fiú-siralom
*
anyám kórházban. én nemrég értem haza.
szólongatom Istent. ne játszd
a haragszomrádot. májfoltos éjszaka.
a hold pléhlavór epenyállal.
**
fejét, bár kezét tartanám. de ott se vagyok.
máskor mindig ő. biztos voltam abban, hogy
varázserővel bír. mert ha olló, ő kő,
s ha kő, akkor papír…
ha én feküdnék, ő már hozná
a teát, a pirítóst, a szert, a szörpöt, a hidegborogatást.
most mindent elrontott.
összecsuklott, mintha kiszippantotta volna csontját
az ipari méretű porszívó.
szívét megpárolta a présgép gőze,
otthagytam, mint törött ampullát.
töltsék fel gyógyszerrel a szívére,
pajzsmirigyére, gyomrára, lábára.
gyógyszer, hogy a sok gyógyszert túlélje.
***
kökényszeme fakó
alvadtvér-színű, mintha
vízben ázott volna.
csövek ki és be,
rémes csőzakó.
rajtuk keresztül színes víziók,
plasztikus álma csak szebb lehet.
a kórteremben híg fény úszkál,
mint az utolsó leheletek
a gubancos, drótszerű fájdalmak
megtalálják a repedéseket a betonpadlóban.
ott hol az élet ellobban csak úgy.
rángatózó hüllőszájak fogadják be az étket.
puffadt hasú öregasszonybábok,
a böfögő-röfögés kelésként fakad ki.
mindez anyámnak oly távoli.
****
hiába az ablak. tűkön és csöveken
csepeg belé az ezüstlőn illanó kint.
most kellene, uram, egy kis védelem.
anyám, magunkra hagyattunk megint.
nincs kegykép. csak röntgen az agyadról.
mihez kezdjek. szád mozog, mégse szól.
Az akcióhős
Apám mesélte, ’68-ban vad volt a világ. Az utcákat este bandák járták. Felökleltek bárkit, mint vérben forgó szemű bikák. Ki útjukba került, elő a bicskák. Őrültkutya-ének hagyta el ajkuk, s csapzott hajuk hátradobták.
Apám mesélte, hogy anyámat elvitte egy italra a Csillagba. Előző havi fizetéséből pénzt tett félre, s a zenésznek is külön egy dalra. Anyám gelencei, vidéki fruska. Az utca dolgát nem tudta. A divatot igen, hisz düftinkabát volt rajta. Benne magát ijedten összehúzta.
Apám mesélte, hogy mindig volt egy kétujjnyis vascső a kabátujjában. Akkor este új inget vett fel, s szűk volt a zakó, ma is emlékszik harminc évvel utána. Testével védte, de csalódott önmagába’. Felhasadt ajakkal és vérző füllel nézett anyámra. Mesélte, bevitt ő is egy párat, de hiába. Majdnem olyan volt, mint életre-halálra. Alig állott lábra.
Apám mesélte, s gyerekként hallgattam, vele szembe ülve. Története a minap jutott eszembe, amikor vasárnap ebédet hozott be a munkahelyemre. Ott láttam ráncait, s erős vállát mivé gyötörte. Pedig még alig hatvan év kísérte. Olyan, mint az öregek a mesékbe, valami fátyolos dermedtséggel szemébe’. S amikor megáll, mint akit ütöttek-vertek, s most kész, hogy kivédje.
Fiaimnak mesélem 2012-ben, csak néznek rám mindketten. Hogy értik-e? Csak remélem. Mondom nekik, hogy az ételhordózsák alján egy vascsőre leltem. A nagyobbik válasz még visszhangzik bennem. Téged is megvernek? Mint ahogy tatát, a véres szemű bikák, merthogy egyre csak vadul a világ?
elaltattatom
elaltattattam a kutyám. öreg volt és beteg. tizenegy éves lehetett. inkább csak betegeskedett. valójában a családot zavarta. anyámat, aki szívbeteg. apámat, aki alig tudott járni. egy becsípődött idegszál miatt bicegett. húgomat, aki hajnali hétkor kezdett és sokszor este végzett.
elaltattattam a kutyám. az utóbbi időben csak feküdt. az övé volt majdnem az egész ágy. hullatta a szőrét. ha odamentem, örömében ugrált rám s összenyalt. gond lett a sétáltatás. panaszkodott anyám. panaszkodott apám. mondták sokszor, hogy hagytam magam helyett egy kutyát.
elaltattattam a kutyám. valójában a családot zavarta. az én családomat is. a kutyaszőr miatt. s mert ugye a gyerekek. a lelkiismeretem miatt is. hogy otthagytam egy kutyát magam helyett. elaltattattam. mindössze egy telefonba került. és bánta harminc lejem.
elaltattattam, de azóta sincs nyugalom a házba. se nyugalmam. csak klinikáról klinikára. anyámmal, aztán apámmal. mert öregek és betegek. otthon csak fekszenek. a hajuk is hull. szegények. amikor odamegyünk, örömükben felugranak az ágyból és megölelnek.
a kutyát nem emlegetik. húgom hajnali ötkor kel s majdnem estig. otthon nővérke. jobb esetben. máskor kapca. én már nem élek velük, de hagytam magam helyett egy kutyát, aki elaltatva lett. szüleim egymást zavarják. beteg a beteget. s gond az orvosokhoz való járkálás.
elaltattatom előbb apám. aztán anyám. magamhoz szorítom buksi fejük és együtt sírunk. ők csak addig, amíg bekapják a szert. aztán már nem lesz erejük. majd néznek rám vádlón. én meg ölelem, szorítom magamhoz. simogatom őket halálba. anyám szíve biztosan gyorsan feladja.
elremeg, mire a zokogás ércessé vál’. apám szálkás teste többet küzd, de az injekció beadásakor biztatni fog, nem fáj. a szíve azonban még egy negyedórát dolgozik. az erekbe a sűrűsödő vért löki. talán még egy fél adagot adunk neki. az asszisztens távozik.
húgom nem siet haza. a munkából, hogy ne lássa. nem bírná ki, azt mondja. becsavarom a testük egy szép pokrócba. a barnás zöld anyám kedvence. ő lesz a nehezebb, kérdés, hogy a csomagtartóba vagy a hátsó ülésre. magammal viszem a kutyám mellé a hátsó kertbe.
