tervezik, amelyek nemcsak a székely-magyar öntudat megerősödését segítik elő, hanem élvezetes olvasmányul is szolgálnak.
Élni vagy megélni? Irodalom és egzisztencia címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a magyar kultúra napján, január 22-én a marosvásárhelyi Museum Caféban (a Várban). A beszélgetés résztvevői: Bálint Tamás, László Noémi, Láng Orsolya és Nagy Attila.
A magyar kultúra napja alkalmából először adták át a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában. A díjat megtestesítő oklevelet, kisplasztikát és 10 ezer lejes pénzjutalmat évről-évre egy-egy írónak, képzőművésznek és a színházi-zenei élet egy-egy kiemelkedő alkotójának adják át. Az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat idén Székely Csaba drámaírónak, az erdélyi és magyarországi színpadokon is nagy sikerrel játszott, Bányavirág című dráma szerzőjének, Részegh Botond csíkszeredai grafikusnak és Bocsárdi László rendezőnek, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatójának ítélték oda.
Székely Csaba nyerte el a BBC rádiójáték-pályázatának elismeréseivel együtt átadott Imison-díjat Ízlik a banán, elvtársak? (Do You Like Banana, Comrades?) című művéért, amely egy korábbi nemzetközi pályázaton a legjobb európai dráma díját már megkapta a brit közszolgálati rádiótól. A BBC rádiójáték-pályázatának díjait a brit közszolgálati adó Rádió Színházában megrendezett ceremónián adták át. Az idei díjazottakat 180 brit és nemzetközi pályázó közül választották ki. Székelynek a fiatal alkotókat felkaroló egykori BBC-dramaturgról, Richard Imisonról elnevezett elismerést ítélték oda, amely a legjobb forgatókönyvet író új szerzőnek jár. A brit Írószövetség (The Society of Authors) 1500 fonttal járó díja már 1994 óta létezik, de tavaly óta a BBC elismeréseivel együtt adják át.
Átadták a felvidéki Alsósztregován (Dolná Strehová) a teljesen felújított Madách-kastélyt, Madách Imre szülőházát, ahol Az ember tragédiáját is írta. Az egyik legjelentősebb magyar irodalmi emlékhelyet három év alatt újították fel – részben az Európai Unió támogatásával – mintegy másfél millió euróból egy magyar-szlovák, határon átívelő együttműködési projekt keretében.
Mandics György Temesváron született író, íráskutató hetvenedik születésnapját ünnepelték február 5-én a Magyar Írószövetség budapesti székházában. A szerzővel Tábori László beszél